Ha felütjük a NER krónikáinak aranylapjait, azt olvashatjuk, hogy november 20-án a TEK két akcióban összesen hat terroristagyanús elemet kapott el. Az ügynek nemzetközi szálai is vannak, jelentette ki Hajdú János sokat sejtetően, miközben széles ecsetvonásokkal festették meg a mindenre elszánt bombagyárosok portréját („egy érdekes indítószerkezet, ami akár egy indítómellény része is lehet… Volt ott például egy poroltó is, ami robbanószerrel volt megtöltve”). Aztán napok alatt kiderült, hogy a valóság némiképpen árnyaltabb. A TEK egyebek közt felvidéki magyar fiatalokra csapott le, ez volt a nemzetközi szál. A bíróság nem adott helyt a terrorizmus vádjának, ketten előzetesben vannak lőfegyverrel való visszaélés miatt, a többiek esetében a bíróság nem látta indokoltnak az előzetes letartoztatást.
Látszik, hogy a kelet-európai titkosszolgálatok meg akarnak dolgozni a pénzükért, ráadásul a normális helyeken ilyenkor döntenek a költségvetésről, jól jön majd az többletforrás, amit a riadt honatyák a módosító indítványokkal megszavaznak. Nem elég az, ami tőlünk 1500 km-re Párizsban történik, látványos akciókkal kell fokozni az érzületet, hogy ez velünk is megtörténhet. A terroristák már a spájzban vannak, kiáltozzák a jó k-európai titkosszolgák, politikai gazdáik nagy örömére. Mert a TEK története nem egyedülálló. Pozsonyban előbb 4 terroristagyanús külföldit vettek őrizetbe, majd egy kelet-szlovákiai falura csaptak le nagy erőkkel abban a hiszemben, hogy magát Salah Abdeslamot, a párizsi merénylet szökésben levő elkövetőjét sikerül elkapni. Mint kiderült, csak egy Angliában élő, éppen hazalátogató férfi volt az illető.
Szófiában az egész repülőteret sikerült kiüríteni pár napja, mert egy ott parkoló furgonról azt hitték, bombát rejt. Egy alkalmazott, a repülőtér PR munkatársa riasztotta a hatóságokat, el is vitették vele a balhét – ma már nem dolgozik ott.
A legfrissebb eset talán a legviccesebb és egyben legriasztóbb.
December 1. román nemzeti ünnep. Ami a magyarnak tragédia, a románnak öröm: a hivatalos kánon szerint 1918-ban ezen a napon mondták ki Erdély egyesülését Romániával. Idén ez négynapos, hosszú hétvégét jelentett. A román ember, akárcsak a magyar, a hosszú hétvégén elvonul, pihen családnál, telken, bárhol, ami nem otthon van. A lelkesültje azért elsején felvonul városa/falva megemlékezésén, a még lelkesebbek zászlókkal díszítik autójukat, a leginkább lelkesek bizony még néhány magyarellenes kirohanást is megengednek maguknak.
Idén, december elsején a román ember arra ment haza a telekről, hogy amikor bekapcsolja a tévéjét, azt látja és hallja: magyar nemzetiségű terrorista akart robbantani Kézdivásárhelyen. Robbantani akart a magyar (székely) terrorista, mert el akarja venni az ő ünnepüket. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) azt jelentette be ugyanis, hogy a BIA monogramú állampolgár, a 64 Vármegye egyik helyi vezetője elképesztő mennyiségű 2. és 3. besorolású robbanóanyagot felhalmozva a kézdivásárhelyi ünneplők ellen merényletet tervelt, az ő életükre tört. Tette mindezt két héttel azután, hogy a titkosszolgálat közleményben nyugtatta meg a kedélyeket, hogy Romániát nem fenyegeti terrorveszély.
Akkor tisztázzuk: a Tapolca méretű Kézdivásárhelyen a románok száma nem haladja meg a 900-at. Rendes terrorista ennél ambiciózusabb volna, ha meg akarná zavarni a nemzeti ünnepet. De legalábbis felutazna a megyeszékhelyre, mert ott sokkal többen vannak, akik a magyarok vérének apadását ünnepelni méltóztatnak. És lássuk be, jobban is hangzana, meg a híradók is gyorsabban kiérnének, mint egy eldugott kistelepülésre.
Ami pedig a robbanóanyagot illeti: ha valaki felüti a vonatkozó törvény szövegét, azt látja, hogy a 2. és 3. kategória éppenséggel csillagszórót és petárdát jelent. BIA, azaz Beke István Attila és két társa nagy robbantásra készült tehát, pont amekkorára egy csillagszórókkal és petárdákkal felszerelt holdkóros képes lehet.
Aprócska bökkenő, hogy a civilben boltos Beke a jobboldal szélén álló 64 Vármegye aktív tagja; könnyen lehet, hogy fejben már többször is lejátszott egy igazi robbantást, igazi dinamittal. Az előzetes letartóztatást kezdeményező DIICOT bírósági beadványában idéznek egy lehallgatott beszélgetést, mely szerint azért kell a petárdát a szemeteskosárban felrobbantani, hogy „azt mondják majd, Kézdivásárhelyt megtámadták a terroristák”.
Úgy tűnik, célt értek robbantás nélkül is.
A román média néhány napig a legvadabb összeesküvés-elméleteket visszhangozta a székely terrorizmussal kapcsolatban, hadd higgye mindenki, hogy a magyarországi jobboldal számára sem ellenséges Nagy-Magyarország víziójának megvalósítása új szakaszába lépett. A 64 Vármegye hivatalos közleménye elbagatellizálta a szándékot, és rutinosan a magyarüldözés szokásos megnyilvánulásaként értelmezte a történteket. Orbán Viktor aggodalmát fejezte ki a meg nem nevezett magyar politikusok elleni vizsgálatok miatt – ebben a kontextusban pedig akár a 64 vármegyés boltos is politikusnak tűnhet. Az RMDSZ vezetői elhatárolódtak a terroristáktól, és a józanságukat még megőrizni képes román elemzőkkel együtt óvtak a közösség egészének stigmatizálásától. A kézdivásárhelyi magyarok százai meg napokon át tüntettek az RMDSZ helyi vezetői ellen és a „terroristájuk” mellett – hiszen ki kételkedne abban, hogy „Bukarest” már megint egy rendes székely embert, a főtéri boltost vegzálja.
A nem, nem, soha dzsihádja éppen olyan, mint a gondolat, amely életre hívta: indulati töltete erős, értelme csekély. Petárdával akar merényelni, de merénylet nélkül is célba ér – ha a cél az, hogy tovább rombolja két közösség viszonyát.
