Van valami mélységesen sötét, ugyanakkor egészséges is abban, ahogy ez az őrült izlandi noir kezeli a politikát. A sorozat alapjául szolgáló krimik szerzője a mai napig ismeretlen (a főhős neve egyben a szerző írói álneve is), ám többen Davíð Oddsson volt izlandi miniszterelnökre gyanakszanak. A széria – a maga bombasztikus és groteszk módján – már az első percekben felvázol egy nagyszabású összeesküvést, melyben alig leplezve bukkannak fel olyan égetően aktuális összetevők, mint az Észak-Európát is bekebelező populizmus (és a vele kéz a kézben járó korrupció), Kína növekvő befolyása vagy a politikusok magánéleti botrányai.
Stella furcsa hibridje a hard-boiled detektívregények keménykötésű magánkopóinak és az ellenpontjukként szolgáló femme fatale-oknak. Az inkább magánnyomozóként viselkedő, amorális ügyvédnő olyan önfeledten klisészerű (bőrnadrágjával, fekete Johnnie Walkerjével és neonnal díszített lakásával együtt), hogy nehéz haragudni rá. Érezhető Izland megmosolyogtató imázsfilmes igyekezete is, noha az apró meseházakkal teli Reykjavík egyszerűen nem tud elég hangulatos noir-helyszín lenni. Hamar feledteti azonban a sorozat szűkösségét és kissé izzadságszagú igyekvését a Stellát alakító Heida Reed karizmája és a néhány epizód után kiegyenlítődő sötét humor. Végtelenül szórakoztató nézni, ahogy a szexualitását szabadon és örömmel megélő Stellának két emberrablás és egy vallatás között mindig akad ideje flörtölésre is, miközben – minthogy Kína szemet vetett az országra – szó szerint egész Izland jövője forog kockán.
