Tartalom

MaNcs 31. évf. 33. sz. (2019-08-15)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Buszon

Vélnénk, nem túl nagy elvárás az A pontból a B pontba hőség idején eljutni igyekvő fővárosi polgárság részéről a főváros és az ország választott képviselői, vezetői irányába az, hogy eljutás közben ne legyenek rosszul, ne főjenek meg, ne akarják magukat és utastársaikat rosszullétükben összehányni.

A szerk.

A szerk.

Mocsokban

Donáth Lászlót feljelentette valaki. Semmi ok az izgalomra, a feljelentő és Donáth László is nyugodt lehet, ügyük a legjobb kezekben van, a rendőrség vizsgálja.

Egotrip
Publicisztika

Schneller István

Publicisztika

Műemlékkonzerv vagy hitelesség

Megmarad-e világörökségnek Budapest?

Az UNESCO Világörökség Bizottságának júliusi döntései nyomán felmerült, hogy a budapesti világörökségi helyszínt veszélyeztetetté minősítsék, és ellehetetlenült az egykori római limes világörökségi listára kerülése is. Mindez kisebb vihart váltott ki, de az gyorsan el is csendesedett. Látszólag szűk réteget érintő szakmai kérdésről van szó, s különben is – vélhetik néhányan –, mi köze van a világörökségi szervezetnek ahhoz, hogy mi épül Budapesten?

Belpol

Interjú

Belpol

„Most azt rombolják le”

Bozóki András politológus, egyetemi tanár

Új könyvében az értelmiség rendszerváltásban betöltött szerepét, majd háttérbe vonulását elemzi. Kutatásai szerint a döntő változások kezdeményezéséhez szükséges kritikus tömeg alkalmanként nem is olyan nagy.

Hazavághatja a felsőoktatást a kormány új nyelvvizsga-követelménye

Belpol

Időzített bomba

A középiskolások mellett egyes egyetemek és szakok is nehéz helyzetbe kerülhetnek, miután jövőre kötelező lesz a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez. Sokan arra számítanak, hogy az utolsó pillanatban enyhülni fog a kormányzati szigor.

Külpol

Külpol

Hozhatnak-e újra győzelmet Donald Trumpnak a rasszista kirohanásai?

Július közepén Donald Trump négy színes bőrű demokrata képviselőnőnek üzente meg a Twitteren, hogy „menjenek haza”, és inkább azokat az országokat segítsék rendbe tenni, ahonnan származnak. Az alig burkolt rasszizmus erős vitát váltott ki, melynek során még az is felmerült, hogy mindez egy jól megtervezett stratégia része.

Színház

Színház

Színház

Petőfi, a zászló

Balázs Ágnes: Petőfi-játék

Valljuk be őszintén, egy ideje már nemigen keressük Petőfit. A 2023-as újévig kerek évforduló sem késztet minket erre, és egyelőre még a kultúrharc matadorai sem bélyegezték meg posztumusz a költő bűnös világforradalmiságát, hogy ezzel akaratlanul is (újra)olvastassák a közönséggel e 19. századi lángoszlop verseit.

Zene

Koncert

Zene

Trónfosztás

Franz Ferdinand

Érdekes megfigyelni, hogy egyes zenekarok státusa hogyan változik az évek során: például nyolc éve a The National még a kora esti sávban lépett fel a Szigeten, míg az idén már a headliner pozíció jutott nekik, míg ennek pont az ellenkezője történt a Franz Ferdinanddal.

Koncert

Zene

Introvertált rocksztárok

The National

Aki csak lemezről ismeri az értelmiségi melankólia amerikai helytartóit, az meglepődhetett, milyen energikus, az idei Sziget egyik legjobbjának bizonyuló koncertet adott a The National.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Honnan indultunk?

A rendszerváltásról a Klubrádióban

Néhány éve szántunk már pár szót a rendszerváltás emlékezetének egy műsorsorozat apropóján (lásd: Beleborzongtak, Magyar Narancs, 2014. június 26.). A Kossuthon futott Rendszerváltók – 1989-ről olyanokat írtunk, hogy ez „egy fontos és rossz műsor”, s így nincs sok értelme beszélni az egészről.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Az ember, aki ott sem volt

Holdmúzeum 1969 – Művészet és világűr

1969. július 20-án landolt az Apollo 11 a Holdon, a sikeres leszállást és a két űrhajós, Neil Armstrong és Edwin Aldrin első sétáját a televízió élőben közvetítette.

Könyv

Könyv

Könyv

Élni tovább

Arnon Grunberg: Anyajegyek

Nyilvánvalóan önéletrajzi ihletettségű, bár néhány pontján erősen abszurdba hajló mű Arnon Grunberg magyarul legújabban kiadott – az életmű többi darabjához hasonlóan Wekerle Szabolcs lendületes fordításában olvasható – regénye, az eredetileg 2016-os Anyajegyek.

Könyv

Könyv

Sándor Erzsi: Meddig jössz

Kiszámítható szerelmi történet, amolyan színházi regény. A való élettel történő bárminemű egyezés természetesen csak a véletlen műve. Ahogyan az lenni szokott.

Vita a Szépírók Társaságában a szervezet szerepéről

Könyv

Helykeresés

Az állami erőirodalom térnyerése és az ellenzékinek tartott írószervezetek kivéreztetése miatt éles viták zajlanak a Szépírók Társaságában: hogyan őrizhető meg a hitelesség és tartható felszínen a társaság?

Interjú

Könyv

„Égő tűz a betegségből”

Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hogyan lehet irodalmat csinálni egy súlyos betegségből? Mi a közös a homofób dühöt kiváltó Coca-Cola-kampányban és Proust erotikus írásainak megjelenésében? Mennyiben más egy pártrendezvényen zenélni, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélgetni? Ilyesmikről beszélgettünk a nagy nyári hőségben.

Könyv

Könyv

Újracsomagolt történelem

Brit tudósok – ha mára valamely kedélyes félreértés folytán megmosolyogtatóvá és enyhén lekicsinylővé is vált ez a szókapcsolat, azért egészen nyilvánvaló, hogy a tiszteletteljes kalaplengetés sokkalta indokoltabb reakció lenne.

Gasztro
Lokál

Zöld Sziget

Lokál

Betelt a repohár

Kipusztultak az unikornisok, kisebb a hippikoszorú, a mikroműanyagoktól rettegvén pedig megritkultak a csillámszakállas férfiak is. Egy divatjelenség volt idén: a tudatosság. A tavalyi Love Revolution üzenete a Föld megmentésére szűkült.

Lélek
Tudomány

Hőhullámok és halálozás

Tudomány

Kritikus állapot

A kitartó hőség nemcsak merő kellemetlenség, de szinte észrevétlenül szedi az áldozatait is.

Mikrofilm

Tarantino pályaképe

Mikrofilm

Képeslapok a papa mozijából - Tarantino pályaképe

Kicsit olyan, mint mi, nézők. Érti, mit akarunk látni és azt rendezi, amit – ő nyíltan és mi titkon – látni szeretnénk. Abból csinál viccet, amiből nem volna szabad és mi hálásan nevetünk – aztán néha kicsit el is szégyelljük magunkat.

Film

Mikrofilm

Elvis él?

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy… Hollywood

Mindenekelőtt tisztázzuk: a művész új filmje nem szól semmiről.