Csináljunk road movie-t, mert az jó móka! Jónak jó, csak Elbát lehetne rekeszteni a „robogunk a tájban és a muslincák is velünk ujjonganak a szabadságtól megrészegülve” jellegű filmekkel, tán nem ártana megbolondítani valamivel a műfajt. Mi lenne, ha egy testvérpár indulna útnak szoros érzelmi kötelékben; a kormánynál az egyszerű, marcona legény az egyszerű marcona legényekre jellemző sipkában, hátul pedig a címbéli Szimpli, a 22 éves testbe szorult örök 3 éves gyerek, akire intézeti sors várna, de a testvéri szeretet és a road movie-kkal szembeni örök nézői igény inkább Hamburg felé tereli az egyszerű vidéki párost. Így mennek-mendegélnek ők elárvulva az idegen tájban; anyjukat épp az imént temették el, a rég nem látott apa a távoli Hamburgban éli világát – ideje felkeresni.
Visszhang extra
Szimpli
Markus Goller rendezőt nem lehet túlzott borúlátással vádolni, nyilván Sonnenschein und Boldogság szakon végezte az egyetemet, mert az ő filmjében a zord világ elég barátságos arcát mutatja a mi kis, rendőrség által is keresett duónknak; rég nem láttunk ilyen kedves és együttérző kamionsofőrt, a fiúk bájos szállásadója pedig mint egy földre szállt kedvesnővér (kedves is, medika is) egyengeti útjukat. Egyengetésre márpedig nagy szükségük van, mert a családegyesítés bizony nem megy simán.
Mindemellett az már tényleg az ízlés dolga, hogy A felolvasó óta felkapott David Kross Szimpli-alakításában a túlzott igyekezetet vagy a nagyszerű színészi alakítást látjuk, esetleg mindkettőt.
