Film

Vivarium

  • SzSz
  • 2020. szeptember 27.

Mikrofilm

Az a fiatal házaspár, amelyik a Kék bársony vagy az Amerikai szépség után még elhiszi, hogy egy csinos kertvárosi ház jelenti a boldogságot, magára vessen! Ugyanez igaz azokra a filmkészítőkre, akik még mindig olyan közhelyekkel igyekszenek sokkolni a nézőt, hogy nem minden arany, ami fénylik. Lorcan Finnegan abszurd horror-thrillere mindezt parabolában igyekszik elmesélni, s pakol hozzá némi Lynch-hangulatot – legalábbis ami a külsőségeket illeti. Lynchnél ugyanis gyakori lelemény a tárgytalan szorongás, a Vivarium viszont nagyon is a szánkba rágja, mitől kéne szoronganunk.

A végtelenségig stilizált filmben egy házaspár alászállását követhetjük nyomon: Gemma és Tom beköltöznek a félelmetesen díszletszerű kertvárosba, ahonnan persze sehogy sem tudnak kijutni. Hirtelen ott terem viszont egy kisgyerek, aki elképesztő gyorsasággal növekszik és szép lassan az utolsó csepp energiájukat is elszívja; az ételnek nincs többé íze, a szexnek vonzereje, az életnek pedig értelme. Az apró torzszülött pedig egyre nagyobb kártevővé válik, aki semmi mást nem csinál, csak ordít és leutánozza szülei legócskább gesztusait.

A Vivarium a szülő-gyerek parazitakapcsolat tendenciózus lenyomataként mutatja be, hogyan is nézne ki a gyerekvállalás, ha az valóban csak abból állna, amit a szülők elpanaszolnak a barátaiknak: a csontot is lerágja rólunk; megállás nélkül sír; semmi sem tetszik neki; pont olyan, mint az apja/anyja! Finnegan ügyesen egyensúlyozik az így-úgy kidolgozott szimbólumok és a blöff között, de mutatványa épp csak másfél óráig tart ki.

Elérhető az Amazon Prime Videón

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.