Publicisztika

Tulajdonképpen csoda, hogy eddig csak három katonánk halt meg. Az a magyar katona, aki hétfőn vesztette életét Afganisztánban, miután megtámadták a konvoját - rút iróniával már hazafelé tartott -, bőven lehetne a sokadik. A békefenntartásnak induló afganisztáni magyar misszió már több mint egy éve messze nem csak az. Még ha a magyar közvélemény erről nem is nagyon tud, részben saját érdektelensége miatt, részben azért, mert a politikai és katonai vezetés csak a legnagyobb óvatossággal kommunikál erről: a Magyar Honvédség háborúzik.

Az idei ünnep legszebb momentuma az volt, amikor a királyi televízió a könyvtárszobájában kereste fel Nemeskürty Istvánt, hogy hogyan is volt az, amikor a Ludovika padjait koptatta, s kiverte a díszlépést? Jött a riporter az ünnepekre belőtt, ájtatosra halkított hangján (amit az elmúlt harminc év összes ünnepein használt), és faggatta a hadastyánt, hogy milyen volt, jó volt akkoriban?

A két kormánypárt az önkormányzati választások törvényi szabályozásának megváltoztatásával jól befűtött mindenkori s bármily színezetű ellenzékének. Tudván, hogy a választók többségének támogatására számíthatnak, s ezért a választókerületi többségi szisztéma kedvez majd nekik, a rendszerben eddig meglévő arányos elemeket nyirbálták meg: egyrészt a képviselő-testületi helyek, meg a kompenzációs listáról kiosztható helyek számának csökkentésével, másrészt a kompenzációs listák - és a megyei közgyűlési listák - küszöbének megemelésével.

A nemek társadalmi egyenlőségének képviselete terén már a kormány megalakulása előtt sem reméltem túlságosan sokat ettől a kurzustól, ám a Fidesz-KDNP-frakciószövetség mintha szántszándékkal próbálná alulmúlni minden várakozásomat.

Minden olyan törvény támogatandó, ami megakadályozza a nők elnyomását és a demokráciát veszélyeztető vallási fundamentalizmust. Az új francia törvényjavaslat az arcot eltakaró nikáb és burka betiltásáról azonban nem ilyen.

Ki emlékszik már arra, hogy mekkora felzúdulást keltett Spiró György Jönnek című verse 1987-ben. Micsoda dolog olyanokat írni, hogy "Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint (...) jönnek a szarból"! 1987 régen volt, a költő azonban vátesz volt, végül is az a költők dolga. Mert most megint jönnek, már is itt vannak.

Frissen beiktatott köztársasági elnökünkről elterjedt a hír, hogy ő a nép embere, sőt egyenesen plebejus elnök, afféle Fülig Jimmy lenne, aki pertut iszik az emberekkel; a mi Schmitt Palink, ahogy egy Felső Fórum pohárköszöntötte őt.

Hogy új rendszer épül Magyarországon, arról semmi kétséget nem hagynak a közelmúlt eseményei. Már neve is van: a Nemzeti Együttműködés Rendszere. De ugyan miféle értelmezési tartományba esik a "nemzeti" szó 2010-ben, Európában?

Két hét múlva rend lesz - mondta kinevezésekor az Orbán-kormány belügyminisztere, Pintér Sándor. Azóta eltelt több hónap, de csak annyi történt, hogy két rendőr bűncselekmény áldozata lett, s lelőttek egy igazoltatás alatt álló, húsz év körüli gyereket, aki nyilván rosszkor volt rossz helyen. Illetve Pintér Sándor volt cége még néhány komolyabb állami megbízatáshoz jutott.

A Kelet-Európában mindig biztos sikerrel kecsegtető bank- és kapitalizmusellenesség hősiességét az elmúlt hetekben néhány nyugati lap publicistája is "visszaigazolta". Elsősorban britekről van szó, és hát érveikből sokkal inkább kihámozható a jellegzetes szigetországi euroszkepszis, valamint a 2008-as válságot elindító amerikai pénzintézetek iránti ellenszenv, mint a magyar gazdaság és államháztartás ismerete. (A legújabb Guardian-cikk szerint például nagyon helyes a bankadó bevezetése, mivel a pénzintézetek élen jártak a krízis kirobbantásában. Ami speciel Magyarországra nem igaz, az itteni bankárok jóval konzervatívabb, azaz kockázatkerülőbb pénzügypolitikát folytattak a konjunktúra idején is, mint nyugati kollégáik. És - minden ellenkező állítással szemben - ezért is nem kellett őket a magyar adófizetők pénzéből konszolidálni az elmúlt két évben.) Kétségtelen, hogy ezek az írások kapóra jönnek a hiánycél felpuhításáért izmozó magyar kormányzatnak, hiszen az IMF-tárgyalások felfüggesztése után immár nem csak a Magyarország lépését helytelenítő hangok hallatszanak a nemzetközi térben. Mindazonáltal a tekintélyes külföldi sajtó egyik-másik újságírója által megtámogatott IMF- és bankellenesség rövid távon is épp úgy az áhított gazdasági növekedés gátja lesz (például a hitelfelvétel vagy az államadósság fedezetét biztosító államkötvények kibocsátásának romló feltételei miatt), mint az, amit fideszes terminológiával "értelmetlen megszorításnak", vagy egyszerűen csak népnyúzásnak illik nevezni.

A második Orbán-kormány ideológiai vezérfonalaként meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) sokaknál kiverte a biztosítékot. A rendszerváltás "zavaros esztendőiről" szóló zavaros tézisek immár szokásos bírálataiban sok igazság van. Csak a vak nem látja, hogy kétciklusnyi makkal álmodás után most végre szabadon garázdálkodhatnak a szép emlékű és még fényesebb jövőjű ún. Fidesz-közeli vállalkozók. Ugyancsak egyértelmű képet mutat a nacionalista szűklátókörűség antalli korszakát idéző pótcselekvések sora - a kontraproduktív kettős állampolgársági törvénytől a Trianon-emléknapon át a helyettes államtitkári rangra emelt Szent Korona-tanig, vagy a nemzeti megagiccs NENYI-ig.

1478-ban rettenetes esőzések köszöntöttek Piacenzára. Pillanatok alatt elterjedt a nép körében a hír: azért történik mindez, mert a város híres bankárát, aki nagy kamatot szedett a lakosságnak és a kereskedőknek kölcsönzött pénz után, a Szent Ferenc-templomban temették el. S bár a püspök foggal-körömmel ellenállt, a derék olaszok kiásták a holttestet, végighurcolták a városon, és a Póba dobták. Az eső - a monda szerint - azonnal elállt.

Inkább a kötcsei beszédet kéne kifüggeszteni a közhivatalok falára, mivel a magyarázatra szomjazó elme e beszédből értesülhet afelől, hogy mik az Orbán-rendszer ideológiai pillérei. Két kulcsfogalma a centrális erőtér, meg a létezés magyar minősége. A centrális erőtéren kisarjadt politikai felépítményről, melynek a funkciója az, hogy parlamenti meg jogállami díszletek közt is képes legyen a centrumban keletkező erők összegződését, kisülését, a központ központjának akaratát végigfuttatni az államirányítás idegrendszerén, már eleget írtunk, lássuk most a "létezés magyar minőségét".

Az "állampolgári akarat" újabb örvendetes "végrehajtása" esett meg Hoffmann Rózsa múlt pénteki sajtótájékoztatóján. Az oktatási államtitkár bejelentette, hogy az óvodai alapprogram 2009-es módosításából rendeletileg törölnek egy mondatot, s egy másikkal helyettesítik. A kihajított rész a következő: "(...) az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyerek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenjogúságával kapcsolatos előítéletek lebontását." A bekerülő mondat meg ez: "Nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben." Szigorúan pártsemleges civil szervezetek, mint a nagycsaládosoké, üdvözölték a mondatcserét, aminek indoklásaként elhangzott az is, hogy óvó nénik és szülők tömegei tiltakoztak a 2009-es változtatás miatt. Miért is?