Kiderült, ki játssza Margaret Thatchert a Netflix sikersorozatában

  • Gera Márton
  • 2019. január 22.

Mikrofilm

Annyit elárulunk, hogy nem Meryl Streep.

A Netflix talán legnagyobb vállalkozása a The Crown, amely arra tesz kísérletet, hogy II. Erzsébet trónra lépésétől kezdve mutassa meg a brit királyi család életét. A sorozatból már két évad lement, a harmadik pedig valamikor idén érkezik, és ez még nem minden: a készítők összesen hat évaddal terveznek, ami anyagilag is kemény menet lesz, ugyanis a sorozat minden idők legdrágább szériája, az első évad legalább 100 millió fontba került.

Most pedig az derült ki, hogy ki fogja alakítani az új évadokban Margaret Thatchert, az Egyesült Királyság egykori miniszterelnökét. A szerepre az alkotók Gillian Andersont választották, aki elsősorban az X-aktákból lehet ismerős, de szerepelt a Hannibalban és az Amerikai istenekben is. Anderson így tulajdonképpen Meryl Streep nyomdokaiba lép, aki 2011-ben A Vasladyben játszotta a két évvel később elhunyt kormányfőt.

Gillian Anderson

Gillian Anderson

Fotó: YouTube

Azt azonban továbbra sem tudni, pontosan mikor érkezik az új szezon, a Netflix ugyanis nem közölt premierdátumot.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."