Publicisztika

Miért vagyunk ott?

Tulajdonképpen csoda, hogy eddig csak három katonánk halt meg. Az a magyar katona, aki hétfőn vesztette életét Afganisztánban, miután megtámadták a konvoját - rút iróniával már hazafelé tartott -, bőven lehetne a sokadik. A békefenntartásnak induló afganisztáni magyar misszió már több mint egy éve messze nem csak az. Még ha a magyar közvélemény erről nem is nagyon tud, részben saját érdektelensége miatt, részben azért, mert a politikai és katonai vezetés csak a legnagyobb óvatossággal kommunikál erről: a Magyar Honvédség háborúzik.
  • Szlankó Bálint
  • 2010. augusztus 26.

A haza bölcse

Az idei ünnep legszebb momentuma az volt, amikor a királyi televízió a könyvtárszobájában kereste fel Nemeskürty Istvánt, hogy hogyan is volt az, amikor a Ludovika padjait koptatta, s kiverte a díszlépést? Jött a riporter az ünnepekre belőtt, ájtatosra halkított hangján (amit az elmúlt harminc év összes ünnepein használt), és faggatta a hadastyánt, hogy milyen volt, jó volt akkoriban?

Kerekedjünk

A két kormánypárt az önkormányzati választások törvényi szabályozásának megváltoztatásával jól befűtött mindenkori s bármily színezetű ellenzékének. Tudván, hogy a választók többségének támogatására számíthatnak, s ezért a választókerületi többségi szisztéma kedvez majd nekik, a rendszerben eddig meglévő arányos elemeket nyirbálták meg: egyrészt a képviselő-testületi helyek, meg a kompenzációs listáról kiosztható helyek számának csökkentésével, másrészt a kompenzációs listák - és a megyei közgyűlési listák - küszöbének megemelésével.

Kettős kényszer - Mi a baj a burkatörvénnyel?

Minden olyan törvény támogatandó, ami megakadályozza a nők elnyomását és a demokráciát veszélyeztető vallási fundamentalizmust. Az új francia törvényjavaslat az arcot eltakaró nikáb és burka betiltásáról azonban nem ilyen.
  • Pellandini-Simányi Léna
  • 2010. augusztus 19.

Megint jönnek

Ki emlékszik már arra, hogy mekkora felzúdulást keltett Spiró György Jönnek című verse 1987-ben. Micsoda dolog olyanokat írni, hogy "Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint (...) jönnek a szarból"! 1987 régen volt, a költő azonban vátesz volt, végül is az a költők dolga. Mert most megint jönnek, már is itt vannak.

A kis tükör

Frissen beiktatott köztársasági elnökünkről elterjedt a hír, hogy ő a nép embere, sőt egyenesen plebejus elnök, afféle Fülig Jimmy lenne, aki pertut iszik az emberekkel; a mi Schmitt Palink, ahogy egy Felső Fórum pohárköszöntötte őt.

A felvilágosulatlan abszolutizmus

Hogy új rendszer épül Magyarországon, arról semmi kétséget nem hagynak a közelmúlt eseményei. Már neve is van: a Nemzeti Együttműködés Rendszere. De ugyan miféle értelmezési tartományba esik a "nemzeti" szó 2010-ben, Európában?
  • Bán Zoltán András
  • 2010. augusztus 12.

Két hét múlva rend lesz

Két hét múlva rend lesz - mondta kinevezésekor az Orbán-kormány belügyminisztere, Pintér Sándor. Azóta eltelt több hónap, de csak annyi történt, hogy két rendőr bűncselekmény áldozata lett, s lelőttek egy igazoltatás alatt álló, húsz év körüli gyereket, aki nyilván rosszkor volt rossz helyen. Illetve Pintér Sándor volt cége még néhány komolyabb állami megbízatáshoz jutott.

Helyette szabadságharc

A Kelet-Európában mindig biztos sikerrel kecsegtető bank- és kapitalizmusellenesség hősiességét az elmúlt hetekben néhány nyugati lap publicistája is "visszaigazolta". Elsősorban britekről van szó, és hát érveikből sokkal inkább kihámozható a jellegzetes szigetországi euroszkepszis, valamint a 2008-as válságot elindító amerikai pénzintézetek iránti ellenszenv, mint a magyar gazdaság és államháztartás ismerete. (A legújabb Guardian-cikk szerint például nagyon helyes a bankadó bevezetése, mivel a pénzintézetek élen jártak a krízis kirobbantásában. Ami speciel Magyarországra nem igaz, az itteni bankárok jóval konzervatívabb, azaz kockázatkerülőbb pénzügypolitikát folytattak a konjunktúra idején is, mint nyugati kollégáik. És - minden ellenkező állítással szemben - ezért is nem kellett őket a magyar adófizetők pénzéből konszolidálni az elmúlt két évben.) Kétségtelen, hogy ezek az írások kapóra jönnek a hiánycél felpuhításáért izmozó magyar kormányzatnak, hiszen az IMF-tárgyalások felfüggesztése után immár nem csak a Magyarország lépését helytelenítő hangok hallatszanak a nemzetközi térben. Mindazonáltal a tekintélyes külföldi sajtó egyik-másik újságírója által megtámogatott IMF- és bankellenesség rövid távon is épp úgy az áhított gazdasági növekedés gátja lesz (például a hitelfelvétel vagy az államadósság fedezetét biztosító államkötvények kibocsátásának romló feltételei miatt), mint az, amit fideszes terminológiával "értelmetlen megszorításnak", vagy egyszerűen csak népnyúzásnak illik nevezni.

Mit ér a centrális erőtér? - A pártállam jövőjéről

A második Orbán-kormány ideológiai vezérfonalaként meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) sokaknál kiverte a biztosítékot. A rendszerváltás "zavaros esztendőiről" szóló zavaros tézisek immár szokásos bírálataiban sok igazság van. Csak a vak nem látja, hogy kétciklusnyi makkal álmodás után most végre szabadon garázdálkodhatnak a szép emlékű és még fényesebb jövőjű ún. Fidesz-közeli vállalkozók. Ugyancsak egyértelmű képet mutat a nacionalista szűklátókörűség antalli korszakát idéző pótcselekvések sora - a kontraproduktív kettős állampolgársági törvénytől a Trianon-emléknapon át a helyettes államtitkári rangra emelt Szent Korona-tanig, vagy a nemzeti megagiccs NENYI-ig.
  • Sebők Miklós
  • 2010. augusztus 5.

Miért utáljuk a bankárokat?

1478-ban rettenetes esőzések köszöntöttek Piacenzára. Pillanatok alatt elterjedt a nép körében a hír: azért történik mindez, mert a város híres bankárát, aki nagy kamatot szedett a lakosságnak és a kereskedőknek kölcsönzött pénz után, a Szent Ferenc-templomban temették el. S bár a püspök foggal-körömmel ellenállt, a derék olaszok kiásták a holttestet, végighurcolták a városon, és a Póba dobták. Az eső - a monda szerint - azonnal elállt.

Legyen nulla a magyar árrés! (Vagy majdnem nulla)

Inkább a kötcsei beszédet kéne kifüggeszteni a közhivatalok falára, mivel a magyarázatra szomjazó elme e beszédből értesülhet afelől, hogy mik az Orbán-rendszer ideológiai pillérei. Két kulcsfogalma a centrális erőtér, meg a létezés magyar minősége. A centrális erőtéren kisarjadt politikai felépítményről, melynek a funkciója az, hogy parlamenti meg jogállami díszletek közt is képes legyen a centrumban keletkező erők összegződését, kisülését, a központ központjának akaratát végigfuttatni az államirányítás idegrendszerén, már eleget írtunk, lássuk most a "létezés magyar minőségét".

Ember, asszony, óvodás

Az "állampolgári akarat" újabb örvendetes "végrehajtása" esett meg Hoffmann Rózsa múlt pénteki sajtótájékoztatóján. Az oktatási államtitkár bejelentette, hogy az óvodai alapprogram 2009-es módosításából rendeletileg törölnek egy mondatot, s egy másikkal helyettesítik. A kihajított rész a következő: "(...) az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyerek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenjogúságával kapcsolatos előítéletek lebontását." A bekerülő mondat meg ez: "Nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben." Szigorúan pártsemleges civil szervezetek, mint a nagycsaládosoké, üdvözölték a mondatcserét, aminek indoklásaként elhangzott az is, hogy óvó nénik és szülők tömegei tiltakoztak a 2009-es változtatás miatt. Miért is?
  • Vas Gábor- bund -
  • 2010. augusztus 5.