Film

A lelőhely

  • 2019. november 17.

Mikrofilm

Bármelyik szakközépiskolai videószakkör háziversenyén jó eséllyel indulna ez a totális outsiderségét büszkén felvállaló amerikai retro sci-fi. Mondjuk az, hogy „sci-fi”, durva sértés a műfajjal szemben. Viszont retro. Egyfelől pont olyan, mint egy ötvenes években készült western: leszálló ág, már csak a klisék tartják össze az aranyásós sztorit, amelyben a védtelen leányka kapzsi apja gyilkosával kénytelen összefogni, hogy megszerezzék a kincset a veszélyes őslakosok és kóborló törvényen kívüliek lakta vad vidéken, s visszaevickéljenek valahogy a civilizációba a zsákmánnyal. Részletkérdés, hogy lóhát helyett űrkapszulában közlekednek és nem Colttal, hanem valami béna űrfegyverrel tüzelnek a különben totál indiánoknak kinéző nem indiánokra. Másfelől meg a film pont olyan, mint egy hetvenes években készült, egzotikus nevű, távoli bolygón játszódó szovjet ifjúsági film. Páfrányok és liánok közt gázolnak a kincskeresők jelmezkölcsönzői szkafanderekben és közben áltudományos hülyeségeket halandzsáznak vérkomolyan, mert egy távoli bolygón így dukál.

Ilyen kondíciókkal paródiát lehetett volna készíteni, de az a gyanúm, hogy a vicces jelenetek nem szándékosan azok. A filmrendezni összeállt haverok nyilván állati jól érezték magukat a röhejes fordulatok és szituációk kiötlése közben, és biztos a forgatáson is nagyon király volt azt kiabálni, hogy „action” meg „cut”, nem is beszélve a jól végzett munka utáni buliról. Nézni a végeredményt viszont eleinte fárasztó, aztán idegesítő, végül az ember már csak a menekülésre tud gondolni.

Forgalmazza a Pannonia Entertainment

 

Figyelmébe ajánljuk

A kis pénzrablás

  • - ts -

Gyakorlatilag másodpercre ugyanakkor járunk Németország történelmében, mint a Good bye, Lenin! hősei. Az ország még két részben van, de a fal már ledőlt, a tegnap még oly zord határőrök már csak az üstöküket vakargatják, s nézik, hogyan suhannak el a Barkasok.

Papírpapság

Tradíció és haladás – a művészetektől a politikáig évszázadok óta ez a kettő harcol egymással, miközben a békésebb időszakokban jinként és jangként egészíthetik ki a másikat.

Becsap

  • Kiss Annamária

Irtó hangosan, ajtócsapkodással és kiabálással kezdődik a Budaörsi Latinovits Színházban tíz éve színpadra állított, most pedig a Vígszínházra hangszerelt Liliomfi-előadás. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, és Szigligeti Ede nyomán Vecsei H. Miklós írta a szövegkönyvet és a dalszövegeket.

Keserédes felelősség

A szülővé váló női művészek munkásságába rendszerint valamilyen módon beépül az anyaság témája. Ezt a műkritikusok és a kollégák rendszerint egyfajta kitérőnek tekintik, ami után a művész visszatérhet az „igazi” művészethez.

Egy tipikus NER-karrier

Magyar Péter fent említett sajtótájékoztatója után egy eddig viszonylag ismeretlen informatikai vállalkozó, Vertán György is a reflektorfénybe került, mivel Magyar azt állította, hogy volt felesége, Varga Judit, illetve volt barátnője, Vogel Evelin Vertántól kap „apanázst”, az egyik átutalással, a másik készpénzben. Mindez azért zajlik így, mert az üzletember Kubatov Gábor barátja.

A kezükben robbanhat föl

Egészen elképesztő, mi zajlik itt vasárnap délután óta, amikor Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz manipulált, részben mesterséges intelligencia segítségével előállított hangfelvételekkel lejáratókampányt indít ellene.

„Sorok kígyóznak”

A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.

Mindent a 25-re

Az Orbán-kormány továbbra is töretlen lelkesedéssel várja az új amerikai kormányzat hivatalba lépését. Pedig ez nemigen fogja segíteni a 2025-ös magyar költségvetés kulcsfontosságú sarokszámainak teljesülését.