Orbán karácsonyi üzenete – Magyarok, tehettek egy szívességet!

  • narancs.hu
  • 2014. december 24.

Narancsblog

Tegnap este Orbánnak egyetlen olyan mondatot sem sikerült kinyögnie, ami legalább azt a látszatot keltette volna, hogy ez az ember Magyarország miniszterelnöke, vagyis egy olyan felelős politikus, aki a hazája érdekeit képviseli.

Tegnap este jócskán belerondított az ünnepi készülődésbe Orbán Viktor azzal, hogy felvételről bejátszatta azt az interjúnak álcázott monológot, amit. Mit monológot, nyomorúságos vagdalkozást! Egy olyan alakot láthattunk, akit nyilvánvalóan sarokba szorítottak, ám ahelyett, hogy belátna ebből bármit is, még inkább azon mesterkedik, hogy mindenkit magával rántson a szakadékba. Tegnap este Orbánnak egyetlen olyan mondatot sem sikerült kinyögnie, ami legalább azt a látszatot keltette volna, hogy ez az ember Magyarország miniszterelnöke, vagyis egy olyan felelős politikus, aki a hazája érdekeit képviseli. A tegnapi tévészereplés alapján úgy tűnik – bármennyire is próbált laza lenni –, Orbán Viktornak leginkább az volna kedvére, ha már holnap elrendelhetné a harckészültséget, bevezethetné a szükségállapotot.

De mégis miért? És miért éppen most? Igazából nincs épkézláb magyarázata ennek a szánalmas alakításnak. Így akarna javítani népszerűségi mutatóin? Ugyan már! Inkább mindenkit hülyére vesz azzal, hogy ilyet szólt: „Minden gondolkodó ember tudja, hogy az Egyesült Államok részéről megfogalmazott korrupciós vád fedőtörténet.” Az ma már nem „bemondás”, hogy belenget – feltételes módban – ilyen-olyan adócsökkentéseket, meg olyanokat mond, hogy „a szegénység elleni legjobb politika a munkahelyteremtés”. Az pedig kifejezetten irritáló, hogy tehetséges, szorgalmas, bátor fiúknak meg hazafiaknak nevezi kedves minisztereit – minden bizonnyal a rolexesre meg a teremlabdarúgóra gondolt.

Szóval nincs igazából épkézláb magyarázata annak, hogy mit keresett tegnap este Orbán a képernyőn. Hacsak az nem, hogy egyre jobban fél. No nem a népharagtól, az még odébb van. Inkább attól, hogy tudja, mit tudnak az amerikaiak, és nem tehet semmit az ellen, hogy olyan disznóságok derüljenek ki róla a legváratlanabb pillanatban, amikről álmodni sem mernénk.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.