1956 nagyasszonya még egyszer belerúgott Pruck Pálba

Schmidt Mária visszautasíthatatlan ajánlata.

„Készen állok arra, hogy személyesen találkozzam Önnel és megbeszéljük, hogy miképpen tehetünk közösen azért, hogy 1956 emlékét ápoljuk és megadjuk minden akkori hősnek és áldozatnak az őt megillető tiszteletet! Rendelkezésére állok abban is, hogy ezt a kérdést megnyugtató módon tisztázzuk, és a lezárás után a közvéleményt tájékoztassuk!” – írja Schmidt Mária hosszúra nyúlt nyílt levele végén Pruck Pál lányának, akit pár napja egyszer már sikerült otromba módon megsértenie.

Ha valaki csak ezt olvassa Schmidt leveléből, még akár bocsánatkérésnek is vélheti e megnyilvánulást, de szó sincs erről.

 

Fotó: MTI – Balogh Zoltán

Schmidt tulajdonképpen másodszor is belerúg Pruck Pál emlékébe, hiszen a levélben – immár szofisztikáltabban, ámde egyértelműen – újból azt juttatja kifejezésre, hogy Pruck Pál lánya téved (hazudik?), hiszen nem az édesapja van a képen, hanem továbbra is Dózsa László.

Schmidt most eltekint attól, hogy előálljon a szerinte cáfolhatatlan bizonyítékkal (mert Dózsa László azt mondta), helyette inkább arról próbálja meggyőzni Pruck lányát, hogy azért téved, mert Pruck Pál ’56-os szereplését

1. a szocialista propagandatermékekben tett nyilatkozatain kívül semmilyen tény nem támasztja alá;
2. semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésre a fotóaláíráson kívül;
3. senkinek a visszaemlékezésében nem szerepel;
4. 56 után büntetést nem kapott;
5. nem szerepel a megtorlás áldozatai között;
6. inkább a forradalmi felfordulást érdekesnek találó, „balhés” kamaszként sodródott bele az utcai eseményekbe.

Nos, Schmidt szerint ezek a dolgok egyértelművé teszik, hogy nem lehet Pruck Pál a képen, és különben is – írja – „az elmúlt huszonhat évben sem Ön, sem családtagjai nem jelentkeztek, hogy elmondják, mit tudnak vagy vélnek a kép keletkezéséről. A kép számtalanszor szerepelt kiadványokban, kiállításokon, Önök sokszor elmondhatták volna, hogy Pruck Pált vélik rajta felfedezni. Ha ezt megtették volna, most talán előrébb lennénk”.

 

E kioktatás után el nem tudjuk képzelni, hogy mégis miből gondolja Schmidt Mária, hogy a személyes találkozót követően „a kérdést megnyugtató módon tisztázni tudnák”?

Talán a „személyes varázsában” bízik, ha élőszóban mondja el ugyanezt, akkor Pruck Pál lánya leborul előtte, visszateszi a tárcájába édesapja fiatalkori képeit és kijelenti, a képen látható fiú bizonyosan az ifjú Dózsa László?

Most komolyan, miféle ajánlat lehet, amit csak személyesen közölhet Schmidt az asszonnyal?