Hol vannak már a hatvanas évek, amikor Cousteau kapitány úgy mutatta be a vizek mélyén élő halakat, hogy bevágott egy dinamitot az óceánba, és a felszínre bukó döglött állatokat vette sorra, mint egy tömeggyilkos biológiatanár. David Attenborough kamerája már nagy felbontásban pásztázza az óceánok mélyét. De nem csak ezért környezetbarát az Our Planet.
A nyolcrészes széria élőhelyekre bontva mutatja be az állatfajok kooperációját egymással és környezetükkel. A hangsúly elsősorban azon a kényes egyensúlyon van, amit bármelyik résztvevő hiánya felboríthat. Attenborough úgy mutatja be a klímaváltozás, a természettel szembeni emberi túlkapások következményeit, hogy nem a tragédiáról beszél, hanem arról, hogy mit veszíthetünk. A rendkívüli képsorok – melyek műholdfelvételeken, máskor a leopárd ivóhelyére vagy akár egy hangyaboly legmélyére csempészett kamerán keresztül mutatják be bolygónk működését – azt hivatottak tolmácsolni, hogy a kihalóban lévő állatfajok, az egyre fogyatkozó természetes élőhelyek mennyi lenyűgöző, ismeretlen csodát rejtenek magukban.
Persze azért nem kíméli a nézőt sem, a dramaturgia felépítése egy idő után kiszámítható, ám egyáltalán nem unalmas: miután Attenborough bemutatta, hogyan hatnak egymásra a természeti jelenségek, a környezet és az élőlények, belevág a lényegbe, vagyis hol borult meg ez az egész, elsősorban az emberi beavatkozás miatt. De nem áll meg itt, tanulság és követendő példa is akad, hiszen ahol lehetősége van a természetnek, hogy helyreálljon, ott hamar képes regenerálódni.
Elérhető a Netflixen
