Senki nem keresett annyit Hollywoodban, mint Adam Sandler

  • narancs.hu
  • 2024. március 8.

Mikrofilm

Sandler idén is meghódította a mozik alatti világot a Netflix segítségével.

73 millió dollárral Adam Sandler volt a legjobban kereső színész 2023-ban, akit második helyen a Barbie-sztár Margot Robbie követett – írja a Forbes.

Sandler főleg a Netflixnek köszönhetően került az élre: tavaly jelent meg a platformon a Gyagyás gyilkosság 2 (Murder Mistery 2), a Ne merészelj eljönni a bát micvámra és a Leó is, a színész emellett még 44 standup előadást is tartott. Filmjeiből összesen 500 millió órányit streameltek a Netflix előfizetői csak az év első felében.

A lista második helyére Margot Robbie került 59 millió dolláros bevételével, ennek jelentős része a Barbie-filmből folyt be. A film 1,5 milliárd dollárt hozott, Robbie pedig olyan szerződést kötött, ami alapján a nyereségből is részesedik, ráadásul a produkciós irodája is dolgozott a filmen.

A harmadik helyre a 61 éves Tom Cruise került 45 millió dollárral, amit nagyrészt az új Mission: Impossible és a 2022-es Top Gun: Maverick tavalyi évre átcsúszó bevételeinek köszönhetett, utána jön Ryan Gosling és Matt Damon.

Édekesség, hogy a bevételek nagy része filmekből érkezett: míg a tavalyi évben a hollywoodi írósztrájk rengeteg sorozatot állított le vagy késleltetett, addig a legnépszerűbb színészek gyakran 20 millió dollárt is elkérhettek előre egy nagyobb filmszerepért.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.