Emberek, mi történik Áder Jánossal?

  • narancs.hu
  • 2017. május 30.

Nagytotál

A köztársasági elnöknek nem kellene komolyzenei koncertekre járnia, mert még a végén valami baja esik.

Nincs könnyű dolga a köztársasági elnöknek, hiszen két peca és egy-egy botrányos törvény aláírása között rengeteg protokollprogramon kell részt vennie. Csak az elmúlt napokban – az MTI által közölt fotók alapján – járt az önfenntartó faluban, Rozsályon, megbízóleveleket adott át nagyköveteknek, elment a Nemzeti Színházba, Gödöllőn beköszönt a természetfilm-fesztiválra. Ezeket kisujjból kirázza Áder, van, ahol még mosolyog is, azonban a komolyzenei koncertekkel nehezen birkózik meg.

A köztársasági elnök kedden a Müpában volt a Kocsis Zoltán emlékére rendezett hangversenyen, de miközben Lévai Anikó, Pintér Sándor és a köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita is kedélyesen beszélgetett, Áder egészen máshol járt.

false

 

Fotó: MTI

Az előző héten a Szent István-bazilikánál is megjelent Áder Balázs János zongoraművész szabadtéri zongoraestjén, de hogy itt mi történt vele, arra még gondolni sem merünk.

false

 

Fotó: MTI

 

Itt a bizonyíték, hogy Áder János csak a második legmorcosabb államfő a világon

Ez aztán a nagy találkozás! Ha azt hitte volna, hogy kamerák és fényképezők előtt Áder Jánosnál nincs morcosabb elnök a földkerekségen, akkor még nem látta a magyar államfő legutóbbi vendégét. Pénteken Budapesten járt Igor Dodon moldovai elnök, aki találkozott Orbán Viktorral, de előtte benézett még a Sándor-palotába is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.