Reisz Gábor is zsűritag lesz az idei Karlovy Vary-i Filmfesztiválon

  • narancs.hu
  • 2024. május 28.

Mikrofilm

A Magyarázat mindenre rendezője ezen a fesztiválon debütált korábban.

Idén június 28. és július 6-a között rendezik meg a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivált, az öttagú zsűri tagjai között helyet kapott Reisz Gábor magyar filmrendező is – áll a fesztivál közleményében.

A zsűri tagja lesz még továbbá Christine Vachon amerikai producer, aki olyan független filmek megvalósításáért felel, mint a Boys Don't Cry, a Still Alice, a Carol és a Dark Waters, és Geoffrey Rush Oscar-, BAFTA-, SAG-, Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjas ausztrál színész is. Rush 2022-ben a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon megkapta a világ filmművészetéhez való kiemelkedő művészi hozzájárulásért járó Kristályglóbuszt is.

Reisz Gábor 2014-ben a Karlovy Vary-i Fesztiválon debütált első nagyjátékfilmjével, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannal. Egy évvel később meghívást kapott a Cannes-i Filmfesztivál rezidenciaprogramjába, ahol elkészítette második nagyjátékfilmjét, a Rossz verseket. Ez a film végül tizenhat díjat nyert, köztük a 2018-as év legjobb magyar filmjének járó elismerést – ismerteti a fesztivál közleménye. Harmadik játékfilmje, a Magyarázat mindenre 2024 szeptemberében a Velencei Filmfesztiválon hozta el az Orizzonti (horizontok) kategóriában a legjobb filnek járó díjat, egy hónappal később Chicagóban pedig a nemzetközi nagyjátékfilmek szekciójában a legjobb filmnek járó, „Gold Hugo” elnevezésű fődíjat, illetve a a legjobb forgatókönyvért járó „Silver Hugo” díjat is behúzta.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.