Magyarországon emberemlékezet óta szinte kizárólag hamis hangon beszélnek a földről, a mezőgazdaságról, a vidékről. A politika legtöbbször pátosszal fedi el vonatkozó hazugságait, szemfényvesztéseit. A sajtónak azonban a rendszerváltozás után lehetősége nyílt őszintén beszélni az agráriumról, benne a magyar agrárpolitika viselt dolgairól, egyáltalán a vidékről.
Egyvalakiről mi is biztosan tudjuk, hogy élt e lehetőséggel: Tamás Gábor volt az. Neki ugyanis megvolt ehhez a szükséges háttere: a tudása és a szíve. Őt nem lehetett megvezetni, átlátott a szólamokon, egyszerűen mindent tudott a magyar mezőgazdaságról. S e tudását úgy tudta elővezetni írásban, hogy az is megértette mondandóját, akit pusztán az általános érdeklődése sarkallt egy-egy cikkének az elolvasására.
A Népszabadságnál lett igazi újságíró, s rövid ideig volt a Szabad Föld főszerkesztője is. A Narancsnál az évezred elején bukkant fel, s azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal jelen volt ebben az újságban. Lámpással sem találhattunk volna szakterületének értőbb, egyenesebb publicistáját nálánál. Közénk tartozott, s mi büszkék vagyunk nálunk megjelent írásaira.
Ijesztően fiatalkori halálával nemcsak minket ért pótolhatatlan veszteség, hanem az egész országot, közvetve azokat is, akik egyetlen sorát sem olvasták. Sokat vesztett mindenki.
