Miután Raymond Chandler 1959-ben meghalt, Robert B. Parker folytatta Philip Marlowe utolsó megkezdett esetét. Miután Robert B. Parker 2010-ben meghalt, Ace Atkins folytatta Parker leghíresebb teremtménye, Spenser eseteit. Spensernek nincs keresztneve, cserébe három hatalmas magánhekusi közhely (arany szív, kemény ököl, csalhatatlan erkölcsi iránytű) is társítható hozzá, meg az elmaradhatatlan bostoni környezet, melyet Parker változatos bőrszínű, etnikumú és nemi identitású alakokkal népesített be. Az addig világos, hogy az összeszokott színész–rendező páros, Mark Wahlberg és Peter Berg (kreatív együttműködésüknek ez már az ötödik gyümölcse) mit látott meg Spenser figurájában: egy derűs, ám egyszersmind erőszakos akcióvígjáték-sorozat lehetőségét. Kevésbé világos, hogy az induláshoz miért Atkinshoz, és miért nem Parker eredeti regényeihez fordultak, az meg még ennél is nagyobb rejtély, hogy miért nem hívtak valakit, akinek nem a szótárból kell kikeresnie a szellemességet. Berget úgy ismertük, mint a szegény ember Michael Bayét, ezt a szintet (pl. autók, kamionok és Wahlberg izmainak értő és empatikus fényképezése) most is hozza, csak az a fránya lazaság és nemtörődöm sárm nem akar összejönni: a könnyedség úgy áll ezen a Spenseren, mint érettségi öltöny a húszéves osztálytalálkozón. A műfaj sajátja, hogy a jó zsaru, mielőtt véresre vereti magát, bevisz néhány szellemes sértést a bunkó túlerőnek, itt azonban nem látszik döntő különbség a szellemi erőkben. Alan Arkint viszont bármikor jó zsörtölődve látni.
Elérhető a Netflixen
