Szép nagy bukta Schwarzenegger új filmje: egy ideig ne számítsunk új Terminátorra

  • Szabó Ádám
  • 2019. november 4.

Mikrofilm

Nincs több „I’ll be back!”

Akad néhány filmes franchise, amit Hollywood egyszerűen képtelen elengedni – akkor is, ha már rég nem úgy fial, mint fénykorában. Ilyen a Men in Black, az X-men, A Karib-tenger kalózai vagy épp a Terminátor, mely épp a napokban csatlakozott a legnagyobb pénzügyi bukták közé.

Sarah Connor és a Skynet krónikáját mind ismerjük:

az 1984-es klasszikus első részre a ’91-es Az ítélet napja minden téren rátett pár lapáttal; a nagyszabású akcióorgiát ma is a műfaj egyik legjobbjaként emlegetjük. 12 évvel később immár James Cameron nélkül próbálták folytatni a történetet: A gépek lázadása bár olyan távol áll az eredetiektől, mint egy tamagochi a okostelefonoktól, mai szemmel nézve azért akadnak jó pillanatai. Sem Schwarzenegger, sem Kristanna Loken nem bizonyult azonban elégnek: 200 millió dolláros gyártási költségét a film nem tudta Amerikában behozni, és világszinten is félmilliárd alatt maradt.

Gépek lázadása

Gépek lázadása

 

Ekkor kezdődtek az igazán nagy gondok: ahelyett,hogy pihentették volna a franchise-t egy évtizedig, vagy hagyták volna az egészet a fenébe, sorba érkeztek a folytatások. A 2008-as A terminátor: Sarah Connor krónikái című tévésorozatnak még megvoltak a rajongói, két évadnál viszont nem élt tovább – és csak ezután következett az igazi lejtmenet. Jött a 2009-es Megváltás, na, abból ma már csak Christian Bale színfalak mögötti kirohanására emlékszünk, majd a 2015-ös Genisys, erről még ennyi jót sem tudunk elmondani. Ez három balul elsült próbálkozás 11 év alatt, amit a stúdión kívül mindenki intő jelnek tekintett. Ráadásul Cameron hiányában a franchise kontinuitása is mehetett a kukába: öt különböző idősíkon folytak a történetek,

rajongó legyen a talpán, aki követni tudta,

épp hol járunk, mi az, ami megtörtént és ki a rosszfiú.

Épp ezért a legújabb epizód az elburjánzó sorozatok egyre gyakrabban alkalmazott eszközével élt: úgy rebootolta a Terminátort, hogy egyszerűen visszatért az eredetiekhez, a köztük lévő filmeket és sorozatot pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

Az efféle örökségfilmek általában jól mennek, legutóbb a Halloweennak sikerült jelentős sikert elérni ebben a felállásban – a horror hét felesleges és borzalmas folytatást nullázott le, és tért vissza az első részhez. A Terminátor azonban ismét a földbe állt, immár sokadszorra.

Schwarzenegger, Hamilton

Schwarzenegger, Hamilton

 

Pedig a Sötét végzetet a Deadpool rendezőjére, Tim Millerre bízták, akinek ráadásul megengedték, hogy mindent bevessen: stúdiófilmektől szokatlan, R-besorolással (17 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott) érkezett a mozi. Visszatért nemcsak Schwarzenegger és Linda Hamilton, de James Cameron is, aki mint minden projektjét, ezt is vasmarokkal igyekezett irányítani. Hiába: bemutatója hétvégéjén a film mindössze 29 millió dollárt fialt Amerikában – ráadásul a számok alapján Európában és Kínában sem érdekelte az embereket.

Kérdés, mi történik ezután a Terminátorral

– abban egyetértenek az elemzők, hogy hasonló folytatások nem várhatók; mindegy, honnan indítják újra a sztorit, a sorozatra ráégtek az előző felvonások kudarcai. A filmet gyártó Paramountnak és Skydance-nek ráadásul rövid időn belül ez a második buktája: Schwarziékon kb. 120 millió dollárt, a nálunk forgatott, dupla Will Smithszel támadó Gemini Manen még ennél is többet bukhatnak. A franchise számára a Netflix jelenthet egérutat: a streamingszolgáltatónak pénze és közönsége is van bőven, nem kell nézettségi és bevételi adatokkal bajlódnia, és ha igazak a cég PR-szagú jelentései, nincs az a mozgóképes förmedvény, amit ne néznének meg milliók a platformon.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.