Meghalt Ian Holm, A Gyűrűk Ura Bilbója

  • narancs.hu
  • 2020. június 19.

Mikrofilm

A brit színész 88 éves volt.

88 éves korában elhunyt Sir Ian Holm brit színész - erősítette meg a hírt ügynöke a brit The Guardiannek. A lappal azt közölték, hogy a színész, aki évek óta Parkinson-kórban szenvedett, péntek reggel kórházban hunyt el családja körében.

Ian Holm a világ egyik leghíresebb drámaiskolájában, a londoni Royal Academy of Dramatic Artban tanult, ahol 1953-ban diplomázott, majd Stratford-upon-Avonbe szerződött, ahol az 1960-ban alapított Royal Shakespeare Companynak is oszlopos tagja lett.

Holm elsősorban színpadi színészként szerzett magának hírnevet, de több, az 1960-as és 1970-es években készített BBC-sorozatban és adaptációban is feltűnt, 1967-ben Tony-díjat kapott Harold Pinter Hazatérés című drámájában Lenny szerepének megformálásáért.

Holm világszinten főleg azután lett ismert, hogy az 1979-es Alienben eljátszotta Ash szerepét, 1981-ben pedig a Tűzszerekekben Sam Mussabini edzőt, ezért a szerepért különdíjat nyert Cannes-ban és Oscar-díjra is jelölték.

Játszott Terry Gilliam Időbanditák és Brazil című filmjeiben, Luc Besson Az ötödik elemjében, Franco Zeffirelli Hamlet-feldolgozásában Polonius szerepét kapta, az utóbbi években a leginkább azonban talán a Peter Jackson-féle A Gyűrűk Ura-filmekből lehet ismerős, amelyekben az idős Bilbót játszotta. Rajzfilmekhez szinkronszínészként, narrátorként számos dokumentumfilmhez is adta a hangját.

Pályája során Holmot kétszer jelölték Emmy-díjra, négyszer a Brit Filmakadémai díjára (BAFTA), ezt kétszer meg is nyerte, illetve számos más díjat is kapott. 1998-ban ütötték lovaggá.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.