A Modern Love ambiciózus vállalkozás: a szerelem/szeretet természetét és sokféleségét kívánja bemutatni félórás epizódokban – a The New York
Times olvasók által írt rovata alapján. A lap immár tizenötödik éve gyűjti és szerkeszti átlagemberek szeretettörténeteit, amelyek többsége dramaturgiai furfangban és érzelmi rafinériában felülmúlja a legkiválóbb romantikus fikciót is.
Az alapállásból adódóan akadnak gyengébb és erősebb epizódok, de a rövid játékidő nem kedvez az árnyalt jellemábrázolásnak. Szájba rágós narráció, gyors vágások és öles kronológiai ugrások hivatottak helyettesíteni a kibontakozást, így a mégoly szimpatikus szereplők sem tudnak igazán közel kerülni a nézőhöz (a legmostohább elbánást talán Anne Hathaway bipoláris zavarral küzdő, szeretetéhes ügyvédnője kapja, akinek az állapotát néhány musicalelem hivatott szemléltetni). Pedig itt-ott valóban felvillan a szerelem a maga változatosságában – és néha meg is tréfálja a nézőt, aki romantikus szerelmet vár, de olykor barátságot, családi odaadást és önelfogadást kap. Ám ezek csupán csattanók, az érzelmi mélységet egy-két narratív csavar, lusta könnyfakasztás és New York imázsfilmjelenetei helyettesítik. Bár az alkotók igyekeznek nem csupa gyönyörű fehér embert szerelembe hajszolni, a Modern Love gárdája mégis erősen homogén, és konfliktusai gondosan kikerülik a történetekből egyértelműen kirajzolódó etnikai, nemi és osztálybeli törésvonalakat.
A Modern Love kedvességével andalít, de túl kerek és pasztellszínű egyenetlen és szívbe markoló alapanyagához képest.
Magyar felirat: Kankalin
