Film

Pusztító

  • - kg -
  • 2019. február 28.

Mikrofilm

Los Angeles költői lepusztultsága találkozik Nicole Kidman költői lepusztultságával – az urbanisták és a díjátadók szeretik az ilyet, hát még a zsarufilmek kedvelői, mert Nicole Kidman viseltes ábrázatához egy nemkülönben lehasznált bőrkabát társul, melynek zsebében ott lapul a műfaj elmaradhatatlan kelléke: a rendőrigazolvány. Ott lapult az már az idők és
a történet kezdete óta, amikor Ni­cole reményteli rendőrkezdeményként beépül egy bűnbanda tagjai közé – ami aztán ott történik a rosszfiúk és rosszlányok sörszagú köreiben, nagyban hozzájárul az üveges tekintet, a holdkóros járás, az elcseszett családi élet és az életvitelszerű másnaposság kialakulásához. Míg Kidmant a múltja, minket az az érzés kísért, hogy amit látunk, azt csak annyi különbözteti meg a hasonló sorsú tucatkopóktól, hogy most Kidman adja a mocskos zsarut. A festőien kornyadozó Los Angeles-i pálmafák közt festőien kornyadozik a nagy színésznő; olyan szakmai precizitással szétesni, ahogy ő esik szét, csak kevesen tudnak a világszép művészek között. Karyn Kusama mindig a megfelelő szögből veszi ezt az egyenes vonalú vonszolódást – vannak rendezők, akik egy parkolást is képesek a közelgő borzalom előérzetével megtölteni, Kusama közéjük tartozik. És valami tényleg közeleg, Kidman minden egyes ólmos léptével közelebb kerülünk valami nagy és elkerülhetetlen, mély és letaglózó, emberi és kozmikus akármihez. A film véget ér, de a kérdés örökre velünk marad: vajon tényleg megúszta a hangya, vagy a földre került hősnő mégsem kegyelmezett a padlón iszkoló hatlábú epizodistának?

Forgalmazza a Big Bang Media

Neked ajánljuk