Tartalom

Narancs XXII. évf. 31. szám(2010.08.05.) (2010-08-05)

Egotrip

Kritikai iskola

Egotrip

A jobboldal nyomorúsága

Nemrégiben a baloldal nyomorúságáról volt szerencsém értekezni ezeken a hasábokon, állításaim alátámasztásául pedig elég megtekinteni a Baja Ferenccel készített Narancs-interjút ("Autonómiák sokszínűségéből álló szövetség", 2010. július 15.). Ebben az MSZP "szürke eminenciása, Balogh András köztársaságielnök-jelölt kitalálója" rámutat, hogy Horn Gyula a nyugdíjasoknak adott utazási kedvezményekkel jelezte a Bokros-csomag után, hogy a baloldali választók számíthatnak az MSZP-re. Most is valami ilyesmire lett volna szükség, mondja a sokat látott szürke eminenciás: felvállalni Bajnait, majd jelezni, hogy a kényszerű stabilizáció után a kormány gondoskodik az övéiről. Bajának, meglehet, igaza van: a Kádár-rendszerben szocializálódott baloldali törzsközönség valóban az utazási kedvezmények, közműdíj-támogatások és anyasági jogosultságok nyelvén ért a leginkább. Vagy talán kizárólag azon.

Öt és feles

Egotrip

Belső utak 10.

Szünet a kánikulában, csepereg, ideális idő az utazáshoz. Az eső utolsó belső útjára kíséri Resti Kornélt.

Publicisztika

Publicisztika

Mit ér a centrális erőtér? - A pártállam jövőjéről

A második Orbán-kormány ideológiai vezérfonalaként meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) sokaknál kiverte a biztosítékot. A rendszerváltás "zavaros esztendőiről" szóló zavaros tézisek immár szokásos bírálataiban sok igazság van. Csak a vak nem látja, hogy kétciklusnyi makkal álmodás után most végre szabadon garázdálkodhatnak a szép emlékű és még fényesebb jövőjű ún. Fidesz-közeli vállalkozók. Ugyancsak egyértelmű képet mutat a nacionalista szűklátókörűség antalli korszakát idéző pótcselekvések sora - a kontraproduktív kettős állampolgársági törvénytől a Trianon-emléknapon át a helyettes államtitkári rangra emelt Szent Korona-tanig, vagy a nemzeti megagiccs NENYI-ig.

László Géza

Publicisztika

Miért utáljuk a bankárokat?

1478-ban rettenetes esőzések köszöntöttek Piacenzára. Pillanatok alatt elterjedt a nép körében a hír: azért történik mindez, mert a város híres bankárát, aki nagy kamatot szedett a lakosságnak és a kereskedőknek kölcsönzött pénz után, a Szent Ferenc-templomban temették el. S bár a püspök foggal-körömmel ellenállt, a derék olaszok kiásták a holttestet, végighurcolták a városon, és a Póba dobták. Az eső - a monda szerint - azonnal elállt.

Publicisztika

Legyen nulla a magyar árrés! (Vagy majdnem nulla)

Inkább a kötcsei beszédet kéne kifüggeszteni a közhivatalok falára, mivel a magyarázatra szomjazó elme e beszédből értesülhet afelől, hogy mik az Orbán-rendszer ideológiai pillérei. Két kulcsfogalma a centrális erőtér, meg a létezés magyar minősége. A centrális erőtéren kisarjadt politikai felépítményről, melynek a funkciója az, hogy parlamenti meg jogállami díszletek közt is képes legyen a centrumban keletkező erők összegződését, kisülését, a központ központjának akaratát végigfuttatni az államirányítás idegrendszerén, már eleget írtunk, lássuk most a "létezés magyar minőségét".

Publicisztika

Ember, asszony, óvodás

Az "állampolgári akarat" újabb örvendetes "végrehajtása" esett meg Hoffmann Rózsa múlt pénteki sajtótájékoztatóján. Az oktatási államtitkár bejelentette, hogy az óvodai alapprogram 2009-es módosításából rendeletileg törölnek egy mondatot, s egy másikkal helyettesítik. A kihajított rész a következő: "(...) az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyerek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenjogúságával kapcsolatos előítéletek lebontását." A bekerülő mondat meg ez: "Nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben." Szigorúan pártsemleges civil szervezetek, mint a nagycsaládosoké, üdvözölték a mondatcserét, aminek indoklásaként elhangzott az is, hogy óvó nénik és szülők tömegei tiltakoztak a 2009-es változtatás miatt. Miért is?

A szerk.

A szerk.

Két helyesbítés!

Szemerey Samu múlt heti számunkban megjelent cikkének (A láthatatlan struktúrák) végéről lemaradt egy lényeges információ: az írás a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, a KÉK, illetve az NKA megítélt támogatásával készült. A mulasztásért elnézést kérünk. Múlt heti számunk Parádé a halálba c.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek"

Címlapok Magyar Narancs, az elmúlt pár hét Dear Narancs, hátulról még sosem volt a Viktor a címlapon, de igazából a lába sem, tényleg. Na tessék, most ötleteket adtam.

Külpol

Külpol

Kolumbia és Venezuela - Ütésváltás

Július végén Venezuela megszakította diplomáciai kapcsolatait a szomszédos Kolumbiával, Hugo Chávez pedig már háborús veszélyről beszél, amerikai katonai törekvéseket sejtetve az esetleges konfliktus hátterében.

Belpol

Belpol

Illés Zoltán pályaképe - Utcai harcosból főhivatalnok

Sok-sok évnyi parkolópálya után a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkáraként lett a honi környezetvédelem első számú hivatalnoka, aki néhány döntésével máris kivívta az őt korábban respektáló civil természetvédők haragját is. Illés Zoltán egy interjúban "utcai harcosként" jellemzi magát, és ez sokat elárul erényeiről és hibáiról egyaránt.

Belpol

A rendőrség a Budapest Pride-on - Szerepzavar

A melegfesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) és a Patriarchátust Ellenzők Társasága (PATENT) panaszt készül benyújtani az ügyészségnek és a rendőrség Központi Panaszirodájának a július 4-től 11-ig tartó Budapest Pride alatt (és előtt) történt rendőri intézkedések miatt. A 15. Budapest Pride szervezői szerint a rendőrség meg akarta félemlíteni őket.

Belpol

Közüzemidíj-hátralékok Magyarországon - Felhalmozás

Növekvő kinnlevőségek, mind jobban csúszó befizetések, magánvállalatokra kényszerített állami feladatok - ezt jelentik a közüzemidíj-hátralékok a szolgáltatók oldaláról. Családok százezrei a kikapcsolás szélén, kezelhetetlenné nőtt tartozások, aránytalanul magas lakhatási költségek és a lakhatás elvesztésének fenyegető árnya - ez meg a családok nézőpontja.

Zene

Kiállítás

Zene

„Ezektől várhatnám...”

Kovásznai György (1934–1983) életmű-kiállítása

"...hogy értékeljék a művészetemet." Az idézett mondat a Kovásznai alteregójának is tekinthető Mohai Zsolt kirakatrendező szájából hangzik el a Habfürdő című egész estés animációs filmben, közvetlenül azután, hogy a meg nem értett dekoratőrművész elszökik menyasszonya elől, majd menedékre lel Parádi Annuska búvárruhájában. 

Zene

Dokumentumfilm - A BBC mártírja - Antony Thomas: Nedának

Ikonikus képek felidézésével indít a film - vietnami háború, Tienanmen tér -, hogy ebben a kontextusban helyezze el a maga tárgyát. Csakhogy 1968 meg 1989 óta nagyot változtak a keretek, a képrögzítés és közzététel technikái. A "fehér inges csávó a tankok előtt" attól válhatott emblematikussá, hogy az egy nagyon jó kép, amit nem mondhatunk el a Neda Agha-Szoltani meggyilkolásáról készült mobiltelefonos felvételről. Pontosabban felvételekről, mert három is előkerült, amelyek némileg eltérő időtartamban és nézőpontból rögzítik ugyanazt az eseményt: egy fiatal lány a földre zuhan, orrán-száján dől a vér, két férfi próbál segíteni rajta, de látszik a szemén, ahogy eszméletét veszti; autóba teszik, de még útközben meghal; az egész dráma alig két perc alatt játszódik le. Valaki tovább filmez, és megörökíti, hogy az emberek elkapnak egy civil ruhás baszidzsi milicistát; feltehetően ő volt az orvlövész, aki egy háztetőről egyetlen célzott lövéssel szíven találta a fiatal nőt. A dokumentum még aznap megjelenik a YouTube-on és a Facebookon, onnan átveszi a nemzetközi sajtó, és a lány az iráni tiltakozások szimbolikus hősévé válik, mielőtt még az utónevén kívül (amelyen a videón szólongatják) bármit tudni lehetne róla. Ezzel párhuzamosan megindult a keresés és a találgatás - az interneten máig ott vannak annak a nőnek a képei, akit tévesen Nedaként azonosítottak; neki csak az árnyoldala jutott a sokszor megmentő nyilvánosságnak, s kénytelen volt elhagyni az országot. Ahogy a történet más szereplői sem úszták meg: az Agha-Szoltani család ma egyfajta belső emigrációban él, Neda vőlegénye és a felvételen látható fehér inges orvos - azóta mindketten közellenségek Iránban - külföldön, a másik, ősz hajú férfi (Neda zenetanára) otthon maradt és új verzióval léptették fel az iráni televízióban.

Zene

Film - Hajrá, magyarok! - Jon Turteltaub: A varázslótanonc

Erre vártam emberemlékezet óta. Ennél nincs tökéletesebb, talán csak az égő vonatból fejünkre eső kolerás tégla: Nicolas Cage Goethe-adaptációja a Disney stúdió kiszerelésében, teli magyar vonatkozásokkal - barátom, az élvezetek fennkölt csúcsa! És ahogy mondani szokták, nem is olyan tré, mint gondolnád. 1. Dehogynem. 2. Jó, majdnem annyira. Az úgy volt, hogy Merlin is magyar volt, na jó, nem teljesen, vagy semennyire, de akkor biztos, hogy mondjuk Dobogókőn űzte az ipart, a szívcsakra lábánál. És jött egy Horváth nevű csávó, oszt' azt egyből felvette tanítványának, még szép, mert a magyarok összetartanak.

Zene

Könyv - "A nő az ösztöneimben" - Kiss Tibor Noé: Inkognitó

Kiss Tibor Noé önvallomása, az Inkognitó a szorongás és a magány regénye - a kettő tökéletesen kiegészíti egymást, és egyik sem szűnhet meg, amíg az elbeszélő, Tibor meg nem tud békélni Noémival, azaz saját magával. Tibor ugyanis transznemű (vagy ahogy egy internetes "személyiségteszt" megállapítja, talán transznemű): nőnek érzi magát, és ha ezt valahogy ki tudja fejezni - jobb híján sminkkel és női ruhákkal -, akkor boldogabb. ' legalábbis így fogalmaz - de ennek a boldogságnak nyomát sem találni a regényben.

Zene

lemez - KVELERTAK: KVELERTAK

Ha valaki otthonosabban mozog a nagyközönség számára ismeretlen metálzenekarok területén, valószínűleg találkozott már a Kvelertak nevével, hiszen a norvég banda körül debütáló lemezének múlt havi megjelenése óta akkora underground felhajtás kerekedett, ami jószerivel már gyanús. Komoly rockmagazinok zengenek ódákat erről az anyagról, a zenekar pedig elcsípte az év talán legmenőbb extrém zenei turnéját a Converge, a Kylesa és a Gaza társaságában, amely egyébként hazánkat is eléri majd augusztus 9-én.

Zene

Könyv - Elavult koncepciók - Bácskai-Varró-Baktay-Baktay: Mások férjével - A házasságtörés pszichológiája

A könyvben három tanulmány olvasható a nők (és részben a férfiak) félrelépéseiről. Az alcím a jelenség pszichológiájára utal; ez azonban csak részben igaz, mert esetismertetések vannak ugyan, de ezek pszichológiai elemzése nem minden esetben történik meg, s akkor is elég felszínesen: nem pszichológiai módszerekkel, hanem a közgondolkodás logikája szerint.

Zene

lemez - ARCADE FIRE: THE SUBURBS

Az Arcade Fire, mint oly sokaknak, nekem is személyes ügy, hiszen kevés olyan zenekart tudnék mondani, amely ennyire segít átvészelni a szétcsúszott korszakokat. Persze nem csak ezért fontos ez a kanadai társaság.

Zene

dvd - KÉT KOPPER

Nem bagatellizálnánk el a dolgot: Bruce Willis zsarut játszik, és egy vagyont érő baseballkártyát is ellopnak tőle. Történik még, hogy egy spanyol ajkú szépség előkerül egy Mercedes hátsójából (a nagy kunszt persze a fordítottja lenne), a spanyol ajkú szépség dekoltázsából pedig egy feszület, ami valójában egy pendrive, ami nagyon kéne egy baseballütővel hadonászó rosszarcú gengszternek, akinek sok olyan kifejezés hagyja el a száját, melyeket a Hogyan beszéljünk rosszarcú gengszterül? című közismert tudományos munka előszavában is megtalálni.

Zene

Elő a dobozból - Public Image Ltd.

A Sex Pistols romjain született zenei próbálkozások közül kétségtelenül a Public Image Ltd. volt a legérdekesebb - nem véletlenül: elvégre a Pistols-tagok közül talán éppen John Lydon (a Pistolsban: Johnny Rotten) énekesnek volt a legnagyobb érzéke a zenei újdonságokhoz, s ahhoz, hogyan aknázza ki céljai érdekében más tehetséges zenészek képességeit és ötleteit. Igazából nem is sokat pazarolta az idejét: még 1978 elején (amikor éppen nagyban perelte egykori menedzserüket, Malcolm McLarent) sikerült egy később sikeresnek bizonyuló zenekart toboroznia. Persze mindez másként is alakulhatott volna: Richard Branson, a Virgin-birodalom ura eredetileg a Devóba szerette volna beprotezsálni Lydont, ám ehhez az amerikai kollégáknak nem fűlött a foguk (alkalmasint mindkét fél nagy-nagy szerencséjére). Ehelyett összefogott egykori osztálytársával, az ekkor már Jah Wobble néven működő basszusgitárossal, majd beszállt melléjük Keith Levene is, aki 1976-ban még a körmeit próbálgató Clash gitárosa volt. Dobosukat, a kanadai Jim Walkert egy Melody Makerben elhelyezett hirdetés nyomán találták meg. A nevet Lydon hozta (a The Public Image egy Muriel Spark-regény címe), s a szorgalmas próbák idején hangzatos sajtónyilatkozatokkal próbálta fenntartani a közönség figyelmét (teljes sikerrel). Széles körben terjesztette ama meggyőződését, hogy míg a Pistols a lázadó, addig a PiL inkább a kreatív énjét testesíti meg, egy rádióinterjújában pedig felsorolta azokat az inkább kísérletező előadókat, akik inspirációt jelentenek számára: Can, Third Ear Band, Peter Hammill, Augustus Pablo, Peter Tosh. S láss csodát, nem lehet nem észrevenni (pláne utólag meghallgatva), hogy a PiL oltotta először egymásba máig ható sikerrel a kraut(rock)ból és a dub/reggae-ből vett zenei hatásokat.

Zene

lemez - THE ROOTS: HOW I GOT OVER

Valódi súlya sosem volt a Rootsnak. Stílusában ott volt a funk, a soul, az r 'n' b, a hiphop - de egyik terepet sem taposta ki magának, mindet csak középszinten gyakorolja.

Zene

Rock - Ismétlőkör

A Danko Jones zsinórban harmadszor tér vissza a Szigetre, az Iron Maiden pedig 2008 után áll ismét a Nagyszínpadra, hogy megmutassa nekünk, mi fán terem a virtigli angol heavy metal, de a legtöbb további fellépőt is láthattuk már az elmúlt években Budapesten, jó részük a Szigeten is játszott. Ebből a felhozatalból már tényleg csak a Guano Apes és a H.I.M. hiányzik a totális tutira menéshez - ezzel együtt az alábbiakat azért nem szívesen mulasztanánk el.

Interjú

Zene

"Ennyi"

Kispál András - Kispál és a Borz

1997-ben, amikor tízéves volt a Kispál és a Borz, Pécsen, az Áfium nevű vendéglátó-ipari egységben interjúztam Kispál Andrással. Akkor írtam először és utoljára könyvet zenekarról. Nem mondom, egyszer-kétszer azóta is megfordultam arrafelé, de a pécsi szálon és ezen a zenekaron kívül nem kötődöm semmihez abban a városban. Na és erre most a Kispál és a Borz is leáll... Így aztán, ahogy újra nekivágtam Pécsnek, már nem az volt a kérdés, hogy hogy kezdődött az eleje, hanem hogy hogy kezdődött a vége.

Zene

film - NAGYFIÚK

Amerikát fura népek lakják: szeretik a baseballt, a marshmallow-t és Adam Sandlert. Mivel nyaranta csak az utóbbi jelentkezik vígjátékkal, kénytelenek vagyunk őt előre venni.

Film

Film

"Nem ölök meg senkit?" - Steve Buscemi színész

Immár negyedszázada az amerikai (független) filmek emblematikus figurája. A Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Desperado, A nagy Lebowski, a Kávé és cigaretta, A halál keresztútján 53 éves sztárjával a San Sebastián-i Filmfesztiválon beszéltünk. E héttől a Nagyfiúk című filmben tréfálkozik a hazai mozikban.

Trafik

Trafik

mi a kotta? - A szép akasztott parkjában

Az elmúlt hetek folyamán királyok, hercegek, grófok egész csapatát, a magyar arisztokrácia több nagy famíliáját is emlegette rovatunk, s e gyakorlaton annál is kevésbé változtathatunk, mivel a héten elérkezik a sorrendben immár tizenharmadik Tiszadobi Zongorafesztivál, melynek hagyomány szerint az Andrássy-kastély parkja szolgál a helyszínéül. A kósza híresztelés szerint az épp múlt alkalommal emlegetett Sissi tiszteletére és meghódítására felépített romantikus stílű kastély ura az a gróf Andrássy Gyula volt, aki a szabadságharc bukását követően ugyanazokban a párizsi szalonokban aratta férfiúi sikereit, mint alig pár évvel korábban a jóval törékenyebb alkatú Frédéric Chopin, az idei fesztivál középponti alakja.

Trafik

tévésmaci - Tevék a partvonalon kívül

Amikor Sztupa és Troché felkeresték a kilövőállást, számos ellenőrzésen kellett átesniük, de még ennél is nagyobb procedúrának bizonyult az előzetes engedélyek beszerzése. Abba is hagyták - úgymond félúton -, s igyekeztek valami rapid megoldást keríteni.

Trafik

étel, hordó - RAKPART20

Amikor szombat délután a Batthyány tér felől megközelítettük a Bem rakpart 20. alatt (szó szerint!) elhelyezkedő, a cégtáblán Carne di Hall-nak (sic!) mondott, de valójában Rakpart20-ként működő éttermet, a járdából kivágott teraszon a szakács meg a felszolgáló foglalt helyet.

Trafik

rés a présen - Hacsak nem az autentikum evolúciója - Lukács László társulatvezető

rés a présen: Mióta létezik a Kompánia, és milyen színházként definiálja magát? Lukács László: A Budakeszi Kompánia Színházi Műhely 2001 óta működik alternatív színházként, de a nevünket 1996-ban adtuk magunknak egy gyerekszínjátszó táborban. A gyerek- és diákszínjátszással azóta sem hagytunk fel, létrehoztuk a Mezei Mária Művészeti Iskolát és a Széchenyi István Általános Iskola művészeti tagozatát Budakeszin, miközben "vidéki" alternatív színház vagyunk, ami manapság majdnem lehetetlen küldetés.

Trafik

kulthírek

LOVEPARADE: 21 ÁLDOZAT 21-re emelkedett a július 24-i duisburgi Loveparade halálos áldozatainak száma (múlt heti cikkünk írása idején még 19-en voltak). A városban 250 tüntető követelte a polgármester lemondását, akit szerintük részfelelősség terhel a tragédiáért. SPIKE LEE AZ OLAJÖMLÉSRőL If God Is Willing and Da Creek Don't Rise címmel dokumentumfilmet forgatott Spike Lee: a fekete újságírók szövetségének San Diegó-i gyűlésén vetített részlet a mostani olajkútbalesettel is foglalkozik, s tulajdonképpen a Katrina hurrikán pusztító hatásáról szóló munkája, a When the Levees Broke folytatásának tekinthető. MÉGSE CARAVAGGIO A Vatikán - pontosabban a vatikáni múzeumokat igazgató Antonio Palucci - hivatalosan elismerte, hogy elhamarkodott volt a Caravaggio halálának 400.

Lélek
Gasztro
Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Vészhelyzet Elromlott a Nemzetközi Ûrállomás két hűtőrendszerének egyike, ezért leállítottak az állomás négy iránybeállító giroszkópja közül kettőt, a két kommunikációs rendszer egyikét, és a két műholdas helymeghatározó közül is csak egyet működtetnek. Cenzúra Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette, hogy októbertől betiltják a BlackBerry nevű okostelefon néhány szolgáltatását. A hivatalos indoklás szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy nem tudják ellenőrizni a telefonon küldött üzeneteket. 20 milliárd Vasárnap elküldték a húszmilliárdadik twitter-üzenetet.

Lokál

Lokál

Kannabiszpont - Fűre lépni

Az adag csökkentését, illetve a teljes leállást célzó online önsegítő programot indított útjára június elsején a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia.