Film

A lelőhely

  • 2019. november 17.

Mikrofilm

Bármelyik szakközépiskolai videószakkör háziversenyén jó eséllyel indulna ez a totális outsiderségét büszkén felvállaló amerikai retro sci-fi. Mondjuk az, hogy „sci-fi”, durva sértés a műfajjal szemben. Viszont retro. Egyfelől pont olyan, mint egy ötvenes években készült western: leszálló ág, már csak a klisék tartják össze az aranyásós sztorit, amelyben a védtelen leányka kapzsi apja gyilkosával kénytelen összefogni, hogy megszerezzék a kincset a veszélyes őslakosok és kóborló törvényen kívüliek lakta vad vidéken, s visszaevickéljenek valahogy a civilizációba a zsákmánnyal. Részletkérdés, hogy lóhát helyett űrkapszulában közlekednek és nem Colttal, hanem valami béna űrfegyverrel tüzelnek a különben totál indiánoknak kinéző nem indiánokra. Másfelől meg a film pont olyan, mint egy hetvenes években készült, egzotikus nevű, távoli bolygón játszódó szovjet ifjúsági film. Páfrányok és liánok közt gázolnak a kincskeresők jelmezkölcsönzői szkafanderekben és közben áltudományos hülyeségeket halandzsáznak vérkomolyan, mert egy távoli bolygón így dukál.

Ilyen kondíciókkal paródiát lehetett volna készíteni, de az a gyanúm, hogy a vicces jelenetek nem szándékosan azok. A filmrendezni összeállt haverok nyilván állati jól érezték magukat a röhejes fordulatok és szituációk kiötlése közben, és biztos a forgatáson is nagyon király volt azt kiabálni, hogy „action” meg „cut”, nem is beszélve a jól végzett munka utáni buliról. Nézni a végeredményt viszont eleinte fárasztó, aztán idegesítő, végül az ember már csak a menekülésre tud gondolni.

Forgalmazza a Pannonia Entertainment

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.