Az elmúlt években hozzászokhattunk Schmidt Mária hisztérikus kirohanásaihoz, a múlt kedden mégis felkaptuk a fejünket. „A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány fenntartásában működő XXI. Század Intézet munkatársai, köztük Lánczi Tamás, az Intézet igazgatója a mai napon
váratlanul és puccsszerűen, azonnali hatállyal, indoklás nélkül
felmondta munkaviszonyát” – közölte Schmidt az intézet Facebook oldalán, hozzátéve azt is, hogy emiatt „az önkormányzati választási kampány előtt végzett kutatások publikálása, valamint a Kormány által meghirdetett, »30 éve Szabadon Emlékév« egyes programjainak megvalósulása” is veszélybe került. Ráadásul Lánczi mellett – egy kivétellel – az összes munkatárs is felállt…
Schmidt közleményében nem a drámai tónus volt a feltűnő, sokkal inkább az, hogy az „övéik” ellen irányult. Az Orbán-táboron belül ugyanis az efféle sértett kirohanásokat a nyilvánosság kizárásával szokták lerendezni.
| ||
Amihez egyébként Lánczi azóta is tartja magát. Nem csoda, hogy az eset után mindenféle találgatások kaptak szárnyra, elsősorban arra kihegyezve a konfliktust, hogy
„a távozások mögött nem politikai okok vannak, hanem munkaszervezésbeli problémák”.
De ezzel jött az ATV-ben Deák Dániel, az intézetnél egyedüliként maradó elemző is, aki arról is biztosította az esetlegesen aggódókat, hogy az „intézet tovább működik”, bár azt nem részletezte, hogy kik lesznek az új kollégái. Deák megjegyezte azt is, hogy Láncziék távozásának
„vannak politikai vetületei, de ebből további politikai ügy már
nem lesz”.
A XXI. Század Intézet megmaradt talpasának szavaiból az csengett ki, hogy további találgatásoknak helye nincs, az élet megy tovább stb., ezért is volt nagy meglepetés, hogy Deák után Schmidt Mária táskahordozója bizalmi embere is megszólalt. Tallai Gábor, a XXI. Század Intézetet fenntartó közalapítvány programigazgatójaként a Pesti Srácoknak fejthette ki, hogy mit gondol az esetről ő. (Vagy a főnöke.) Tallai szerint Láncziéknak „sztárallűrjei” voltak, emellett a „munkavégzésükkel kapcsolatban folyamatos mennyiségi és minőségi problémák merültek fel”, ráadásul „a kritikai észrevételeket sem voltak képesek helyükön kezelni, sértésnek vették”. Tallai afféle humorbonbonként a távozókat a Monthy Pythonhoz hasonlította – konkrétan a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulatához a Brian élete című filmből –, amivel nagyjából az sugallta, hogy
voltaképp gyakorló elmebetegekről van szó, akik nagyképűek, lusták és beképzeltek is.
Mindezt el is hihetnénk, ha korábban nem éppen Lánczi lett volna a Schmidt Mária-féle Figyelő főszerkesztője, és tudomásunk szerint a tulajdonosnak nem is volt a személye ellen semmilyen kifogása. De Tallai kirohanása azért is különös, mert mondandójának kizárólag akkor lehetne létjogosultsága, ha Schmidt Mária rúgja ki az intézet igazgatóját és munkatársait.
Innentől kezdve viszont csak az lehet a kérdés, hogy Tallainak (azaz Schmidtnek) miért olyan fontos, hogy a Láncziékat cinkelje azután is, hogy már csillapodni látszanak a kedélyek. Ráadásul úgy, hogy az interjú nagy része másról sem szól, mint hogy az alapítványban micsoda fantasztikus munka zajlik a Széchenyi-díjas (!) Schmidt Mária vezetésével. „Soktucatnyi nemzetközi tanácskozás, megannyi kiállítás, pályázati és felnőtt-oktatási program, teljes emlékévek bonyolítása kapcsolódik hozzánk, nem beszélve a nemzetközi és hazai tudományos együttműködések egész soráról, a könyvkiadói portfólióról. Mindez olyan megterhelést jelent, amihez kitartás és nagy munkabírás szükséges” – dicsekszik Tallai, amiről nekünk csak olyan nevek jutnak az eszünkbe, mint Dózsa László, Steve Bannon vagy Milo Yiannopulos, ami persze lényegtelen számukra, hiszen ahogy a programigazgató is megjegyzi: „az ellenzék számára a közalapítvány léte is tűrhetetlen”.
De az már vélhetően egyáltalán nem lényegtelen, sőt a legfontosabb lehet nekik, hogy
mit gondolnak a kialakult helyzetről a magasabb polcokon?
Merthogy a dolgok jelenlegi állása szerint Tallai megszólalásának más értelme nem nagyon lehet, mint az, hogy jelezze a nagyfőnöknek, hogy ők eszméletlenül sokat dolgoznak, és nem úgy, mint mások… Noha Orbán Viktor „munkamániáját” ismerve nem tűnik rossz ötletnek az ilyen fajta bemószerolás, mégis úgy tűnik, ez az egész nem egyéb, kétségbeesett kapálózásnál. Különösen annak fényében, hogy Lánczi ugyan nem beszélt a nyilvánosság előtt, ám arra mérget vennénk, hogy csak az újságírókkal nem osztotta meg távozásának okát.
