Néhány évvel ezelőtt alig létezett a romkomoknál biztosabb befektetés Hollywoodban: viszonylag olcsón elkészíthetők, nagyüzemben, rövid idő alatt gyárthatók és nincs is szükség hozzá másra, mint egy, esetleg két sztárra.
Ha Katherine Heigl, Sandra Bullock vagy Jennifer Lopez ott mosolygott a plakáton, szinte biztos volt a kasszasiker. A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, a Mindenütt nő vagy a Nász-ajánlat mind megugrották a 100 millió dolláros bevételt Amerikában, pedig ugyanarra a kaptafára készült romantikus vígjátékok voltak.
És van bennük még egy közös: már több mint tíz évesek. Mert ha megnézzük az Amerikában legtöbb pénzt fialó romantikus vígjátékok listáját, könnyű észrevenni, hogy alig akad rajta friss film.
A 100 milliós bevételi határon belüli első 30-ba csak négy
film fért be ebből az évtizedből: a 2011-es Kellékfeleség az egyik utolsó mozi volt abból a korszakból, amikor Adam Sandler még box office-tényezőnek számított; a 2010-es Valentin nap sikere az időzítésben rejlett; a Napos oldalt Bradley Cooper és Jennifer Lawrence mellett a szájhagyomány, a díjszezon, na meg az Oscar is segítette.
| ||
És végül ott van a tavalyi Kőgazdag ázsiaiak, ami igazi kulturális szenzációnak számított a tengerentúlon. Ahogy a Fekete párducot az afro-amerikaiak képviselete miatt ünnepelték a nézők és kritikusok is, úgy voltak odáig Jon M. Chu vígjátékáért, mint az ázsiai kultúra előtti méltó tisztelgésért, amiben nem csak szinte kizárólag ázsiai származású szereplők játszanak, de még baromi vicces is. Amerikában 174, világszinten pedig több mint 230 millió dollárt szedett össze 30 milliós költségvetésére, és még szélesebb körben ismertté tette Constance Wu, Henry Golding vagy Awkwafina nevét.
Épp ezért sokan máris a romantikus vígjátékok megmentőjét látták a filmben – az utóbbi idők buktái után azonban a The Hollywood Reporter már arról írt cikkében, hogy a vígjátékok kora leáldozott a kasszáknál. Mindy Kaling és Emma Thompson Late night című komédiájának forgalmazási joga rekordösszegért kelt el a Sundance filmfesztiválon, a mozikban viszont csalódást keltően szerepelt. A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül 7 évvel az előd után, az ikonikus szereplők helyett Hollywood legjobb nevű fiatal színészeivel érkezett meg nemrég, de számai alapján
már most nyugodtan buktának nyilváníthatjuk.
Seth Rogen 10 éve a romkomok megmentőjének számított olyan filmekkel, mint a Felkoppintva vagy a 40 éves szűz – most azonban hiába állt össze Charlize Theronnal a Csekély esélyben, az nem sok embert érdekelt.
Ugyanígy járt idén a Csaló csajok és a hozzánk csak július végén érkező Pompon klub is. Olivia Wilde rendezői bemutatkozása, az Éretlenségi elbűvölte a kritikusokat, a pozitív visszhang ellenére a közönség mégsem talált rá. Persze mindegyik buktát megideologizálhatjuk – a Csaló csajok egyszerűen pocsék film és annak is néz ki; a Men in Black már a harmadik epizóddal elfáradt; az Éretlenségit pedig nem biztos, hogy jó ötlet volt az Aladdinnal egy héten ringbe küldeni – az azonban tagadhatatlan, hogy a műfaj egyszerűen már nem vonzza be az embereket a mozikba.
Legutóbb 2011-ben fordult elő, hogy a vígjátékok az amerikai piacon több mint két milliárd dollár bevételt értek el. 2009-ben ez a szám 2 és fél milliárd volt, hat olyan filmmel, ami önmagában több mint 100 milliót hozott – 2015-re viszont a műfaj összteljesítménye mindössze 1,4 milliárd volt, ami tavaly 1 milliárdra csökkent; az egyetlen szereplő, aki áttörte a 100 milliós határt, a Kőgazdag ázsiaiak volt.
Egy évtizede nem fordult elő, hogy egy vígjáték akkora sikert ért el, hogy franchise indult belőle – a legutóbbi ilyen a 2009-es Másnaposok volt, ami trilógiává bővült.
És mi az oka mindennek?
Talán már senki nem lepődik meg azon, hogy legtöbben ezért is a Netflixet hibáztatják. Nemcsak azért, mert az emberek ahelyett, hogy moziba járnának, inkább egyetlen jegy áráért előfizetnek a streamingre, és otthon válogatnak a filmek között.
A Netflix az írók és rendezők mellett a sztárokat is elszipkázza a stúdióktól: Adam Sandlert például 2014-ben négy filmre szerződtették le, és hiába rosszabb egyik, mint a másik, a cég azt állítja, az előfizetők több mint 500 millió órát töltöttek el Sandler-mozik nézésével. Ráadásul a Netflix és versenytársai igyekeznek az egész komédia-piacot letarolni. Stand-up comedy kínálatuk szinte megkerülhetetlen a műfaj szerelmeseinek, hiszen senki nem fizet annyi pénzt a komikusoknak, mint ők.
Az elmúlt időszak leghájpoltabb vígjáték-sorozatainak nagy része szintén streamingen érhető el: a The Marvelous Mrs. Maisel az Amazonon, a Future Man és a George Clooney-féle 22-es csapdája a Hulun, a Master of None vagy a GLOW pedig a Netflixen fut. Ed Decter vígjáték író-producer szerint mindezek miatt az emberek egyszerűen hozzászoktak ahhoz, hogy ha egy jót akarnak nevetni, csak be kell kapcsolniuk a tévét – és ugyanezt nem keresik már a moziban. Az éremnek létezik azonban egy másik oldala is:
a stúdiók egyszerűen kihátráltak a vígjátékok mögül.
Az egyre nagyobb dominanciára törő Disney például inkább költ 100 millió dollárt egy 200+ milliós film reklámjára, mint hogy három komédiát finanszírozzon ebből a pénzből – így ugyanis szinte biztosan becsorog a kasszába akár 1 milliárd dollár is.
Ahogy növekednek a tétek, a hagyományos filmgyártók egyszerűen nem kockáztatnak olyan filmekkel, amelyek esetben már a 100 milliós bevétel is kiugróan jó eredmény. A Netflix azonban szívesen költ a műfajra, hiszen az olcsó, és ha egyetlen kattintásra elérhető, az emberek szívesen is nézik az ilyet.
Az elmúlt évek legpozitívabb fogadtatású romkomjainak nagy része szintén a Netflixtől érkezett: ilyen volt A fiúknak, akiket valaha szerettem, a Set it up, vagy a Keanu Reeves szupererejével meghajtott Always be my maybe. Ami közös ezekben a filmekben, hogy a jól ismert formulát használják ugyan, de nagy sztárok helyett feltörekvő tehetségek láthatók a főszerepben; a Netflix ráadásul különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a cselekmények központjában ne fehér amerikaiak, hanem feketék, latinók vagy ázsiai származásúak álljanak. Így a nézőknek már egy hozzájuk sokkal közelebb álló szereplőért izgulhatnak – ebbe persze benne van az is, hogy az olyan nagyágyúk, mint Will Ferrell egyszerűen nem kapnak lehetőséget, ahogy azt korábban egy podcastben ő is bevallotta.
Miki egér felfalta a rókát, és egy igazi szörnyet teremtett
Március 20-án nyélbe ütötték minden idők legnagyobb szórakoztatóipari bizniszét. A Disney 71,3 milliárd dollárért felvásárolta a 21st Century Fox filmes és televíziós részlegét. A tranzakció értéke körülbelül a magyar GDP felének felel meg. Az így létrejött gigacég a mozibevételek akár 40 százalékát is megkaparinthatja.
Sokak szerint
ez lehet a jövő
a műfaj számára: sablonos, hagyományos vígjátékok helyett olyanokra van szükség, amelyben nők, kisebbségek, az eddig filmen kevésbé reprezentáns csoportok szerepelnek.
Az Életrevalók amerikai remake-je, a The Upside nem szerepelt rosszul a kasszáknál, elsősorban Kevin Hart és az általa elcsábított afro-amerikai nézők miatt; a fekete közönségnek vígjátékokat készítő Tyler Perry továbbra is tarol filmjeivel, a legutóbbi Madea-filmje, az A Madea Family Funeral is szépen hozott; de nem kell panaszkodnia a Mi kell a nőnek? remake-jének sem, amelynek főszerepében a szintén afro-amerikai színésznő, Taraji P. Henson látható.
Ezeknek a filmeknek a számai ugyan meg sem közelítik egy akár közepesen sikeres Sandra Bullock-film eredményeit – ráadásul egy rakás ellenpélda is akad, amikor hiába cserélték a szereplőgárdát nőkre, a film így is elbukott –, de lehet, hogy nem is kell nekik. A streamingplatformok előretörésével lassan mindenki számára egy kattintásnyira kerülnek a legfrissebb vígjátékok; a mozikban pedig már így is alig fér el más a szuperhősfilmek mellett.
A The Hollywood Reporter ráadásul emlékeztet minket, mi volt a helyzet két évtizeddel ezelőtt: sorozatban készültek az olyan családi vígjátékok, mint az Apád-anyád idejöjjön!, vagy a Drágám, a kölykök összementek.
Robog a nosztalgiavonat: a Disney újraálmodja 1989 filmes közönségkedvencét
Jó hír vagy rossz: új főszereplővel. A 2000-es évek elején a kertévék itthon agyonjátszották Rick Moranis szalon-vígjátékait - talán ezért van, hogy míg Amerikában a Szellemirtók vagy épp az Űrgolyhók ugrik be a rajongóknak a komikusról, nálunk ugyanilyen ismerősen cseng a Kölcsönkinyír visszajár, vagy épp a Drágám, a kölykök összementek.
Egyik sem volt kiugró blockbuster, de aprócska költségvetésükhöz képest elég jól szerepeltek ahhoz, hogy lefektessék az alapokat egy akkoriban újraformálódó stúdióhoz – amit úgy hívtak, hogy Disney.
