Frissen beiktatott köztársasági elnökünkről elterjedt a hír, hogy ő a nép embere, sőt egyenesen plebejus elnök, afféle Fülig Jimmy lenne, aki pertut iszik az emberekkel; a mi Schmitt Palink, ahogy egy Felső Fórum pohárköszöntötte őt.
Mielőtt rátérnénk e sajnálatos félreértés tisztázására, leszögeznénk, hogy semmi bajunk nem lenne egy olyan köztársasági elnökkel, aki nagyjából nem csinál semmit, de azt ízlésesen teszi, és azt sem várjuk el az államfőtől, hogy aláfűtsön az őt megválasztó többségnek, vagy hogy ne próbáljon akadékoskodni, ha már nem az őt megválasztó többség kormányoz.
Két, egymással szorosan összefüggő vonást viszont érdemes számon kérnünk rajta: rendelkezzen önálló politikai személyiséggel, és ne legyen együgyű. Ettől még persze nyugodtan lehetne plebejus is az elnök, hiszen a plebejus szó nem az önálló gondolkodásra képtelen, egy egyenes magyar mondatot elmondani nem bíró személyt jelenti, hanem olyasvalakit, akit előélete, ízlése és habitusa, rokonszenvei és vonzódásai az alsóbb, az élet árnyékos oldalára szorult néposztályokhoz kötnek. Mármost ha a késő kádárizmusnak és az új rendszernek volt arisztokráciája, hát Schmitt biztosan oda tartozott. Viszont fellépései részben az orbánizmus alig négy hónapos és máris kiüresedett közhelyeinek és propagandafordulatainak csikorgó szintaxisú reprodukálására korlátozódnak, részben meg egyfajta egyszemélyes abszurd színházat jelenítenek meg. Az utóbbi két fő toposza a - nagy adag nemzeti giccsel nyakon öntött - sporttárgyú és a nyelvvédelmi gügyögés. (A két halmaz közös részében az önálló, politikai tárgyú elnöki nyelvi lelemények figurálnak, mint például az "egyensúly, nem ellensúly", vagy a "nem fék, hanem motor" mondások, melyeknek úgyszintén nincs semmi értelmük, csak az, hogy aláírok mindent, ha kell, nem is egyszer.) "Én mint sportoló jöttem, hiszen tornaterem avatásáról van szó" - tudósít a zánkai helyi lap az új létesítmény májusi átadásáról, melynek díszvendége az akkor még házelnök Schmitt volt. "Kérek két diákot! Önként, gyerekek! Schmitt Pál vagyok. Sziasztok! Sportoltok valamit? Nem nagyon, ugye? Népi táncot csináltok? Gy.: Én nem! Nem? Jó! Úszni tudtok? Gy.: Én igen! És te, na?... És jó tanuló vagy, csillagom? Jó tanuló vagy biztosan, hát látom rajtad, amilyen szép vagy, de nem baj, majd tanulsz nyelvet, majd megtanulsz számítógépet kezelni, vagy esetleg lehet, hogy fantasztikus zongorista leszel. Csak azért ajánlom, hogy sportoljál, mert akkor mindig ilyen csinos leszel, mint most, ilyen egyenes tartású, szép járású. Hiszen lehet látni, hogy aki sportol, azon akár tíz méterről is észrevenni, hogy büszke saját magára. Te mit fogsz sportolni? Gy.: Focizni! Nagyon helyes, focizni fog! Hát a legjobb sport, nem? Már az első napon lehet egy jó nagyot belerúgni a labdába... Na, az a helyzet, hogy tegnap választottak meg az Országgyűlés elnökének. (Nagy taps. - a szerk.) Nem ezért mondtam!... Tegnap a munkatársaim elkészítették a névkártyámat. Hát erre az van ráírva: Schmitt Pál, a Magyar Országgyűlés Elnöke. Kinek adjam az első névkártyámat? Na? Hát ennek a két gyereknek! Alá is írtam! Küldjetek egy e-mailt majd, jó!? Rajta van!" De az elnök vészhelyzetben is helytáll. "Mentsük, ami menthető!" - kiáltott fel a köztévében, midőn anyanyelvünk ellaposodásán borongott, s kilátásba helyezte egy szép nyelvvédő díj alapítását, az interjúban azonnal bizonyítékát is adva annak, hogy az anyanyelv, bizony, erős védelemre szorul, hisz a romlás már a legmagasabb szinteket is elérte.
Schmitt maradéktalanul meg fog felelni mindazon politikai elvárásoknak, amelyeket a Legfelsőbb Instancia támaszt vele szemben. És lehet, hogy jó ötletnek tűnt államfővé emelni e kedélyes senkit, akinek éppúgy nincs fogalma arról, hogy mire jó az alkotmány, a jog, a köztársaság elnöke, vagy hogy mi fán terem a demokratikus kormányzás, ahogy az ún. népnek sincs. Legyen egy közülünk - közületek - az elnök! De ezt nem adják ilyen könnyen: a hivatal méltósága ki fogja követelni a magáét. Schmitt a köztévének adott interjújában egy már-már költői képzavarral "kis tükörnek" nevezte saját magát, amelyben az ország népe saját magát látja viszont ("amikor megjelenek, egy kis tükre vagyok a Magyar Köztársaságnak, ha tetszik, 15 millió magyar embernek") - de ez a tükör csak egy paródiát mutat. Orbán már idézett pohárköszöntőjében óva intett az elnök sértegetésétől, hisz az elnök úgymond mi magunk vagyunk. De nincs, aki ne tudná ebben az országban, hogy Schmitt, parlamenti szavazás ide vagy oda, az ő akaratából lett államfő: kiválasztottjának alkalmatlansága is az ő fejére hullik majd vissza.
