Richard Dreyfuss szexista és transzfób kirohanásai okoztak botrányt egy rendezvényen

  • narancs.hu
  • 2024. május 29.

Mikrofilm

Ki gondolta volna, hogy közel ötven évvel a premierje után is ekkora indulatok forrnak A cápa egyik vetítésén?

Egy este Richard Dreyfuss-szal + A cápa vetítés címmel hirdettek programot a Massachusetts állambeli Beverlyben. Az alig 43 ezer fős kisvárosban a rendezvény kiemelkedő eseménynek számított, amelyre minden jegy elkelt. Arra azonban valószínűleg a szervezők sem számítottak, hogy a rendezvény híre az egész világot bejárja majd.

Az eset akkor robbant ki, mikor a helyszínként szolgáló The Cabot színház Facebook-oldalán kirakott egy közleményt a május 25-i műsorral kapcsolatban. „Tisztában vagyunk és osztozunk azokban az aggodalmakban, amelyek legutóbbi, Richard Dreyfuss-szal kapcsolatos eseményünket övezik, mely A cápa című film vetítése előtt törént. A Mr. Dreyfuss által kifejezett nézetek nem tükrözik a tiszteletet és azokat az értékeket, amelyet szervezetként képviselünk. Nagyon sajnáljuk, hogy mindez több támogatónknak kellemetlenséget okozott. Sajnáljuk hogy egy rendezvény, amelynek egy ikonikus film ünnepléséről és az arról való társalgásról kellett volna szólnia, politikai nézetek platformjává vált” – szól a szöveg, melyben az intézmény teljes felelősséget vállal a történtekért.

De mégis mi történt?

Pontosan még mindig nem lehet tudni, de az eseményen készült videók, illetve a résztvevők azóta napvilágra került beszámolói alapján nagyjából sejteni lehet. Az egyik videó szerint Dreyfuss Taylor Swift egyik jól ismert slágerére, a Love Storyra vonult be női ruhát viselve, parodisztikusan illegetve magát. Egy pár színpadi munkás segítségével levetette ruháját és felvette öltönyét, majd már a beszélgetés elején megjegyezte, hogy a nők túl alázatosak és gyengék. Ekkor a nézők egy része még azt hitte, a színész a régi hollywoodi nőgyűlölő felfogást parodizálja. A folytatásból azonban kiderült, hogy paródiáról szó sincs: a szexizmust maga Dreyfuss testesíti meg. Barbara Streisandot, aki 1987-es Call girl ötszázért című filmje egyik főszereplője és producere, például zseninek nevezte, majd hozzátette: soha nem hallgatna rá, hiszen nő, a nőknek pedig soha nem kellene hatalmat adni.

Egy résztvevő beszámolója szerint ezután kikelt a MeToo-mozgalom, majd az LMBTQ-közösségek ellen: azt állította például, hogy a transz gyermekek szülei egyszerűen rossz szülők, és a nemváltást soha nem kellene engedélyezniük, a gyerekek ugyanis bármikor meggondolhatják magukat. „Ez az egész nem oké, egy 15 éves gyerek azt is mondhatja, hogy »Én egy polip vagyok!«” – tette hozzá. Ekkor már több néző kiabálva fejezte ki nemtetszését és olyanok is akadtak, akik elhagyták a mozitermet.

Nem ez Dreyfuss első ilyen jellegű megnyilvánulása. Egy Facebook-komment szerint az előző napi, New Hampshire-ben megtartott programon is melegellenes kijelentéseket tett, korábban pedig egy tévéműsorban azt mondta, hánynia kell az Akadémia azon szabályáról, amely az Oscar-díjak esetében előírja az inkluzivitást. „Ez művészeti forma. És a reklám és pénzszerzés egy formája is, de elsősorban művészet. És művészként senkinek sem kellene előírnia számomra, hogy melyik aktuális moralitásötlet előtt hajoljak meg” – magyarázta.

A 76 éves Richard Dreyfuss karrierje még a 60-as években indult tévésorozatokkal, a 70-es, 80-as évekre pedig Hollywood egyik legnagyobb sztárjává vált. Olyan filmekben szerepelt ekkor, mint az American Graffiti, A cápa, a Harmadik típusú találkozások, a Hölgyem, Isten áldja, melyért 1978-ban Oscar-díjat nyert, vagy az Állj mellém!. A 90-es években szintén olyan jelentős filmekben tűnt fel, mint a Rosencrantz és Guildenstern halott, a Képeslapok a szakadékból, vagy a Csendszimfónia, utóbbiért szintén Oscarra jelölték. Akciófilmekben (Zsarulesen-sorozat), komédiákban (Isten nem ver Bobbal, Alibi törzs) játszott, a 2000-es évektől azonban egyre inkább csak mellékszerepekben tűnt fel.  Legutóbbi filmje, amely a magyar mozikba is eljutott, a 2018-as Könyvklub volt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.