Kafka házalója bogárrá változott, mert lényében már akkor „csúf féreg” volt, munkája által felőrölt, az élettől s embertársaitól elidegenedett, áldozatként vergődő kitaszított, amikor még emberi testben rettegett a holnaptól. Cronenberg önhitt tudósa ember méretű léggyé változott egy saját testén kivitelezett tudományos kísérlet következtében, mert a film szerzője ebben a szörnyalakban akarta láttatni a természet törvényeit felelőtlenül kihasználni vágyó tudomány hübriszét. A svájci Lisa Brühlmann kamaszlánya pedig sellővé változik.
Előbb a lábujjai forrnak össze a nővé válás küszöbén saját identitását kereső, szüleivel hideg és távolságtartó kapcsolatban álló, kortársai közé pedig egyszerre beilleszkedni, illetve tőlük elkülönülni akaró Miának, majd pikkelyek jelennek meg rajta – s a körömolló meg a csipesz nem segít a nyugtalanító jelek eltüntetésében, előkerül a konyhakés is. A fizikai és lelki átalakulás minden fázisát láttuk már az említett Cronenberg-opuszban (plusz a műfajjá terebélyesedett biohorrorfilmek számos darabjában). A melléjük-hozzájuk rendelt környezet ugyancsak ismerős: ragacsos, rosszízű iskolai hatalmi harcokat látunk, a még nagyon is idegen szexualitás mindjárt promiszkuitásba torkolló felfedezését, a kamaszodás toposzait, a megvetett szülők kihasználását. Ám mindezeket csak felmutatja a film, s bár értjük a sugalmazást, hogy ezt kellene tükröztetni a sellővé alakulás fájdalmával, a párhuzamból mélyebb összefüggés nem kerekedik. A kamaszlét gyötrelmeinek feltárásában ugyan van fantázia, de az elsellősödés folyamata csak fantasy.
