Tarantino rendez még egy filmet, aztán visszavonul

  • narancs.hu
  • 2019. július 13.

Mikrofilm

Tíz és kész.

"Egyszer vége kell, hogy legyen. Szeretem az elképzelést, hogy 10 erős filmet készítek, majd abbahagyom" — nyilatkozta a rendező, és ezzel megerősítette korábbi elejtett megjegyzéseit, miszerint a tizedik filmje után abbahagyja a filmkészítést.

Más kérdés, hogy az eddigi kilenc filmje mind erős-e, de mindegy.

A lényeg az, hogy a Volt egyszer egy Hollywood előzetesében a filmet Tarantino kilencedik filmjként hirdetik.

Ez egyébként logikus is, hiszen előző filmjének éppen az volt a címe, hogy Az aljas nyolcas.

Úgyhogy most jön a tizdeik.

Utána majd Tarantino tévézne és színházi előadásokat rendezne.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.