„Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de a becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője!” – ezekkel a szavakkal mutatkozott be 1988-ban Pillangó a szegedi Csillagbörtönben Urbán Tamás fotográfusnak.
A megismerkedésük után vissza-visszatért a rabhoz, aki nemcsak fotóinak egyik alanya lett, hanem a hosszas beszélgetések során baráti kapcsolat is kialakult közöttük.
|
„Lassan megérett bennem a gondolat, hogy a hamarosan szabaduló férfi önkéntes, vagyis nem hivatalos pártfogója legyek. Nem olyannak láttam, mint a többi rabot. Addigra már több száz elítéltet fényképeztem végig, és amennyire lehetséges volt, jóban voltam többekkel is. Ha hosszabb távú munkán dolgozik, a fényképész és a témája főszereplői között óhatatlanul is kialakul egy mélyebb, személyes kapcsolat. Ellentétben a többiekkel, Pillangóban nem láttam a számítást. Tudtam, hogy senki nem töltheti a fél életét, közel 18 évet a börtönben a semmiért. Mégis szerencsétlennek és kiszolgáltatottnak láttam őt” – idézi fel Urbán Tamás azt a folyamatot, amikor eldöntötte, párfogója lesz a tetőtől-talpig tetovált Pillangónak.
Így a szabadulásakor is ő ment érte a börtönbe, néhány évvel később pedig a búcsúztatóját is ő szervezte meg. A Capa Központ Felesleges Pillangó című kiállításának gerincét a hat év alatt készített fényképek képezik.
|
Urbán Tamás már a nyolvanas-kilencvenes években is dokumentálta a társadalom perifériáján élők mindennapjait, és egy férfi, aki életének felét rácsok mögött töltötte, testét pedig tetőtől-talpig tetoválások borították, ezért leállt a forgalom a szocialista Magyarországon, ha felbukkan a színen. Urbán Tamás hat éven keresztül követte Pillangó életét, bemutatva többek között a börtönéletet, a szabadulást, a pesti undergroundban eltöltött estéket, a céltalan nappalokat.
|
A Capa Központban március 5. és április 5. között látogatható kiállítás ezekből a fotókból, valamint a fotográfus által összegyűjtött tárgyakból, iratokból és a Pillangó naplójából válogat.