Megkezdődött a 2013–2014-es tanév, Hoffmann Rózsa produkciója dübörög olyan vendégfellépőkkel, mint Balog Zoltán és Orbán Viktor. A csatazaj minden józan hangot, kritikus megjegyzést elnyom, kérdezni tilos, soha ekkora káosz nem volt még szeptemberben az iskolákban; egyes szakemberek szerint a magyar közoktatás sorsa épp e napokban pecsételődik meg.
De megálljunk, mintha ugyanezt mondaná a miniszterelnök és a miniszter is!
Orbán Viktor azt üzeni Törökbálintról, hogy régen csak a pedagógusok lelkiismeretességén múlt, mennyi figyelmet fordítottak a gyermekek emberi minőségének (sic!) javítására, Balog Zoltán viszont arról beszélt Debrecenben, hogy az oktatás nem szolgáltatás, nem Patyolat. Akkor mi, szívesség? „A család nemcsak egyszerűen megrendelőként van jelen, és ha a szülők nem tanítják meg a gyermekeket bízni a köznevelésben, a tanárban, akkor bizony nem fog menni.”
Mi nem fog menni, te szerencsétlen?
Orbán és Balog ennél egyértelműbb módon nem is fejezhette volna ki a most bevezetett oktatási rendszer lényegét. Szájukból a „köznevelésbe vetett bizalom” alig leplezett fenyegetés: ha a gyerek nem úgy viselkedik, ahogy elvárjuk, azzal megátalkodott bizalmatlanságát juttatja kifejezésre, s természetesen megnézheti magát. Szülő is, tanár is.
Az ünnepi beszédekben rendre előkerült, hogy új időszámítás kezdődik – efelől valóban nem lehetnek kétségeink –, csakhogy ez az új ósdi, retrográd, szűk látókörű, de legfőképpen rosszindulatú, mert alattvalókat igyekszik kinevelni. Noha az elmúlt három évben a Fidesz-rendszer jó néhány területen – elég csak a hajléktalanokkal kapcsolatos intézkedésekre gondolni – bizonyította, hogy távol áll tőle a humanizmus, mindez, ami mostantól az iskolákban állami gondoskodás címén kezdődik, messze a legantihumánusabb intézkedés, hiszen a gyerekeket veszi célba: az emberi minőségüket igazítaná Orbán Viktor kívánalmaihoz.
