A Kelet-Európában mindig biztos sikerrel kecsegtető bank- és kapitalizmusellenesség hősiességét az elmúlt hetekben néhány nyugati lap publicistája is "visszaigazolta". Elsősorban britekről van szó, és hát érveikből sokkal inkább kihámozható a jellegzetes szigetországi euroszkepszis, valamint a 2008-as válságot elindító amerikai pénzintézetek iránti ellenszenv, mint a magyar gazdaság és államháztartás ismerete. (A legújabb Guardian-cikk szerint például nagyon helyes a bankadó bevezetése, mivel a pénzintézetek élen jártak a krízis kirobbantásában. Ami speciel Magyarországra nem igaz, az itteni bankárok jóval konzervatívabb, azaz kockázatkerülőbb pénzügypolitikát folytattak a konjunktúra idején is, mint nyugati kollégáik. És - minden ellenkező állítással szemben - ezért is nem kellett őket a magyar adófizetők pénzéből konszolidálni az elmúlt két évben.) Kétségtelen, hogy ezek az írások kapóra jönnek a hiánycél felpuhításáért izmozó magyar kormányzatnak, hiszen az IMF-tárgyalások felfüggesztése után immár nem csak a Magyarország lépését helytelenítő hangok hallatszanak a nemzetközi térben. Mindazonáltal a tekintélyes külföldi sajtó egyik-másik újságírója által megtámogatott IMF- és bankellenesség rövid távon is épp úgy az áhított gazdasági növekedés gátja lesz (például a hitelfelvétel vagy az államadósság fedezetét biztosító államkötvények kibocsátásának romló feltételei miatt), mint az, amit fideszes terminológiával "értelmetlen megszorításnak", vagy egyszerűen csak népnyúzásnak illik nevezni.
Mint azt jól tudjuk, a "megszorítás" mindennek az oka. Megszorítás azért van, hogy a magyaroknak rossz legyen, mert ha a magyaroknak rossz, akkor viszont az IMF-nek meg a bankároknak jó. Orbán Viktor a megszorítások diktátuma ellen hirdetett szabadságharcot, és erőfeszítéseit, sőt a kapitalizmus már korábban meghirdetett új alapokra helyezésének jogosultságát immár mértékadó körök is elismerik, példa rá a Times és a Guardian véleménycikke is.
A valóság ezúttal még az ilyesfajta stupid teóriáknál is egyszerűbb és érthetőbb.
A magyar államháztartás azért van bajban évtizedek óta, mert az állam többet költ, mint amennyit az ország gazdasági teljesítőképessége lehetővé tesz. A túlköltésnek mindig is politikai okai voltak: a diktatúra legitimálása (a legvidámabb és -élhetőbb barakk illúziójának a fenntartása), 1990 után a szavazatok és ily módon a kormányzati hatalom megszerzése. A pártállamtól örökölt, ésszerűtlenül működő és pazarló "jóléti" intézményeket, struktúrákat lényegében húsz éve képtelenek fölszámolni az új magyar demokrácia egymást váltó kormányzó garnitúrái. Hol a kellő elszánás, hol a kellő tudás, hol az átalakításhoz elengedhetetlen politikai tőke, de inkább egyszerre mindhárom hiányzik ehhez. Mindehhez vegyük hozzá a mindenkori ellenzék felelőtlen, esélyleső politizálását (az előző ciklus ebből a szempontból párját ritkító), ami a legvadabb demagógiával tette lehetetlenné a mégoly tétova átalakítási kísérleteket is.
Pedig a reformtörekvések soha nem önmagukért való nekilódulások voltak (bár a jobboldalon, és egyre többen a másik térfélen is, konokul bizonygatják ennek az ellenkezőjét), hanem megoldási javaslatok a csőd elkerülésére. A politika azonban legfeljebb egyensúlyjavító szigorra volt képes, és arra is csak akkor, amikor már égett a ház: 1995-ben a Bokros-csomag, és 2009-ben a Bajnai-csomag idején. Bokros Lajost viszont pillanatok alatt megbuktatták, amikor munkájának érdemi részébe vágott volna (például a társadalombiztosítás megreformálásába), Bajnaiék pedig eleve a pénzügyi konszolidációra vállalkoztak csak. E próbálkozásokat leszámítva Magyarország alapvetően a nemzetközi pénzintézetek és befektetési alapok kölcsöneiből, illetve kötvényvásárlásaiból tartja fönn államát, amelynek hatékonytalan alrendszereiben - például az egészségügyben, az önkormányzatokban, néhány átláthatatlanul működő állami gigavállalatban, elsősorban is a MÁV-ban - mint valami fekete lyukban tűnik el az adóinkból és a hitelekből származó pénzek jelentékeny hányada.
Az államháztartás reformjának nem azért kellene végre-valahára nekilátni, mert az IMF és az unió ezt "várja", hanem mert minden újabb elsunnyogott év növeli az ország végleges leszakadásának a lehetőségét.
