Eddig az volt a szabály, hogy „járművet csak az vezethet, aki a vezetési képességére hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol”. A biciklisták számára annyi könnyítés volt a zéró toleranciához képest, hogy 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál szabták meg a bírságolási határt, amennyiben a kerékpáros tette nem minősült bűncselekménynek. Azonban a mától életbe lépő rendelkezés szerint, ha a kerékpáros a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, akkor lehet a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Bármennyi.
Most már csak az kérdés, ki dönti el, hogy az ittas biciklista képes-e a jármű biztonságos vezetésére? Az ivócimbora? A csapos? A rendőr? Ó, dehogy! Maga az érintett, hiszen mégiscsak felnőtt emberről van szó. De mi van a „józan ítélőképességgel”? Akik ezt a rendeletet hozták, mintha elfelejtették volna a kocsmai alapigazságot, hogy minél többet iszik valaki, annál magabiztosabb, tehát azok érezhetik leginkább, hogy a jármű biztonságos vezetésére képesek, akik a legjobban berúgtak.
Biztosan vannak statisztikák, amelyek feketén-fehéren bizonyítják, hogy a korábbi rendelkezés elrettentő hatása a nullával volt egyenlő, meg aztán a rendőrök is utálhatták az evvel járó papírmunkát, a beszélni is alig tudó biciklistával szembeni intézkedést, és így tovább... De akkor az lenne a helyes eljárás, hogy hagyjuk a fenébe? Dögöljön csak meg a részeg állat, ha arra se képes, hogy eldöntse, felülhet-e biciklijére.
Akkor most erre iszunk.
És még véletlenül sem gondolunk arra, hogy ha csak egyetlenegy ember volt, aki a várható büntetés miatt nem ült mocsárrészegen a biciklijére, és éppen ezért élte meg a másnap reggelt, már akkor ezerszer többet ért a korábbi szabály, mint ez mostani hangulatjavító intézkedés. Ami semmi másra nem jó, mint hogy a hamis látszatot erősítse: milyen vagány csávók a mi döntéshozóink.
