Elhunyt Bertrand Tavernier

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. március 25.

Nekrológ

A francia filmrendező 79 éves volt. Néhány éve adott interjút lapunknak.

Elhunyt Bertrand Tavernier 79 éves francia filmrendező - közölte csütörtökön a Lumiére Intézet, amelynek az elnöke volt.

 A Franciaország egyik legtermékenyebb filmeseként számon tartott Tavernier nevéhez mintegy 50 alkotás fűződik, ezek között van krimi, pszichothriller, történelmi film, science fiction, romantikus film és szatíra is. Műveire jellemzőek az összetett kameramozgások és a váratlan közeli felvételek.

Vidéki vasárnap című 1984-es filmjért megkapta a Cannes-i Filmfesztivál legjobb rendezésért járó elismerését, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a Golden Globe-díjra és a BAFTA elismerésére is jelölték.

Nemzetközi elismerést kapott 1986-ban Jazz Párizsban című filmje is, a benne főszerepet játszott Dexter Gordon szaxofonost a legjobb színésznek járó Oscar-díjra jelölték, a legjobb eredeti filmzenéért járó elismerést pedig meg is kapta Herbie Hancock zongorista.

Életművéért 2015-ben megkapta a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán díját. A zsűri méltatásában akkor nonkonformista és bátran sokoldalú alkotónak nevezte Tavernier-t.

Életrajzírója, Jean-Luc Douin szerint a rendező széles érdeklődési körrel és számos jó tulajdonsággal rendelkezett, például türelem és diszkréció jellemezte. Magáról korábban Tavernier azt mondta: "Sok időt fordítok filmjeimre, sok türelmem van".

Figyelmébe ajánljuk