Oroszországban fegyenctelepeken kezelik a kábítószerfüggőséget

  • L.T.
  • 2020. november 15.

Mikrofilm

Egy magyar animációs filmet ajánlunk a Verzió fesztivál programjából.

Ma már szinte rutinná vált a színészek szerepeltetése, dramatizált jelenetek megrendezése a dokumentumfilmekben, és nem ritka az sem, ha animációval teszik érzékletesebbé a történetet. De az olyan dokumentumfilm, amely kizárólag animációs, nagyon ritka. Takács István Gábor, a Jogriporter Alapítvány munkatársa, aki 2007–2015 között Társaság a Szabadságjogokért videó-programját vezette, most egy ilyen filmet készített. Eljárásának prózai oka az volt, hogy kizárólag hangfelvételei voltak, de az animáció mellett szólt az is, hogy így talán több emberhez juthat el a szerencsétlen sorsú Kosztya Proletárszkij története. Az orosz fiatalembert kizárólag kábítószerfüggősége miatt vitték fegyenctelepre, halálát az itt töltött három év alatt elszenvedett kínzások és a gyógykezelés megtagadása okozta, Kosztya csak azután került TBC-s HIV-pozitívként „rendes” kórházba, amikor már nem lehetett rajta segíteni.

KOSZTYA PROLETÁRSZKIJ - Az animációs dokumentumfilm - TRAILER

2009 június 19-én a szentpétervári Botkin kórházban Kosztya Proletárszkij, droghasználó és HIV/AIDS aktivista, tuberkulózis következtében elhunyt. Korai halá...

Kosztya halála előtt még elmesélte pokoljárását egy orosz jogvédőnek, Ánya Szarangnak, hogy tudja meg a világ, hogy Oroszországban gyakorlatilag egyenlőségjelet lehet tenni a kábítószer-függőség kezelése a bebörtönzés között. Mindez 2009-ben történt, Takács István Gábor úgy szerzett erről tudomást, hogy épp abban az évben forgatott Oroszországban.

„Azóta volt dédelgetett álmom, hogy Kosztya történetét rajzfilmben dolgozzuk fel, mert így meg tudjuk eleveníteni őt is, a hanganyag felhasználásával. Oly sok idő után a rajzfilmünk végre megvalósul, immár a Jogriporter Alapítvány független produkciójaként, Rontó Lili grafikusművész segítségével, aki kockáról kockára, kézzel rajzolja meg a történetet. A filmet én vágom és rendezem, a zenéjét pedig ketten szerezzük és játsszuk fel Lilivel” – nyilatkozta tavalyelőtt a Mércének a rendező, aki végül közösségi finanszírozásból tudta elkészítenie művét.

Noha Kosztya Proletárszkij tragédiája távolinak tűnik, Takács István Gábor szerint sajnos ez sem igaz. „Miért fontos ez hazánkra nézve? Az oroszországi drogpolitika ideológiája ugyanaz a „drogmentes világ” és „zéró tolerancia”, amit kormányunk hirdet – mondta a rendező a már idézett 2018-as interjúban, és hozzátette: „Végső soron a kérdés nagyon egyszerű: azokat az embereket, akiknek drogproblémájuk van, üldözzük, bántjuk, kínozzuk és megöljük, vagy támogatjuk, felemeljük és segítjük őket. A mi célunk a filmünkkel az, hogy megértessük: amikor egy állam válasza az előbbi, akkor a mi gyermekeinktől, szüleinktől és szeretteinktől veszik el az élet és boldogulás lehetőségét”.

Az idén online megrendezett 17. Verzió Emberi jogi Dokumentumfilm Fesztivál programja ide kattintva érhető el, a film pedig itt.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.