Szép nagy bukta Schwarzenegger új filmje: egy ideig ne számítsunk új Terminátorra

  • Szabó Ádám
  • 2019. november 4.

Mikrofilm

Nincs több „I’ll be back!”

Akad néhány filmes franchise, amit Hollywood egyszerűen képtelen elengedni – akkor is, ha már rég nem úgy fial, mint fénykorában. Ilyen a Men in Black, az X-men, A Karib-tenger kalózai vagy épp a Terminátor, mely épp a napokban csatlakozott a legnagyobb pénzügyi bukták közé.

Sarah Connor és a Skynet krónikáját mind ismerjük:

az 1984-es klasszikus első részre a ’91-es Az ítélet napja minden téren rátett pár lapáttal; a nagyszabású akcióorgiát ma is a műfaj egyik legjobbjaként emlegetjük. 12 évvel később immár James Cameron nélkül próbálták folytatni a történetet: A gépek lázadása bár olyan távol áll az eredetiektől, mint egy tamagochi a okostelefonoktól, mai szemmel nézve azért akadnak jó pillanatai. Sem Schwarzenegger, sem Kristanna Loken nem bizonyult azonban elégnek: 200 millió dolláros gyártási költségét a film nem tudta Amerikában behozni, és világszinten is félmilliárd alatt maradt.

Gépek lázadása

Gépek lázadása

 

Ekkor kezdődtek az igazán nagy gondok: ahelyett,hogy pihentették volna a franchise-t egy évtizedig, vagy hagyták volna az egészet a fenébe, sorba érkeztek a folytatások. A 2008-as A terminátor: Sarah Connor krónikái című tévésorozatnak még megvoltak a rajongói, két évadnál viszont nem élt tovább – és csak ezután következett az igazi lejtmenet. Jött a 2009-es Megváltás, na, abból ma már csak Christian Bale színfalak mögötti kirohanására emlékszünk, majd a 2015-ös Genisys, erről még ennyi jót sem tudunk elmondani. Ez három balul elsült próbálkozás 11 év alatt, amit a stúdión kívül mindenki intő jelnek tekintett. Ráadásul Cameron hiányában a franchise kontinuitása is mehetett a kukába: öt különböző idősíkon folytak a történetek,

rajongó legyen a talpán, aki követni tudta,

épp hol járunk, mi az, ami megtörtént és ki a rosszfiú.

Épp ezért a legújabb epizód az elburjánzó sorozatok egyre gyakrabban alkalmazott eszközével élt: úgy rebootolta a Terminátort, hogy egyszerűen visszatért az eredetiekhez, a köztük lévő filmeket és sorozatot pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

Az efféle örökségfilmek általában jól mennek, legutóbb a Halloweennak sikerült jelentős sikert elérni ebben a felállásban – a horror hét felesleges és borzalmas folytatást nullázott le, és tért vissza az első részhez. A Terminátor azonban ismét a földbe állt, immár sokadszorra.

Schwarzenegger, Hamilton

Schwarzenegger, Hamilton

 

Pedig a Sötét végzetet a Deadpool rendezőjére, Tim Millerre bízták, akinek ráadásul megengedték, hogy mindent bevessen: stúdiófilmektől szokatlan, R-besorolással (17 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott) érkezett a mozi. Visszatért nemcsak Schwarzenegger és Linda Hamilton, de James Cameron is, aki mint minden projektjét, ezt is vasmarokkal igyekezett irányítani. Hiába: bemutatója hétvégéjén a film mindössze 29 millió dollárt fialt Amerikában – ráadásul a számok alapján Európában és Kínában sem érdekelte az embereket.

Kérdés, mi történik ezután a Terminátorral

– abban egyetértenek az elemzők, hogy hasonló folytatások nem várhatók; mindegy, honnan indítják újra a sztorit, a sorozatra ráégtek az előző felvonások kudarcai. A filmet gyártó Paramountnak és Skydance-nek ráadásul rövid időn belül ez a második buktája: Schwarziékon kb. 120 millió dollárt, a nálunk forgatott, dupla Will Smithszel támadó Gemini Manen még ennél is többet bukhatnak. A franchise számára a Netflix jelenthet egérutat: a streamingszolgáltatónak pénze és közönsége is van bőven, nem kell nézettségi és bevételi adatokkal bajlódnia, és ha igazak a cég PR-szagú jelentései, nincs az a mozgóképes förmedvény, amit ne néznének meg milliók a platformon.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.