Film

Vivarium

  • SzSz
  • 2020. szeptember 27.

Mikrofilm

Az a fiatal házaspár, amelyik a Kék bársony vagy az Amerikai szépség után még elhiszi, hogy egy csinos kertvárosi ház jelenti a boldogságot, magára vessen! Ugyanez igaz azokra a filmkészítőkre, akik még mindig olyan közhelyekkel igyekszenek sokkolni a nézőt, hogy nem minden arany, ami fénylik. Lorcan Finnegan abszurd horror-thrillere mindezt parabolában igyekszik elmesélni, s pakol hozzá némi Lynch-hangulatot – legalábbis ami a külsőségeket illeti. Lynchnél ugyanis gyakori lelemény a tárgytalan szorongás, a Vivarium viszont nagyon is a szánkba rágja, mitől kéne szoronganunk.

A végtelenségig stilizált filmben egy házaspár alászállását követhetjük nyomon: Gemma és Tom beköltöznek a félelmetesen díszletszerű kertvárosba, ahonnan persze sehogy sem tudnak kijutni. Hirtelen ott terem viszont egy kisgyerek, aki elképesztő gyorsasággal növekszik és szép lassan az utolsó csepp energiájukat is elszívja; az ételnek nincs többé íze, a szexnek vonzereje, az életnek pedig értelme. Az apró torzszülött pedig egyre nagyobb kártevővé válik, aki semmi mást nem csinál, csak ordít és leutánozza szülei legócskább gesztusait.

A Vivarium a szülő-gyerek parazitakapcsolat tendenciózus lenyomataként mutatja be, hogyan is nézne ki a gyerekvállalás, ha az valóban csak abból állna, amit a szülők elpanaszolnak a barátaiknak: a csontot is lerágja rólunk; megállás nélkül sír; semmi sem tetszik neki; pont olyan, mint az apja/anyja! Finnegan ügyesen egyensúlyozik az így-úgy kidolgozott szimbólumok és a blöff között, de mutatványa épp csak másfél óráig tart ki.

Elérhető az Amazon Prime Videón

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.