Tegnap este jócskán belerondított az ünnepi készülődésbe Orbán Viktor azzal, hogy felvételről bejátszatta azt az interjúnak álcázott monológot, amit. Mit monológot, nyomorúságos vagdalkozást! Egy olyan alakot láthattunk, akit nyilvánvalóan sarokba szorítottak, ám ahelyett, hogy belátna ebből bármit is, még inkább azon mesterkedik, hogy mindenkit magával rántson a szakadékba. Tegnap este Orbánnak egyetlen olyan mondatot sem sikerült kinyögnie, ami legalább azt a látszatot keltette volna, hogy ez az ember Magyarország miniszterelnöke, vagyis egy olyan felelős politikus, aki a hazája érdekeit képviseli. A tegnapi tévészereplés alapján úgy tűnik – bármennyire is próbált laza lenni –, Orbán Viktornak leginkább az volna kedvére, ha már holnap elrendelhetné a harckészültséget, bevezethetné a szükségállapotot.
De mégis miért? És miért éppen most? Igazából nincs épkézláb magyarázata ennek a szánalmas alakításnak. Így akarna javítani népszerűségi mutatóin? Ugyan már! Inkább mindenkit hülyére vesz azzal, hogy ilyet szólt: „Minden gondolkodó ember tudja, hogy az Egyesült Államok részéről megfogalmazott korrupciós vád fedőtörténet.” Az ma már nem „bemondás”, hogy belenget – feltételes módban – ilyen-olyan adócsökkentéseket, meg olyanokat mond, hogy „a szegénység elleni legjobb politika a munkahelyteremtés”. Az pedig kifejezetten irritáló, hogy tehetséges, szorgalmas, bátor fiúknak meg hazafiaknak nevezi kedves minisztereit – minden bizonnyal a rolexesre meg a teremlabdarúgóra gondolt.
Szóval nincs igazából épkézláb magyarázata annak, hogy mit keresett tegnap este Orbán a képernyőn. Hacsak az nem, hogy egyre jobban fél. No nem a népharagtól, az még odébb van. Inkább attól, hogy tudja, mit tudnak az amerikaiak, és nem tehet semmit az ellen, hogy olyan disznóságok derüljenek ki róla a legváratlanabb pillanatban, amikről álmodni sem mernénk.
