Tizenhét évvel bemutatója után ért csúcsra a halloween-i film
hocus-pocus_top_story_lead.jpg

Tizenhét évvel bemutatója után ért csúcsra a halloween-i film

Mikrofilm

Tévesen családinak bélyegzett rémmese, vagy az idei évhez méltó groteszk halloween-i szórakozás? Akárhogy is, a Hókusz-pókusz több mint másfél évtizeddel bemutatója után a haldokló mozik csúcsán!

Másolt és tévéből felvett műsorokkal teli VHS-kazettákban fuldokló gyerekkorom egyik ikonikus filmje volt a Hókusz-pókusz. Ebben egy fiatal srác és kishúga kénytelenek három boszorkány elől menekülni, miután véletlenül életre keltették őket - a futásban segítségükre van egy beszélő macska és a srác plátói szerelme is. Mindez talán bohókásan hangzik, és valóban akadnak benne ilyen hangulatú jelenetek; például amikor a legfiatalabb boszi a buszsofőrt elcsábítva átveszi a helyét a vezető ülésben, vagy amikor a több száz éves boszorkányok nem tudják értelmezni, miért öltöznek az emberek rendőrnek, vagy ördögnek – Halloween van, ami számukra persze semmit nem jelent.

De ezek az epizódok ne tévesszenek meg senkit, ahogy a cím se: a Hókusz-pókusz hátborzongató horror – legalábbis gyerekként így véltem. Az átvezető jelenetek elég könnyedek és szórakoztatóak voltak ahhoz, hogy minden alkalommal a képernyő előtt maradjak, de valójában rettegtem. Hiszen három boszorkány üldöz benne gyerekeket, hogy megfőzzék-megegyék őket; felbukkan egy élőhalott; az egyébként is groteszk, beszélő macskát pedig egy ponton látványos módon elgázolják. Félelmeimet csak tovább táplálták az olyan, oda nem illő részek, mint a musicalbetétek, vagy az a fajta fura, ironikus humor, amiből a világon semmit nem értettem.

Az egész mozi hihetetlenül furának hatott, ami csak még rémisztőbbé tette.

Egyéntől függ, honnantól számítja magát felnőttnek valaki: a szüzessége elvesztése, az iskola befejezése, az első fizetés, esetleg az első hitel. Nálam a választóvonal valahol ott húzódik, amikor rájöttem, a Hókusz-pókusz valójában egy egyszerű vígjáték. "Misztikus családi vígjáték", hogy a Wikipediát idézzem. Aztán szép lassan érkezett a többi meglepetés is: boszorkányokat három, akkoriban jól ismert színésznő alakította. Kathy Najimyt mára talán elfeledtük, de az Apáca show révén a 90-es évek elejének egyik ismert arca volt; Bette Midler már akkor intézménynek számított; Sarah Jessica Parkert pedig nem sokkal később a Szex és New York-kal ismerte meg a világ. A rendezőnek, Kenny Orteganak a rég elfeledett Rikkancsok után ez volt a második játékfilmje, karrierje pedig évekkel később a High School Musical-sorozattal ért a csúcsra.

Annak idején nem tűnt fel az ellentmondás, pedig beszédesnek kellett volna lennie, hogy a filmet a Walt Disney forgalmazta. Alapját David Kirschner producer ötlete adta, aki kislányával figyelt meg egy háza előtt ténykedő fekete kóbor macskát, majd a látottakat gyorsan továbbköltötték: így született meg a kandúrrá változott fiú ötlete, akit boszorkányok átkoztak meg. A forgatókönyvet végül Mick Garris írta meg, aki eredetileg egy még sötétebb tónusú mozit álmodott meg, ám a Disney alaposan felhigította vízióját. Persze gyerekkori emlékeim alapján így sem eléggé.

A Hókusz-pókuszt végül 1993-ban mutatták be a mozikban, ám alaposan elhasalt a kasszáknál. Korának másik ikonikus filmjével, a Szabadítsátok ki Willy-t!-tel kellett versenyeznie a nézőkért, és végül csak a nézettségi lista 4. helyén debütált.

Nem segített az se, hogy a halloween-i tematikájú filmet valamiért jó ötletnek tartották júliusban bemutatni.

Kenny Ortega "vígjátéka" azonban az elmúlt években szép lassan kultfilmmé változott: a halloween-i szezon egyik legtöbbet vetített darabjává vált, igazi camp klasszikussá, ami egyszerre groteszk, vicces és félelmetes, ráadásul általában ott hozza ezeket az értelmeket, ahol nem is ez a célja.

Mi sem természetesebb, mint hogy a mozi pont egy olyan őrült évben ér fel a csúcsra, mint az idei: 2020-at hasonlították már egy Black Mirror-évadhoz, de találó felirat rá az "írta: Quentin Tarantino, rendezte: David Lynch" is. A mozik a kihalás szélére sodródtak, a forgalmazók pedig új filmek híján pedig régi bemutatókkal töltik meg a filmszínházakat: a Disney például 2750 vásznon küldte újra ringbe a Hókusz-pókuszt, ami nagy meglepetésre egy hétvége alatt össze is kalapozott majdnem 2 millió dollárt. Ezzel a 17 éves film olyan, frissebb produkciókat utasított maga mögé, mint az elátkozott képregényfilm, az Új mutánsok, vagy Russel Crowe őrjöngése, a Téboly. Az október 2-i, pénteki box office-t konkrétan megnyerte a boszorkány-film, a helyzet azonban pár napon belül normalizálódott, és az így sem túl acélos Tenet 2,7 millió dollárral felült a hétvégi eredmények csúcsára. Azt viszont senki nem veheti el a Hókusz-pókusztól, hogy több mint másfél évtizeddel a premierje után ha rövid időre is, de az amerikai mozik csúcsára ült. A Halloween közeledtével eredményét még fokozhatja is. Csak maradjanak mozik, ahol vetíteni tudják a filmet...

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.