A hírhedt nőcsábász nagyon is tudatosan megtervezett közeledését ezúttal nem csak az újabb hódítás édes izgalma vezeti. Őszintén vágyja a végül megszerzett szerető közelségét, óvatosan kivívott érintését – bár élvezi is a fölötte nyert érzelmi befolyást. Csak saját promiszkuus késztetéseit nem tudja uralni, így végül durván megsebzi imádata tárgyát. Aki viszont szeretője megjelenése előtt a testi szerelmet nem is ismerte. Nehezen, de teljesen odaadja magát csábítójának, s a szeretett lény elpártolásának traumáján csak úgy tud továbblépni, ha azt, amit hűtlen kedvese jelentett néki, műalkotásként újrafogalmazza.
Virginia Woolf és a szintén, bár nem ugyanazon a színvonalon irodalmár Vita Sackville-West (ő volna a csábító) szerelmi kapcsolatáról, s kettőjük levelezésének színművé fogalmazott kivonatát felhasználva ezt a romantikus szüzsét sikerült filmre vinni. Korhű benne minden, a szoknya helyett viselt bricsesznadrágtól az engedelmes feleségszerep helyett felvállalt női öntudatig, csak éppen az Orlando az affér idején erősen középkorú, határozott arcvonású szerzője ábrándos tekintetű, huszonéves fotómodell, akinek szeme az elején könnybe lábad s aztán úgy marad végig. A filmeseket Woolfból csak a túl sokszor megénekelt érzelmi instabilitás érdekli (az, úgymond, filmszerű), míg az írói zsenialitás felszínes felemlegetése puszta hatáselem egy túlbonyolított (és túljátszott), mégis csak igen vékony tanulsággal szolgáló filmben, amely harcos feminista kiáltványnak feltüntetett ponyvaregény.
Forgalmazza az ADS Service
