Egy olimpiai arany nem arany, avagy az elmebaj jelei a hazai élsportban Milák Kristóf kapcsán

  • narancs.hu
  • 2023. október 25.

Narancsblog

A magyar sportélet vezetői már korántsem az olyan ósdi, élsporthoz köthető kritériumoknak akarnak megfelelni, mint a tehetséggondozás, a professzionalizmus vagy a fair play, hanem kizárólag Orbán Viktor teljesítménykényszeres lázálmainak. 

„Nagyapám úgy nevelt, hogy a nemzeti mezben pályára lépő sportolóknál fontosabb nem képzelhető el. Azt nézni kell, ismerni kell őket, mert ők mi vagyunk” – nyilatkozta a tokiói olimpia után Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak, s utólag azt is elárulta, hogy minden olimpia előtt becslést készít arról, hogy, hány olyan esély van, „ahol nem egyszerűen nyerhetünk, hanem mi vagyunk azok, akiknek nyerniük kell”.

Nos, e becslés szerint 13-14 aranyérmet kellett volna Tokióból elhozniuk a magyar sportolóknak, ehelyett hatot hoztak. „Amit nekünk kellene megnyerni, annak meg is nyerjük a felét” – mondta Orbán, de nem tűnt emiatt túlzottan elégedettnek. „Rióban a nők mentették meg a haza becsületét, a nyolcból hét aranyat nyertek a nők és egyet a férfiak. Most meg a férfiak hozták egy kivétellel az összes aranyat. Ha egyszer sikerülne összhangba hozni a kettőt, akkor egy Helsinkihez hasonló eredményt is fel tudnánk mutatni” – állapította meg a miniszterelnök, amivel a Rákosi-korszak dicsőségét hirdető 1952-es tizenhat aranyéremre utalt, egyúttal kifejezte abbéli óhaját is, hogy ezt tartaná ildomosnak a jövőre nézve.

Azt addig is tudtuk, hogy Orbán számára kizárólag az első helyezés elfogadható, már egy olimpiai ezüst is bukásnak számít, nemhogy egy bronz, ám a helsinki példálózás alapján az is egyértelművé vált, hogy

a miniszterelnök az olimpiai bajnokokat sem tartja többre értékes találatoknál az aktuális játékok összesítőjében; a hőn áhított cél ugyanis nem az olimpiai győzelem, hanem a minél több olimpiai győzelem, a darabszám.

Ennek fényében pedig a pályaelhagyó riói vagy tokiói bajnok teljesen érdektelen és értéktelen.

Valószínű, hogy Orbán Viktor számára Milák Kristóf tokiói olimpiai bajnoki címe és világcsúcsa sem ér többet. Hiába állítja azt a miniszterelnök meg a nagyapja, hogy a nemzeti mezben pályára lépő sportolóknál fontosabb nem képzelhető el, az orbáni logika szerint ez a fontosság kizárólag a dicsőség idejére, és az azt követő rövid időkre érvényes, utána a boruljon rá a feledés leple. A sportoló hőstette pedig csak akkor ér valamit, ha további azt aranyak követik, ugyanakkor megbocsáthatatlan bűn, ha a dicsőséget bukás követi. Hosszú Katinkának három olimpiai cím sem volt elég arra, hogy megtartsa a NER-en belüli befolyását a tokiói kudarc után.

Nem csoda, hogy e mérgezett légkörben a hazai élsport az elmebaj jeleit mutatja. Minden arra utal, hogy felelős (legalábbis annak tűnő) szereplői már korántsem az olyan ósdi, élsporthoz köthető kritériumoknak akarnak megfelelni, mint a tehetséggondozás, a professzionalizmus vagy a fair play, hanem kizárólag Orbán Viktor teljesítménykényszeres lázálmainak. Amikor Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke azt bírja nyilatkozni, az önmagát „fizikálisan és mentálisan” is kimerültnek tartó Milák Kristófról, hogy „ő tartozik Magyarországnak”, akkor ezt még tekinthetjük szimpla fenyegetőzésnek, mint az empátia teljes hiányának. De amikor azt is hozzáteszi, hogy 301 egyszeres olimpiai bajnok van, de olyan, aki kétszer állt a dobogó tetején, már sokkal kevesebb, nyilvánvaló válik, hogy ezt nem saját meggyőződéséből mondja, hanem a minden bizonnyal morcos Orbán Viktornak igyekszik kedvébe járni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.