Most aztán tényleg az igazi poklot láthatjuk filmre véve

  • narancs.hu
  • 2017. november 9.

Mikrofilm

Idén a tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, az egyik legrangosabb hazai filmes seregszemlét. November 14–19. között a Toldi, a Kino, a Művész moziban, illetve a Trafóban lesznek a vetítések, s 92 filmet mutatnak be a világ minden tájáról. A vetítések mellett számos társesemény is lesz, kerekasztal- és háttérbeszélgetések, november 23–25. között Pécsett és Szegeden is tartanak bemutatókat.

Lapunk csütörtökön megjelenő számában bőséggel és részletesen foglalkozunk a fesztivállal, kritikákat, ajánlókat, interjúkat is olvashatnak, a részletes programot pedig itt találják.

A fesztivál nyitófilmjét ajánljuk figyelmükbe

A Nincs hová bújnod teljesen más megvilágításba helyezi mindazt, amit az iszlámról, a menekültkérdésről, a terrorról, általában a Közel-Keletről, Irakról, az Iszlám Államról gondolunk. Igazából nem a Verzión, hanem tévében, főműsoridőben kellene vetíteni, hogy minél többen lássák, hiszen Zaradasht Ahmed filmje sokkal közérthetőbben dolgozza fel az ott történteket, mint számos – amúgy tisztességes szándékú – elemző vagy tényfeltáró újságíró, mert miközben a pokol születésének lehetünk a tanúi, csak az ottani hétköznapokat láthatjuk.

false

A film öt évig készült, főhőse Nori, aki kórházi ápolóként dolgozik Irak középső részén, Diyala tartományban, egy Jalawla nevű városban, melynek környékén az amerikai invázió után is mindennaposak voltak a terrorcselekmények. A Nincs hová bújnod 2011-ben, az amerikaiak kivonulásával kezdődik, a városba kerülő civil sebesültek mesélik el a történetüket Norinak, aki ekkor még viszonylagos nyugalomban él saját házában, a családjával. Az ISIS előrenyomulásával azonban az ő élete is veszélybe kerül, mégis kitart a legvégsőkig és csak 2014-ben – közvetlenül azelőtt, amikor az Iszlám Állam elfoglalta a várost – menekül el családjával. A film második felében ezt a menekülést kísérhetjük nyomon, s ez annak ellenére is döbbenetes és megrázó, hogy nincsenek benne sem véres jelenetek, sem hatásvadász elemek, de nem lehet kétségünk afelől, hogy ilyen lehet a poklot. Üres és kiúttalan.

A filmet három alkalommal vetítik: november 14-én a megnyitón, 19.45-től a Trafóban, ahol Zaradasht Ahmed rendező is jelen lesz, illetve november 16-án 20.15-től a Toldiban, november 19-én pedig 19.30-tól a Művészben.

 

A film rendezőjével készített interjút a Magyar Narancs ma (csütörtökön) megjelenő, nyomtatott kiadásának Verzió-mellékletében olvashatja el!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.