Ilyen ijesztő filmelőzetest még nem látott!
here.png

Ilyen ijesztő filmelőzetest még nem látott!

  • 2018. február 2.

Mikrofilm

A film, ami az egész Sundance Fesztivált sokkolta. Pedig ők szinte már mindent láttak. Szinte.

Hét elején jött ki a Hereditary (örökös, öröklött) című film két és fél perces előzetese. Ez még önmagában nem kiemelkedő, hiszen naponta jönnek ki a mozifilmek ajánlói. De azok nem ilyen filmek!

A Toni Collette főszereplésével készült filmet az idei Sundance-en mutatták be és mindenki odáig volt érte, vagyis mivel horror filmről van szó, talán inkább mindenki kikészült. A Time Out az új genereáció Ördögűzőjeként jellemezte a filmet, a Variety szerint a Hereditary a Sundeance legizgalmasabb filmje, az AV Club pedig az év horrorfilmjének nevezte a filmet, januárban.

A történetből nem sok derül ki, Toni Collette édesanyját gyászolja, miközben két gyerekével és az ő démonaikkal küzd két világ között. Az előzetesben azonban minden előzetes elképzelésünket felülmúlja. Van benne öngyulladás, madár fejét levágó kislány, alvó emberen mászó hangyák, és ezek a kevésbé rémisztő részek. A babaház az igazán ijesztő.

Figyelmébe ajánljuk

Grúzia nem Belarusz, de a helyzet eldurvulhat

Egyáltalán nem reménytelen a grúziai Európa-párti ellenzék törekvése, hogy kiszabadítsák az országot Putyin karmai közül, írja Bernard Guetta. A francia EP-képviselő a múlt héten egy néppárti-szociáldemokrata-liberális-zöldpárti küldöttség tagjaként a kaukázusi országba utazott, hogy tüntetőkkel, Európa- és oroszpárti politikusokkal és civil szervezetekkel találkozzon.