Tévétorrent

Hunters

  • Szabó Ádám
  • 2020. április 12.

Mikrofilm

A kertben hamburgert sütögető szomszéd, az egykor a NASA-nak dolgozó kedves, idős hölgy, a titokzatos, tört angolsággal beszélő férfi az utca végén – bárkiről kiderülhet, hogy valójában aljas náci, aki Hitler bukása után szökött a lehetőségek hazájába.

A kertben hamburgert sütögető szomszéd, az egykor a NASA-nak dolgozó kedves, idős hölgy, a titokzatos, tört angolsággal beszélő férfi az utca végén – bárkiről kiderülhet, hogy valójában aljas náci, aki Hitler bukása után szökött a lehetőségek hazájába. Vagy épp az amerikai kormány csempészte át őket, hogy új személyazonosságot adva nekik segítsenek embert vinni a Holdra, forradalmasítani az ipart és legyőzni a nagy vörös szörnyet a világ túloldalán.

A Huntersben bemutatott Gemkapocs-hadművelet valóban létezett, ahogy nácivadászok ügyködésére is volt példa Amerikában, de David Well szériája a több mint 10 órás játékidő alatt sem képes megtalálni a saját útját. Egyszerre próbál alternatív, szórakoztató történelemlecke lenni – a Becstelen Brigantyk után szabadon –, miközben igyekszik beállni azon filmek sorába is, amelyek próbálnak valami maradandót mondani a náci népirtásról és következményeiről. Mindezt ráadásul a lehető legameri­kaibb módon teszi: a koncentrációs tábor borzalmai után simán következhet egy klipszerű jelenet, vagy épp egy szatirikusnak szánt fiktív tévéshow, hogy még inkább szájba rágja a mondanivalót. Eközben pedig a tévébe hosszú idő után visszatérő Al Pacino vezetésével nácivadászok szedett-vedett bandája igyekszik levágni a horogkeresztes sárkány valamennyi fejét.

A Hunters úgy fest, mint egy közepes képregény-adaptáció, ahol egy családi tragédia, egy bankrablás, egy megfigyelés közben elsütött poén és a koncentrációs tábor borzalmai mind-mind egyre mennek: céljuk egyedül a hatásvadászat.

Magyar felirat (előkészületben): Rixinus

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.