Léna: megerőszakolta a tanára, tönkre is ment az élete

  • Gera Márton
  • 2018. február 17.

Mikrofilm

Bár vannak hibái, de erős film. Jövő héten itthon is megnézhető.

Léna tipikus kamasz. Olyan, aki pénteken elmegy bulizni, ha van rá idő, kiül valahová a folyó partjára, elszív egy cigarettát, és matekóra közben megjegyzi a barátnőjének, hogy milyen jóképű a tanár. Vannak ugyan problémák, ám ezek leginkább olyanok, mint amilyenekkel a legtöbb fiatal küzd. Ebből az alaphelyzetből persze nehezen lehetne mozit csinálni, és a szlovák Tereza Nvotová nem is erről akart beszélni első nagyjátékfilmjében. Hanem valami komolyabbról és fojtogatóbbról.

Jelenet a filmből

Jelenet a filmből

 

Lénát két matekpélda megoldása közben megerőszakolja a tanára. Befogja a száját, kioldja az övét, odarángatja az ágyhoz, és erőszakot tesz a lányon. Innentől változik meg minden. A lány nem akar semmiről sem beszélni, mert talán nem is tud, csak néz maga elé, köp egy hatalmasat, mintha így megszabadulhatna a történtektől, majd egy váratlan pillanatban felvágja az ereit. Ott van ezekben a jelenetekben mindaz, ami még manapság is oly jellemző: az áldozat nem mer szólni, fél, hogy nem hisznek neki, és tényleg, ki hinné el, hogy a köztiszteletben álló tanár úr mocskos erőszaktevő!? Léna inkább nem beszél: csöndben van otthon, de csöndben van a pszichiátrián is, ami egyébként tisztára olyan, mint Száll a kakukk fészkére elmegyógyintézete. Nyomasztó, és persze semmiféle segítséget nem ad, csak még jobban szétcseszi a dolgokat.

Špína (2017) trailer

Autentický a mrazivě otevřený snímek, jenž vzbudil pozornost již při premiéře na MFF v Rotterdamu. Intimní drama o tajemství, které nejde říct ani nejlepší kámošce. Režie: Tereza Nvotová Seznam promítání: http://www.csfd.cz/kino/?period=all&films%5B0%5D=482800&district-filter=0 Stránka filmu: https://www.facebook.com/pg/filmspina/ CSFD: http://www.csfd.cz/film/482800-spina/prehled/

De a Léna aligha lenne érdekes, ha csupán általánosságban akarna beszélni a nemi erőszakról. Tereza Nvotová nyilván tisztában volt ezzel, így pont azok a film legerősebb pillanatai, amelyek arról szólnak, hogy itt egy lány, aki most fedezné fel a szerelmet, a szexualitást, ehhez képest valami isten háta mögötti intézetbe rakják, ahol valaki odaveti neki, hogy biztos azért vagy ilyen fád, mert „kiderült a barátodról, hogy meleg”. A helyzet pedig egyre rosszabb lesz, és közben arról is mesél a film, hogy milyen állapotban van a rendszer, amelynek elvileg az lenne a feladata, hogy segítsen, és elviselhetőbbé, feldolgozhatóvá tegye a felfoghatatlant. Talán mondani sem kell, hogy a lerohadt egészségügyi intézmény látványa, a fojtogató hangulat innen nézve sem tűnik ismeretlennek. Ám mintha túlságosan is erre a témára koncentrálna a rendező, ennek következtében pedig a film közepén Léna sorsa háttérbe szorul, ami mégiscsak zavaró. Főleg annak fényében, hogy amikor megvan rá a lehetősége, Dominika Zeleníková igen meggyőzően játssza a főszerepet, keveset szól, de amikor mégis kitör belőle a fájdalom, akkor az rögtön hat.

Megoldásokkal persze a Léna sem szolgál, elvégre nincsenek általános érvényű megoldások. Néha valaki rájön, hogy esetleg emberien kellene fordulni a másikhoz, és akkor talán elmesélné, hogy mi történt, hogy mitől is szenved. Hogy ez a férfi, aki most megint eljött hozzánk vacsorázni, amúgy megerőszakolt. Néha viszont semmi ilyesmi nem történik. És ez az igazán nyomasztó.

A filmet február 22-én, csütörtökön vetítik az 5. Cseh és Szlovák Filmkarneválon, a Toldi moziban.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.