Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

Régen lehetett már ennyire megrendítő filmet látni

  • Gera Márton
  • 2017. november 16.

Mikrofilm

A 120 dobbanás percenként jó sokáig nem enged. Itt a heti Mikrofilm!

Régen lehetett már ennyire megrendítő filmet látni: a 120 dobbanás percenként a 90-es évek AIDS-járványáról szól, meg arról, hogyan küzdöttek párizsi aktivisták, hogy történjen már valami a betegek érdekében. Mindez pedig mindenféle szentimentalizmus nélkül, igazán őszintén van a vászonra víve: látjuk a küzdést, ami most tényleg élet-halál kérdés, közben beleszeret egymásba két aktivista, és ez a kapcsolat adja majd a film gerincét. Minden kegyetlenül életszerű és a szó szoros értelmében szép itt, ahol a halott barát felöltöztetése és a kórházi önkielégítés is megható tud lenni.

120 dobbanás percenként (16) magyar feliratos előzetes

A 120 DOBBANÁS PERCENKÉNT NOVEMBER 16-TÓL LÁTHATÓ ORSZÁGSZERTE A MOZIKBAN! 120 dobbanás: ennyit ver átlagosan percenként a szív. A megtörtént eseményeket feldolgozó film a kilencvenes évek elején játszódik, amikor már évek óta szedte a HIV-vírus és az AIDS az áldozatait.

Kinek érdemes beülni rá? Aki szerint egy AIDS-ről is szóló filmnek nem feltétlenül kell melodrámának lennie, és aki az élete végéig el tudná nézni a remek francia színészeket.

(via GIPHY)

„A politikusok úgy voltak vele, hogy ja, ez csak a prostikat, a drogosokat és a buzikat érinti. Így mondták. Magasról tettek az AIDS-re” – mondta a magyarnarancs.hu-nak adott interjújában tegnap a film egyik szereplője, Antoine Reinartz. Kétségkívül igaza van: a 120 dobbanás percenként személyes élményekből táplálkozik, Robin Campillo rendező ugyanis maga is szexuálpolitikai aktivista volt, így amiről a cannes-i győztes moziban beszél, annak jelentős részét maga is megtapasztalta.

120 dobbanás percenként (120 battements par minute). Francia dráma, 140 perc, 2017. Forgalmazza a Vertigo Média.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely minden csütörtökön és hétvégén új tartalommal jelentkezik.

Előző cikk a rovatban Az egyik pillanatban 14 éves bakfis, a másikban 100 éves öregasszony Az egyik pillanatban 14 éves bakfis, a másikban 100 éves öregasszony
Következő cikk a rovatban „Már kezdtem beletörődni, hogy évente kétszer-háromszor fogom látni az unokáimat” „Már kezdtem beletörődni, hogy évente kétszer-háromszor fogom látni az unokáimat”

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

Kritika

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

Kritika

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

Kritika

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

Kritika

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Kritika

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

Kritika

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

Kritika

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.