Az asztalra helyezett, kihangosított mobiltelefonjaikkal a kapcsolatok őszinteségét demonstrálni akaró, de végül minden fronton kudarcot valló baráti társaság története úgy látszik, megunhatatlan. Várom már a fesztivált, amelyen kizárólag Paolo Genovese Teljesen idegenek c. sikerfilmjének (2016) remake-jei indulnak a fődíjért. Az eredetinél jobbat produkáló magyar versenyző (miszerint BÚÉK, Goda Krisztina feldolgozása, 2018) például jó esélyekkel indulna. A túlfeszített francia (Le jeu, Fred Cavayé, 2018) bezzeg csak a zsűri szokásos részrehajlásában bízhatna. A német kópia (ez volna a Nyílt titkok, 2019) meg még abban sem. Náluk az összejövetel kulturáltan, de kissé vértelenül csődöl be. Korrekt tévéjátékként funkcionál az amúgy jól alakítható tragikomédia. Jobban kidomborodik benne a történet eleve meglévő, de apró játékokkal eltüntethető kiszámítottsága. A többi verzióhoz képest az egyetlen újítás (a korábban a színvonaltalan, ám sikeres Fák jú, tanár úr! két folytatását is jegyző) Bora Dagtekin rendező részéről a film zárlatának semmiből sem következő, erőltetett optimizmusa, amely az eredeti elgondolás csekélyke mélységét is gondosan betemeti, hadd legyen minden tekintetben lapos a végtermék.
Az egyetlen kérdés az, hogy – ha már a nemzeti verziók úgyis azért készültek, hogy a helybéli célközönség valamelyest saját életének kulisszáira ismerhessen a nagyon is multikompatibilis sztoriban – vajon minek kell idehaza forgalmazni ezt a teljesen érdektelen produkciót.
Forgalmazza a Prorom Entertainment
