Interjú

„Mi lenne másképp”

Reisz Gábor filmrendező

Belpol

A magyarországi mozikba most került harmadik nagyfilmje, a Magyarázat mindenre az eddigi személyes valóság helyett a magyar társadalom valóságáról fest elszomorító képet azzal, hogy megmutatja, mennyire mély szakadék keletkezett a Fidesz támogatói és mindenki más közt.

Magyar Narancs: Dúl a vita a magyar kommentfalakon a Magyarázat mindenre díjáról. Mekkora értéke van e díjnak?

Reisz Gábor: Ha objektíven nézem, van a világon 20–30 igazán számon tartott filmfesztivál, és azok között is kiemelt helyen van a velencei, már csak azért is, mert ez a legrégebbi. Két versenyprogramja van, az egyik a nagyverseny, a másik az Orizzonti. Mi az utóbbin hoztuk el a fődíjat. A nagyversenyben jellemzően hollywoodi sztárok és világszinten híres rendezők szerepelnek, az Orizzontiban rendszerint egy nemzetközibb válogatás van nem feltétlenül befutott filmesek munkáiból. Egyébként a fesztivál igazgatója, Alberto Barbera többször is hangot adott annak, hogy sajnálja, hogy végül ez a film nem a nagyversenybe került, sokáig ugyanis úgy volt, hogy ott leszünk. Akárhogy is, de mindenképpen nagy dolog bekerülni, megnyerni még nagyobb. Elképesztő, hogy a nulláról indulva itt szerepelhettünk.

MN: A film központi konfliktusa egy kokárda, amelynek megfelelő viselése Magyarországon régóta politikai kérdés. Külföldön mennyire ment ez át? 

RG: Amikor a filmet írtuk, nem a nemzetközi érthetőség volt a legfőbb szempontunk, de a forgatás alatt eldöntöttük, hogy lesz benne egy-két jelenet, ahol elmagyarázzuk a kokárda politikai és történelmi vonatkozásait. Természetesen máshogy működik egy külföldi ember számára, viszont a szimbólum fontossága, jellege, az, hogy a történetnek ez egy mozgatórugója, egyértelmű volt nekik is. 

MN: A kokárda elfideszesítése 2002-ben kezdődött, amikor a párt azt kérte a választóitól, hordják a kokárdát a választásokig. Ön hordta?

RG: Igen. Épp befejeztem a középiskolát, azt követtem, amiben felnőttem, megörökölve a szüleim politikai nézeteit. De hozzá kell tennem, hogy baráti viták és utcai tapasztalatok alapján már tudtam, hogy ez nincs teljesen rendben, és jogosnak láttam azt a felvetést, hogy ez így megosztó vagy kiközösítő. Vitáztam a barátaimmal, de más világ volt. Azért is választottam ezt a szimbólumot a kettészakadt országra, mert azt gondolom, ez egy fontos pont volt ebben. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.