Oscar-díj: tarolt a Dűne, négy kategóriában is nyert

  • narancs.hu
  • 2022. március 28.

Mikrofilm

Magyar győztes is van Sipos Zsuzsanna személyében. Will Smith nyerte a legjobb színész díját, azonban a gála egy pontján a színész hirtelen felugrott a színpadra és behúzott egyet a műsorvezetőnek.

Nyolc kategóriában még az élő adás előtt adták át vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban az Oscar-díjakat. Ezek közül négyet a Dűne alkotói vehettek át.

Az első győztesek között volt Hans Zimmer zeneszerző is, aki csaknem 30 évvel az első után nyerte el második Oscar-szobrát a Dűne filmzenéjéért. A Dűne a legjobb vágás, hang és produkciós tervezés Oscar-díját is megkapta. 

Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában Patrice Vermette látványtervezővel együtt

a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-díjátadó ceremónián. A Dűne operatőre, Greg Fraiser is Oscar-díjas lett.

A Frank Herbert klasszikusából Denis Villeneuve rendezésében született Dűne részben Magyarországon készült. A produkció a velencei filmfesztiválon debütált. Sipos Zsuzsanna március közepén már a brit filmakadémia BAFTA-díját is elnyerte munkájáért.

A CODA kapta a legjobb film díját,

Jane Campion pedig a rendezői Oscart vehette át A kutya karmai közt című filmjéért. A CODA a Child of Deaf Adult (siket felnőtt gyermeke) kifejezés rövidítése. A film egy siket családban felnövő halló gyermekről szól, aki énekes szeretne lenni. A Sian Heder rendezésében forgatott produkcióban siket színészek - Marlee Matlin és Troy Kotsur - alakították a lány szüleit. Az új-zélandi származású Jane Campion a harmadik nő, aki rendezői Oscart kapott az amerikai filmakadémiától.

A West Side Story afrolatin színésznője, Ariana DeBose és Troy Kotsur, a CODA siket színésze kapta a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést. A Steven Spielberg rendezésében forgatott musicalben éneklő, táncoló, játszó DeBose az első afrolatin és nyíltan LMBTQ-színész, aki Oscar-díjat nyert a legjobb női mellékszereplő kategóriában. A 31 éves színésznő a díját azoknak ajánlotta, akiknek valaha megkérdőjelezték identitását. "Ígérem, van hely a számotokra" - mondta. Az Oscart Rita Morenónak is megköszönte, aki a West Side Story 1961-es és mostani, új feldolgozásában is szerepelt.

Troy Kotsur jeltolmács segítségével mondott köszönetet az amerikai filmakadémiának a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjért. Az 53 éves Kotsur az első siket férfi színész, aki Oscar-díjat nyert. 

A legjobb animációs film Oscarját az Encanto alkotói kapták.

A japán Vezess helyettem című háromórás dráma nyerte el a legjobb nemzetközi film Oscar-díját. A filmet Hamagucsi Rjuszuke rendezte Murakami Haruki novellája alapján. Ez az ötödik alkalom, hogy japán film kapta meg a kategória díját.

Az eredeti forgatókönyvek mezőnyében Kenneth Branagh nyerte az Oscart Belfast című filmjével, a legjobb adaptált forgatókönyvért járó szobrot pedig a CODA írója, Sidan Heder vehette át.

 

A legjobb színész díját Will Smith nyerte el a Richard király című film címszerepéért. Pár perccel korábban az egész közönségben meghűlt a vér, amikor Smith felugrott a színpadra, és behúzott egyet Chris Rocknak, aki felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságával viccelődött. 

Egészen pontosan azt mondta, hogy  "Jada, imádlak, és alig várom a G. I. Jane 2-t!" Jada haja egy betegség miatt kihullot, a G. I. Jane-ben pedig Demi Moore leborotválja a haját. A viccelődés nem sült el túl jól. 

A legjobb színésznő díját Jessica Chastain vehette át a Tammy Faye szemei című filmért a hollywoodi díjátadó gálán.

A díjátadón egyperces csenddel emlékeztek meg az ukrajnai háborúról, és az Ukrajnában az orosz agresszió miatt kialakult humanitárius válságról. A megemlékezés a nézőkhöz intézett kéréssel zárult, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a háború sújtotta országban élők megsegítésére.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.