Most aztán tényleg az igazi poklot láthatjuk filmre véve

  • narancs.hu
  • 2017. november 9.

Mikrofilm

Idén a tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, az egyik legrangosabb hazai filmes seregszemlét. November 14–19. között a Toldi, a Kino, a Művész moziban, illetve a Trafóban lesznek a vetítések, s 92 filmet mutatnak be a világ minden tájáról. A vetítések mellett számos társesemény is lesz, kerekasztal- és háttérbeszélgetések, november 23–25. között Pécsett és Szegeden is tartanak bemutatókat.

Lapunk csütörtökön megjelenő számában bőséggel és részletesen foglalkozunk a fesztivállal, kritikákat, ajánlókat, interjúkat is olvashatnak, a részletes programot pedig itt találják.

A fesztivál nyitófilmjét ajánljuk figyelmükbe

A Nincs hová bújnod teljesen más megvilágításba helyezi mindazt, amit az iszlámról, a menekültkérdésről, a terrorról, általában a Közel-Keletről, Irakról, az Iszlám Államról gondolunk. Igazából nem a Verzión, hanem tévében, főműsoridőben kellene vetíteni, hogy minél többen lássák, hiszen Zaradasht Ahmed filmje sokkal közérthetőbben dolgozza fel az ott történteket, mint számos – amúgy tisztességes szándékú – elemző vagy tényfeltáró újságíró, mert miközben a pokol születésének lehetünk a tanúi, csak az ottani hétköznapokat láthatjuk.

false

A film öt évig készült, főhőse Nori, aki kórházi ápolóként dolgozik Irak középső részén, Diyala tartományban, egy Jalawla nevű városban, melynek környékén az amerikai invázió után is mindennaposak voltak a terrorcselekmények. A Nincs hová bújnod 2011-ben, az amerikaiak kivonulásával kezdődik, a városba kerülő civil sebesültek mesélik el a történetüket Norinak, aki ekkor még viszonylagos nyugalomban él saját házában, a családjával. Az ISIS előrenyomulásával azonban az ő élete is veszélybe kerül, mégis kitart a legvégsőkig és csak 2014-ben – közvetlenül azelőtt, amikor az Iszlám Állam elfoglalta a várost – menekül el családjával. A film második felében ezt a menekülést kísérhetjük nyomon, s ez annak ellenére is döbbenetes és megrázó, hogy nincsenek benne sem véres jelenetek, sem hatásvadász elemek, de nem lehet kétségünk afelől, hogy ilyen lehet a poklot. Üres és kiúttalan.

A filmet három alkalommal vetítik: november 14-én a megnyitón, 19.45-től a Trafóban, ahol Zaradasht Ahmed rendező is jelen lesz, illetve november 16-án 20.15-től a Toldiban, november 19-én pedig 19.30-tól a Művészben.

 

A film rendezőjével készített interjút a Magyar Narancs ma (csütörtökön) megjelenő, nyomtatott kiadásának Verzió-mellékletében olvashatja el!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.