Az idei cannes-i filmfesztivál felhozatala a szokásosnál is erősebbnek tűnt – legalábbis papíron. Az Oscaron taroló Szegény párák után máris új filmmel jelentkezett Jorgosz Lantimosz (A kegyelem fajtái), ahogy napjaink egyik legünnepeltebb brit rendezője, Andrea Arnold (Bird) is. A némafilmesért Oscart nyerő Michel Hazanavicius animációs filmet (La plus précieuse des marchandises), A nagy szépségért az aranyszobrot hazavivő Paolo Sorrentino újabb drámát (Parthenope) rendezett. Végre bemutatták Francis Ford Coppola régóta dédelgetett gigaprojektjét, a Megalopolist, amelyet hiába fizetett saját zsebből, még bemutatójakor sem talált hozzá forgalmazót. (Azóta kiderült, hogy Magyarországra a Mozinet hozza majd el, a tengerentúlon azonban továbbra is sok a kérdőjel.) David Cronenbert ismét horrort (The Shrouds), Paul Schrader pedig sötét drámát (Oh, Canada) hozott, de volt már a bemutatása előtt botrányokat keltő film Donald Trumpról (The Apprentice) és egy kartelles krimidráma Selena Gomez főszereplésével (Emilia Perez).
A nagy nevek többsége azonban nem nyűgözte le a kritikusokat. Egyetlen film, Sean Baker Anorája emelkedett csak ki a tömegből a 4-es skálán adható 3,3-as átlaggal. A kritikusok véleménye persze semmit sem jelent, inkább afféle sorvezetőként szolgál: 2016-ban Maren Ade Toni Erdmannja rekordot jelentő 3,8-as értékelésen állt, mégis díj nélkül távozott. A fődíjról ugyanis nem az újságírók, hanem a szakmai zsűri dönt. Ennek elnöke idén az a Greta Gerwig volt, aki nemrég a Barbie-val tarolta le a világot, de a zsűritagok közé tartozott többek között az Oscar-jelölt Lily Gladstone (Megtört virágok), Omar Sy (Életrevalók; Lupin), valamint J. A. Bayona (A lehetetlen; A hó társadalma) és Koreeda Hirokazu (Bolti tolvajok; Szörnyeteg) rendezők.
A fődíjat, azaz az Arany Pálmát Sean Baker nyerte Anora című filmjével.
A komédia egy Anora nevű brooklyni szexmunkásról szól, aki valódi Hamupipőke-sztoriba kerül, amikor egy gazdag oligarcha fia feleségül veszi. A szülők azonban tudomást szereznek erről és nekilátnak, hogy megsemmisítsék a frigyet. A főszerepben látható Mikey Madisont a 2019-es Volt egyszer egy… Hollywoodban fedezte fel a világ Susan "Sadie" Atkinsként (Tarantino castingérzékéről sokat elmond, hogy a film apróbb szerepeiben feltűnő számtalan színészből mára hatalmas sztárok váltak: Madison mellett Austin Butler, Sydney Sweeney, Victoria Pedretti, Margaret Qualley és Maya Hawke is a Manson-család tagjaként szerepelt), azóta pedig a két évvel ezelőtti Sikolyban is feltűnt.
Maga Baker másodjára járt Cannes-ban a 2021-es Vörös rakéta után, karrierje azonban ettől jóval veretesebb, ugyanis az amerikai kortárs független film egyik legismertebb alkotójának számít, aki rendszerint a szegényekről, társadalmon kívülre kerültekről (prostituáltak, szexmunkások, pornószínészek) készít érzékeny, de csípős humorral fűszerezett filmeket. A nevét csak az ötödik, Tangerine című filmjével ismerte meg a világ: ez egy transz prostituáltról szól, aki rájön, hogy barátja megcsalja, ezért nekilát, hogy rendezze a kapcsolatukat. A filmet három iPhone-nal rögzítették, de nem csak ezért számít különlegesnek: hangulata, humora, képvilága és amatőr szereplői miatt is egészen egyedi mozi. A karácsony napján játszódó filmet lapunk is beválogattuk nemrég a renghagyó ünnepi néznivalók közé. Ezt követte 2017-ben a Floridai álom, Baker eddigi talán legjobb, leghatásosabb filmje. Ugyancsak egy számkivetett nőről szól, aki hatéves lányával egy Disneyland árnyékában meghúzódó olcsó motelben tengeti a napjait. A film mellékszerepéért Willem Dafoe-t Oscarra is jelölték. A már emlegetett Vörös rakéta középpontjában egy egykori pornószínész, Mikey Saber áll, aki kénytelen hazatérni texasi szülővárosába, ahol korábban már minden hidat felégetett maga körül. A főszerepben brillírozó Simon Rexet legtöbben az MTV egykori műsorvezetőjeként ismerik, de volt már rapper, karrierje legelején pedig ő maga is feltűnt pornófilmekben. Baker tehát nemcsak szociális mondanivaló, de szereplőpválogatás terén is erősnek számít, az Anora vélhetően Mikey Maddisonnak is meghozza majd az áttörést.
Az elmúlt évek Arany Pálma-nyertesei rendszerint egészen az Oscar-jelölésig menteltek (Egy zuhanás anatómiája, A szomorúság háromszöge, a korábbi évekből az Élősködők, a Bolti tolvajok, vagy a Szerlem) – a szakértők szerint erre az Anorának is minden esélye megvan, habár a filmet nem övezi olyan egyöntetű rajongás, mint a tavalyi győztest. Márpedig hosszú még az év és a díjszezon is, így kérdés, kitart-e Baker filmjének hájpja. Az azonban nem látszik, az Anora mellett melyik másik bemutató lesz képes a következő hónapokban meghatározni a filmes közbeszédet.
Az Un Certain Regard szekció zsűrijét Xavier Dolan vezette, fődíjukat Hu Guan Black dog című drámája nyerte. A történet egy egykori elítéltről szól, aki a 2008-as olimpia előtt igyekszik eltakarítani a kóbor kutyákat Peking utcáiról. A legjobb rendezés díját Robert Minervini The Damned és Rungano Nyoni On Becoming a Guinea Fowl című filmje nyerte megosztva. Előbbi az amerikai polgárháború idején játszódik, utóbbi Zambia és Guinea viszonyát mutatja be. Szintén díjat vehetett át a The Story of Souleymane, amely egy párizsi ételfutárról szól, akinek két napja van felkészülni a sorsdöntő meghallgatására, amikor kiderül, menedékkérőként maradhat-e a városban.
A versenyszekció legjobb forgatókönyvének díját egy testhorrorszatíra, a The Substance hozta el. A filmben egy egykori híresség igyekszik létrehozni saját, megfiatalított mását. Az alkotást egyben Demi Moore nagy visszatéréseként is ünneplik, de rajta kívül olyanok játszanak benne, mint a fentebb már emlegetett Margaret Qualley vagy Dennis Quaid.
Jacques Audiard filmje, az Emilia Perez két díjat is nyert, ezzel a fesztivál egyik legfőbb nyertesének tekinthető: a zsűri díja mellett a legjobb színésznő elismerést is neki ítélték oda, ám meglepő módon nem Selena Gomeznek, hanem a teljes színészgárdának.
Történelmi sikert aratott az All We Imagine as Light is: ez egy Mumbaiban dolgozó nővérről szól, aki váratlan ajándékot kap a tőle elidegenedett férjétől. Payal Kapadia alkotása harminc éve az első indiai mozi, ami az Arany Pálmáért versenyzett, azzal pedig, hogy elnyerte a Grand Prix-t, kilencven év után tudott indiai film díjjal hazatérni a fesztiválról.
A legjobb színész Jesse Plemons lett A kegyelem fajtái című filmben nyújtott alakításáért. Plemons évek óta az egyik legizgalmasabb színésznek számít, akit két éve A kutya karmai köztért Oscarra is jelöltek – könnyen lehet, hogy ismét eséllyel indul majd a díjért, habár Jorgosz Lantimosz filmje az eddigieknél is furcsábbnak számít, így előfordulhat, hogy az amerikai nézők nem fognak lelkesedni érte.
A legjobb rendező díját a portugál Miguel Gomes nyerte a Grand Tourért. A kosztümös dráma Burmában játszódik az első világháború idején; egy párról szól, melynek egyik tagja az utolsó pillanatban elmenekül jegyese és a házasság elől.
Különdíjat nyert Mohamad Rasoulof The Seed of the Sacred Fig című filmje: egy négytagú teheráni családot mutat be a 2022-es tüntetések idején. A rendezőt tavaly meghívták a fesztivál Un Certain Regard szekciójának zsűrijébe, ám az ellene hozott utazási korlátozások miatt nem tudott jelen lenni Cannes-ban. Idén nyolcévnyi börtönre ítélték, amiért felszólalt az iráni rezsim ellen. Végül sikerült elszöknie az országból, és Németországban fejezte be a filmje vágását, az azonban az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy idén ott tud-e lenni a fesztiválon.
Végül a The Seed of the Sacred Fig elsöprő sikert aratott: rekordszámba menő 15 – más szerint 12 – perces álló ovációt kapott a közönségtől.
(Címlapképünkön: Sean Baker, az Anora rendezője a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíjával, az Arany Pálmával. Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)
