Magyar zsűritagja lesz az idei Berlinale-nak

  • narancs.hu
  • 2020. január 14.

Mikrofilm

Bucsi Réka páros évente jár Berlinben - ezúttal először lesz ott zsűritagként.

Bucsi Réka magyar animációs rendezőt választották a Berlinale rövidfilmes zsűrijének egyik tagjává - írta meg a dot and line blog. A február 20. és március 1. között megrendezésre kerülő, 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál elnöke Jeremy Irons lesz, a rövidfilmek értékelésében Bucsi mellett Fatma Çolakoğlu török kurátor, valamint a dél-afrikai származású Lemohang Jeremiah Mosese filmkészítő vesz részt.

Bucsit szeretik Berlinben, egy ideje minden páros évben ott volt a fesztiválon - zsűrizni viszont most fog először. 2014-ben debütált Symphony no. 42 című animációs rövidfilmjével, 2016-ban LOVE címá alkotásával, 2018-ban pedig a Solar Walk-kal vett részt a versengésen. Utóbbi elnyerte az Audi Short Film Award-ot is.

A berlini a világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja, melynek rövidfilmes szekciójában a játékfilmekhez hasonlóan Arany-és Ezüst Medvét osztanak ki - ezek ráadásul Oscar-kvalifikáló elismerésnek számítanak. Emellett Bucsiék ítélik majd oda a 20. 000 eurós Audi Short Film Awardot, valamint ők választják ki, melyik alkotás induljon az Európai Filmdíj rövidfilmes kategóriájában.

A Berlinalénak eddig 8 magyar zsűritagja volt: Gábor Pál, Makk Károly, Lugossy László, Szabó István, Gyarmathy Lívia, legutóbb pedig 1992-ben Enyedi Ildikó - ők mind a nemzetközi zsűriben vettek részt, Bucsi tehát az első magyar a rövidfilmes kategóriában.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.