Színházi álommeló és egy vad western a rénszarvasok között

  • narancs.hu
  • 2021.04.27 11:47

Mikrofilm

Továbbá: vér, verejték, szex, meglepő sorrendben – észt filmeket néztünk, és odavoltunk értük.

Április 29-én, csütörtökön indul a Művész Távmoziban az Észt Hét filmes programsorozata, és egészen május 4-ig tart. Tavalyi szép emlékeinket felidézve idén is megnéztük a filmeket, s most sem csalódtunk, bár – mint az alábbi írásainkból is kiderül majd – szó sem volt könnyed szórakozásról. Idén az észtek nehéz, fajsúlyos és helyenként kilátástalanságba torkolló drámákkal érkeztek, melyek ugyanakkor simán megérik a fáradtságot. A dús kínálatból most három játékfilmet és egy dokut ajánlunk mindenkinek a szíves figyelmébe. Íme.

Rain

Valójában minden lényeges dolog az ebédlőasztal mellett dől el – így van ez itthon és a filmbeli észt tengerparti kisvárosban is. Lehet, hogy az élet izgalmait a gyereknek az erdőben épített fakunyhó, az asszonynak a munkahelyi flört, a férjnek pedig a baráti bokszmeccsek jelentik, ám minden nap körül kell ülni a keményített abrosszal letakart asztalt, szedni kell a krumpliból, és egymásra kell nézni, hogy utána az élet értelmén elmerengve ki lehessen bámulni a panelkonyha ablakából. Ilyenkor mindenki pontosan tudja, hol a helye és mi a feladata: a nő kiszolgálja a családot, a férfi megszegi a kenyeret, a gyerek pedig kussol, és akkor is eszik a sprotniból, ha ki nem állhatja.

 
Rain
Forrás: Észt Intézet

Aztán beállít a tékozló fiú, akit már nem kötnek ezek a konyhai ceremóniák és autoriter apja szemöldökvonásai sem. A régi reflexek azért benne is dolgoznak: először üt, aztán kérdez, a valóság elől pedig ugyanúgy az alkoholba menekül, mint mindenki más a világnak ezen a pontján (is). Mégis reményre talál egy rejtélyes, hozzá hasonlóan számkivetett nő oldalán, a változásnak köszönhetően pedig öccsének nemcsak bátyja, de apja helyett apja tud lenni. A kissrácnak szüksége is van iránymutatásra: sehogy sem tud olyan kemény lenni, ahogy apja elvárná tőle, szívesebben fogja meg például barátja, mint a környéken lebzselő kislány kezét.

Janno Jürgens filmjében a cudar időben kóválygó, látszólag cudar lelkületű emberek lassan, feleslegesen egymásra pazarolt szavak nélkül csiszolódnak egymáshoz – ehhez nemcsak saját magukkal kell szembenézniük, hanem azzal is, amit a családról, a szeretetről és törődésről addig gondoltak. Lassú sodrású, ám hatásos családi dráma, amelynek legizgalmasabb része a férfiasság mibenlétén, na meg a sprotni ízén való elmélkedés – mert az nagyon is ehető, csak nem mindegy, ki és hogyan kínálja.

Egy évnyi dráma

Régóta tudjuk, mit tesz az emberrel, ha harminc napon át csak mekis kaját fogyaszt, de hogy milyen élettani hatása van, ha valakinek egy éven át 224 színházi előadást kell végigülnie, lehetőleg nyitott szemmel, arra egy 2017-es észt emberkísérlet világított rá először. A részvétel önkéntes volt, az ideális jelentkezőnek színházi szűznek kellett lennie, nullához közelítő színházba járási tapasztalattal. Az álláshirdetésre több százan jelentkeztek, a befutó Alissija lett: 21 éves lány egy észt kisvárosból. Őt követi a kamera, ahogy felköltözik Tallinba, ahogy mélyen elérzékenyül, vagy épp elszenderedik egy-egy előadás közben, ahogy senkit sem ismer a bennfentes színházi díjátadón, vagy ahogy felveri a sátrát egy vidéki előadás után. És ahogy nekiül vagy elblicceli, hogy a látottakról megírja, mit gondol, mert ez is része a kísérletnek.

 
Egy évnyi dráma
Forrás: Észt Intézet

Amilyen izgalmas az alapfelállás, olyan veszélyes is, tele csapdahelyzettel egy dokumentumfilmes számára. Ha a megközelítésbe csak egy pillanatra is valami leereszkedésféle vegyül, ha a nagybetűs színházi életbe belecsöppenő vidéki lányt érdekes kuriózumként kínálná fel a kamera az értő közönségnek, az cinikus emberkísérlet, ízetlen bulvártréfa lenne, ám erről szó sincs. A színház léleknemesítő ereje előtt sem kell elérzékenyülve leborulni és az észt színházi élet gazdagsága is csak háttér, az abszolút főszereplő egy raszta hajú, a karján vágások hegeit viselő lány, akivel gyenge bohózatok és komoly produkciók, művházi és elit előadások nézőjeként, hol lelkes, hol fáradt színházba járóként, de mindenekelőtt emberként ismerkedünk.

Orcád verítékével

A film Anton Tammsaare – az észt irodalom alapművének számító – pentalógiájának első részét dolgozza fel a nagy klasszikusoknak kijáró tisztelettel. A regény és a film munkába, szerzésbe, a természettel folytatott küzdelembe és az embertársakkal folytatott ellenségeskedésbe belekeseredő parasztgazdája több értelemben is a világ végén próbál boldogulni. Egyrészt Észtország a 19. században (is) a roppant orosz birodalom peremvidéke, másrészt az önálló és gyümölcsöző élet megteremtésének reményében a főhős fiatal gazda, Andres megvásárolta mocsaras, köves, termőre csak embertelen erőfeszítések árán fordítható földdarab a provincián belül is a legelmaradottabb területek közé számít.

 
Orcád verítékével
Forrás: Észt Intézet

Az emberöltőnyi időszakot átívelő, a mindennapi élet apró kudarcait és a sorsfordító tragédiákat epikus részletességgel tárgyaló történet fordított fejlődésregény. Nem az egyre sorjázó sorscsapások és veszteségek benne az igazán drámaiak (örökös háborúskodás a rosszindulatú szomszéddal, a feleség és gyermekek halála), hanem az, ahogy Andres boldogtalanságában boldogtalanná teszi szeretteit is, morális tartását feladja (ennek kompenzálásaképpen folyton a bibliai tanításokat kérve számon másokon), és végül környezetéhez gonoszodik, középkorúként is kemény szívű vénember lesz, akitől gyermekei is menekülnek. A realista mű realista feldolgozást kapott, a történet megbízhatóan jut el A pontból B pontba, grandiózus tájképekben és gondosan bevilágított belsőkben bontakoznak ki jól artikulált konfliktusok. Akár egy tv-sorozatra is elegendő volna a filmben szükségképpen sűrítve összefoglalt cselekmény.

Az utolsók

Veiko Ounpuu könyörtelen, sivár filmjében parázsló indulatok és a fagyos táj, bennszülött rénszarvaspásztorok és multinacionális bányászvállalatok feszülnek egymásnak. A rendező egy kietlen számiföldi bányászközösséget boncol fel, melyben az ingerszegény közeg szerteágazó, feszült viszonyokat rejt. Kari, a helyi bánya féktelen étvágyú és gátlástalan ura üres hízelgéssel, drogokkal és piával próbálja rávenni munkásait, hogy a nyilvánvaló életveszély ellenére folytassák a munkát a szűk üregekben. Eközben azzal gyötri tétova segédjét, Rupit, hogy győzze meg idősödő apját, vigye el rénszarvascsordáját és adja el neki legeltető területét. Mindemellett még arra is marad energiája, hogy elszeresse az egyik helyi nyomorult feleségét, az egyetlen nőt, akire a környék összes férfija vágyakozik.

Ounpuu fejezetekre bontott filmjében egyre fokozódó érzelmi hőfokkal mászik bele a tehetetlenségbe és önsajnálatba süllyedt közösség életébe. Ahogy Kaurismäki filmjeiben, úgy a szereplők itt is giccses popslágerekre sírva vigadva vagy halva született szerelmi viszonyokban keresik a pillanatnyi örömöt. Bár az összkép itt jóval sötétebb. A film első felében egészen kidolgozott kapitalizmus-kritikát kapunk, némi western ízzel megbolondítva: a kapzsiság, a táj és a helyi kultúra pusztítása nem kíméli a félvad, alig lakott sarkvidéki térséget sem. Ám itt a hagyományos maszkulin erények inkább romlásba döntik, mintsem sikerhez segítik a helyi férfiakat.

Ounpuu türelemmel és alaposan tárja fel a csapdában vergődés különböző helyi formáit és a zordságában is fenséges tájat, de film vége felé, ahogy a Kari körül keringő társaság széthullik, a cselekményt kissé elnehezítik a melodrámai fordulatok. Többnyire azonban sikerül megtartani a kényes hangnemváltások egyensúlyát, a melodráma, a társadalomkritikus western és az abszurd, keserű humor jól megfér egymással. A különös elegy hatását pedig támogatják a remek (többségében finn) színészek és a kifogástalan filmzene.

Bővebb információk a rendezvényről ezen a linken érhetők el.

(Cikkünk elkészítésében közreműködött: SzSz, -kg-, TPP, Bacsadi Zsófia) 

 

Neked ajánljuk