Sok ezer fiatal vonult utcára a klímaváltozás miatt Budapesten

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. szeptember 27.

Nagytotál

Minden eddigénél több embert vonzott a III. Globális klímasztrájk.

Világszerte tüntetéseket tartottak a Greta Thunberg diákaktivista által alapított Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) névre hallgató mozgalom keretében: fiatalok ezrei vonultak az utcára, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozásra.

A BKK a nap folyamán korábban bejelentette, hogy forgalomkorlátozásra lehet számítani a hömpölygő tömeg miatt. Civil szervezetek mellett több párt – köztük a Momentum, a DK, az LMP – képviselői jelezték, hogy részt fognak venni a felvonuláson.

Az MTI által közzétett fényképeken az látszik, hogy sok ezer fiatal vonul a Kossuth térre a Parlament elé, valamint át a Lánc-hídon. Sajtóértesülések szerint még soha nem vonult ennyi fiatal az utcára a magyar fővárosban, hogy a klímaváltozás miatt tüntessen.

false

„A klímaválság itt van, és a jövőnk múlik azon, hogy mit teszünk ellene. A bolygónk drasztikus változásának korában élünk, ezért azonnali politikai, gazdasági és társadalmi változásokra is szükség van” – fogalmaztak a III. Globális klímasztrájk szervezői.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

 

false

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

false

 

Fotó: MTI/Mónus Márton

 

false

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

false

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

false

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

false

A demonstrálók között feltűnt Karácsony Gergely, ellenzéki főpolgármester-jelölt is

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.