Mi a közös Orbánban és Trumpban? Imádják a hippirockot

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 28.

Narancsblog

A miniszterelnök ugyanarra a Creedence-dalra masírozott a színpadon, ami a bukott exelnököt is kísérte 2016-os kampányában.

A magyar streetfighter, aki „not káming from dö elít” tizenkét év után ismét a Fidesz tihanyi nagygyűlésén, a Tranzit fesztiválon szerepelt: meg is kapta a kemény kérdéseket Bohár Dánieltől, a Megafon üzenőfalakról levakarhatatlan propagandistájától. Elsőként azt, hogy „áll-e még, mint a cövek” – mármint a Fidesz parlamenti kétharmada.

Még ennél is kevésbé volt érdekes – s mégis erről szól rövid írásunk –, hogy a miniszterelnök a Creedence Clearwater Revival Fortunate Son című, 1969-es dalára vonult fel a színpadra, egy olyan zenére, amit a hatvanas évek ellenkultúrája szült.

Orbán – vagy a rendezvény szervezői – persze nem a Creedence-re gondoltak, amikor ezt a zenét választották, hanem Donald Trumpra, aki 2016-ban, az elnökségért folyó versenyben ugyancsak ezt a dalt használta egy kampányrendezvényen. A Creedence frontembere, John Fogerty igen megharagudott érte: a zenekar a vietnámi háborút ellenző, San Franciscó-i virágos hippik zenekara volt a hatvanas években, vállaltan baloldaliak, akik később Ronald Reagannel szemben is kifejezték ellenérzéseiket. A Fortunate Son nem maradhatott ki az Apokalipszis most című filmből sem, és ne felejtsük el, hogy A nagy Lebowski főhőse, a Töki is a Creedence-kazettáit fájlalta a legjobban, amikor lenyúlták a rozoga kocsiját a Coen testvérek filmjében. A zenekar fent említett dala mellett talán a Have You Seen the Rain és a Travelin' Band a leghíresebb.

A zenekar Fortunate Son című dala pont arról a politikusról szól, aki aranykanállal a szájában születik, és sosem kell szembesülnie az átlagemberek életének nehézségeivel. Nem csoda, hogy Fogerty kikelt az ellen, hogy éppen a dollármilliárdos birodalmat öröklő Donald Trump ellen kampányoljon vele.

 
John Fogerty a Creedence Clearwater Revival koncertjén
Fotó: Defense Visual Information Distribution Service/Creative Commons

Nem hisszük, hogy a Tranzit közönsége felismerte volna a Fortunate Son ütemeit, ahogy azt sem, hogy ismernék a Creedence Clearwater Revival politikai beágyazottságát. Hiszen mi is állhatna távolabb Orbántól, mint a hippiség, Töki Lebowski és a felforgató baloldaliság. Azt viszont igen, hogy Orbán számára a képzelt nemzetieskedés, a divathorthyzmus és a kontraszelektált keleti autokraták mellett a trumpizmus jelenti a legfontosabb politikai kapaszkodót, amit másolni akar.

És ha Donald Trump, akiről épp a napokban rabosítási fotó készült, egy baloldali hippizenekar dalára vonul színpadra, akkor ő is így fog tenni,

mielőtt új világrendről és nemzetről társalog az általa etetett propagandistával, és elmondja, hogy az ellenzék „gyermekded módon futballozik”, de mégis többszörös erőfölényben van.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Kiszúrt autókerekek, leszaggatott plakátok, feljelentések - így várja a választást Ágasegyháza

A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.