Film

Vivarium

  • SzSz
  • 2020. szeptember 27.

Mikrofilm

Az a fiatal házaspár, amelyik a Kék bársony vagy az Amerikai szépség után még elhiszi, hogy egy csinos kertvárosi ház jelenti a boldogságot, magára vessen! Ugyanez igaz azokra a filmkészítőkre, akik még mindig olyan közhelyekkel igyekszenek sokkolni a nézőt, hogy nem minden arany, ami fénylik. Lorcan Finnegan abszurd horror-thrillere mindezt parabolában igyekszik elmesélni, s pakol hozzá némi Lynch-hangulatot – legalábbis ami a külsőségeket illeti. Lynchnél ugyanis gyakori lelemény a tárgytalan szorongás, a Vivarium viszont nagyon is a szánkba rágja, mitől kéne szoronganunk.

A végtelenségig stilizált filmben egy házaspár alászállását követhetjük nyomon: Gemma és Tom beköltöznek a félelmetesen díszletszerű kertvárosba, ahonnan persze sehogy sem tudnak kijutni. Hirtelen ott terem viszont egy kisgyerek, aki elképesztő gyorsasággal növekszik és szép lassan az utolsó csepp energiájukat is elszívja; az ételnek nincs többé íze, a szexnek vonzereje, az életnek pedig értelme. Az apró torzszülött pedig egyre nagyobb kártevővé válik, aki semmi mást nem csinál, csak ordít és leutánozza szülei legócskább gesztusait.

A Vivarium a szülő-gyerek parazitakapcsolat tendenciózus lenyomataként mutatja be, hogyan is nézne ki a gyerekvállalás, ha az valóban csak abból állna, amit a szülők elpanaszolnak a barátaiknak: a csontot is lerágja rólunk; megállás nélkül sír; semmi sem tetszik neki; pont olyan, mint az apja/anyja! Finnegan ügyesen egyensúlyozik az így-úgy kidolgozott szimbólumok és a blöff között, de mutatványa épp csak másfél óráig tart ki.

Elérhető az Amazon Prime Videón

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.