Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas – mondta tegnap a kormányinfón Gulyás Gergely, amit sokféleképpen lehet értelmezni vérmérséklettől és politikai hovatartozástól függően.
Minden bizonnyal számos díjazott akad, aki a bejelentést követően legszívesebben egészen a karmelita kolostorig szaladna, hogy személyesen köszönje meg – akár kézcsókkal –, a miniszterelnök úr nagyvonalúságát, míg az örök elégedetlenek azon hőböröghetnek, hogy tavaly tizenkétezret osztottak ugyanilyen címen, most meg csak kilencet, ami pont 25 százalékkal kevesebb.
Biztosan vannak olyanok is, talán nem is kevesen, akik viszont
épp elvi okokból nem kérnek a jutalomfalatból,
tisztában vannak e kilencezer forint könyöradomány-jellegével, de a legtöbben mégis azok vannak, akik inkább hallgatnak, mert úgy vannak vele: ott, ahol minden forintra szükség van, nem hagyhatnak egy ekkora tételt sem elveszni.
| ||
Ahogyan nem hagyják elveszni azt a krumplit sem, amit a polgármester oszt, a pénzt meg pláne nem, sőt némi ajándékcsomag fejében hajlandók biodíszletnek is beállni ilyen-olyan kampányeseményeken.
Persze Gulyás Gergely szerint e „rezsiutalványnak” semmi köze a kampányhoz, a kormány döntését azzal indokolta, hogy „minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell”, különben is „nagyon fontos kifejezni a megbecsülésünket, tiszteletünket” irántuk.
Míg a Magyarországnál boldogabb helyeken egyszerűen
választási csalásnak, vesztegetésnek tartanák
az efféle kormányzati akciót, nálunk mára megcsontosodott az efféle eljárás, s vele gyakorlatilag visszatért a feudalizmus. A különbség csupán annyi, hogy amíg a középkorban mindenféle jeles alkalmakkor (koronázás, esküvő stb.) szórta a császár, a király, a földesúr az aprópénzt a nép közé, Orbánék ezt a választások előtt teszik.
De a lényeg ugyanaz: a lehető legolcsóbban befogni az alacsony néposztályok száját, méghozzá úgy, hogy ők is nyertesnek érezzék magukat, és annak ellenére is az uralkodóban legyen minden bizodalmuk, ha egyébként nem szimpatizálnak vele. Végtelenül szomorú, hogy Orbánék ezzel az emberi gondolkodást semmibe vevő, gyomorra és ösztönökre ható módszerrel aratják sikereiket, miközben semmi nem utal arra, hogy e módszer hatékonysága veszített volna az erejéből.
De a legszomorúbb mégis az, hogy ha a kampányt fel lehet fűzni nagyjából arra a gondolatmenetre, hogy „Gyurcsányék bezzeg nem adtak”, majd fejenként 9000 forintért meg lehet vásárolni a választási győzelmet, az nemcsak a hatalmon lévő gátlástalanságának bizonyítéka, de annak is, hogy saját magunkkal kapcsolatban végleg elfelejthetjük az igényes, a büszke és az önérzet szavunkat.
